Talán közismert, hogy Szentendre még a ciklus elején pályázott hogy megfelelő árvízvédelemre képes gátat építsen a Dera pataktól a Postás strandig tartó partszakaszon. Erre el is nyert negyedmilliárdot azzal, hogy olyan gátra kapott pénzt, amely tetején bicikliút vezet. Mindenki örült és a hosszú előkészítés, tervezés és közbeszerzési pályázat lebonyolítása után arra számítottunk, hogy gát ripsz-ropsz megépül. De ekkor jött a bibi. Ugyanis kiderült, a terv nem pontos és ezért két területen a Kinizsi Tiszthelyettes Képző Iskola területét (volt Görgey laktanya, KLKF.) és a betongyár ( SZEBETON) területét is igényben kell venni gátnak. Arra számítottunk mi naivabbak, hogy a két szentendrei érdekeltségű a városhoz ezer szállal kötődő céggel könnyen meg tudunk egyezni. Számítottunk erre elsősorban erkölcsi lokálpatriota okokból, hogy annak idején mindkét terület városé volt. A Gögey laktanya terültét ingyen adta a honvédségnek a város, míg a privatizáció után a betongyár földterülete értékének megfelelő részvénycsomagot meg rendkívül nyomott áron, mondhatni bagóért, éppen lokálpatriota meggondolásokból.
"A város képviselőtestülete egyhangúlag közfelkiáltással és hálás köszönettel veszi tudomásul a m. kir. honvédelmi Miniszter Úr Őnagyméltóságának 6006/eln. 20.1928. számú leiratát és az építendő laktanya ügyében 1928. évi május hó 8. és 9-én felvett jegyzőkönyvben foglalt megállapodásokat egyhangúlag elfogadja és a város közönsége részéről jóváhagyja. Egyben ezúttal is a legnagyobb tisztelettel kéri Miniszter Úr Őnagyméltóságát, hogy a város területén minél nagyobb számú katonaság helyeztessék el és hogy minél több laktanya építtessék oly mérvben, hogy a város közönsége a katonai beszállásolások alól mentesíttessék. (...) A város a tulajdonát képező területekből a kívánt nagyságot a laktanyaépítkezés céljaira díjtalanul átadja. (...) Az adományozott területek értéke a városnak rövid időn belül meg fog térülni részben a fogyasztási adók és egyéb közvetett adózás útján, részben pedig az építkezés folytán a szokásos évi beszállásolás elmarad és így a város 2.0003.000 pengő kiadástól mentesül."

Helyette azonban a honvédség egy lebontandó lőszerraktárnak nevezett akármi helyett eu-komform lőszerraktár felépítését követeli a várostól és, ha ezt az ígéretet megkapják, a közeli napokban alá is írják telek csere-szerződését. Az osztrák tulajdonosok, a szerintük, egy korábbi ügyben lassú hivatali ügyintézés miatt és üzleti okokra hivatkozva, előbb nem, majd később pismányi telek- áron adtak át, cserélték el azt a dunai part-szakaszt, amelyen lévő töltés őket is megvédi az ártól. Persze erre, azt is mondhatják, mindkét érdekelt jogosan ragaszkodik tulajdonához és a legjobb árat, csere-értéket akarja kapni érte. Még talán érthető is lenne a dolog, de lenyelni nagyon nehéz e keserű falatot. Mert a jó salzburgi nénikéjét a tulajdonos sógoréknak, hát ő mai tulajdonukat is védi a gát és a csóró honvédséget is. Ennek ellenére azt gondolom, nem szabad feladni, és a várost odadobni a kaparj kurta megosztó-elveknek a globál-kapitalista szellemű Minotaurusznak. Fel kell számolni az összetartozást szétvágó szálakat, ezért javaslom, igenis, legyen fontos, ha van szentendrei üzem, amely szennyvízcsövet gyárt, akkor a közbeszerzési kiírásban és döntésben élvezzen elsőbbséget az a vállalkozó, aki helyi, -mert ide fizeti az adóját-, és az is aki helyi terméket használ -mert, ezzel több szentendrei jut munkához a megrendelések által. Ezt Németországban, sőt Ausztriában is értik, függetlenül attól, hogy éppen szociáldemokraták vagy CDU-sok vannak-e kormányon a helyi parlamentben, önkormányzatokban. Mi meg egymást szívatjuk, miközben a harmadik fél röhögve tömi a markát a mi együttműködési hiányunkból, mérgezi a szentendrei levegőt és keveri a sz.. "objektív" kritikájával és "igazmondásával", sejtetés rágalmakkal.