főoldalra  
   
BAGÓCA ÉS A KULTÚRA
   
   
 
Majd minden évben, ilyenkor Karácsony táján főzésre vagyok ítélve. No, nem az otthoni karácsonyi ételeket kell elkészítenem, az felségem dolga, hanem ilyenkor valahol mindig van olyan rendezvény, ahol a szentendrei dalmát, pontosabban szamárhegyi ételt kínálunk az érdeklődőknek. Korábban, a nemzetek karácsonya rendezvényén a MűvészetMalomban, vagy megyei nemzetiségi programon illett ezt megtennünk, pontosabban nem illett visszautasítani a kedves meghívást. Most Kosztiék invitáltak a lassan már felújított Napórás házukba, hogy a Szentendrén élő nemzetiségiek egyikeként mutassuk meg milyen karácsonyi ételek, szokások voltak divatban a szamárhegyi dalmátoknál.

 

Nos ilyenkor, mint már szokásos, bagóca, vagy ismertebb nevén a csicseri borsó levest készítünk, kínálunk nem létező virtuális étlapunkról. Mivel, azonban ezeken a rendezvényeken nem szamárhegyeik (brdani) a vendégek, ezért, legtöbbször -legalább is tegnapi napig, ennek magyarosított változatát adtuk az asztalra. Kihagytuk az ízesítésből a fahéjat és szegfűszeget, azt gondolva, hogy ezek nélkül készített levesünk jobban fog ízleni, mint annak keleti fűszerekkel készített hagyományos változata. Tegnap a Napórás házba készülve elhatároztam lesz ami, lesz, a leves autentikusabb változatát készítem, a hagyományos ízesítésűt. Ráadásul, mivel éppen ez időben a MűvészetMalomban forgatott, meghívtam Lacát is, hogy jöjjön át egy bagóca levesre, ismerve főző szenvedélyét és gurmanságát. Nos, nem húzom tovább mondandóm, mint a rétestésztát, lényeg az, hogy a körülbelül harmincöt ember, akik ettek levesemből, egekbe dicsérték. Ennyit a bátortalanságról.

 

Szöget ütött a fejemben. Ha van, márpedig van, nekem legalább is, úgy ötven helyi receptem. Olyan, amely eltérő, helyi -mondjuk, hogy csak Szentendrén fellelhető helyi specialitás, miért nem lehet ezt a városba látogató vendégeknek felkínálni a szentendrei vendéglőkben is. Tudtommal, egyedül Tucsányi Tamás kísérletezett ezzel, mint tőle tudom, nem túl nagy sikerrel. Úgy látom, talán azért, mert ezek az ételek túl egyszerűek, vagy nem lehet jól, vendéglői, nagyüzemi módon elkészíteni. De amikor nézem a BBC szakács műsorait, azt látom, hogy éppen az ilyen egyszerű ízeknek, ételeknek van mostanában keletje, divatja.

No, és itt már, el is jutottunk Szentendre és kultúra problémához. Mi kell, mit kínáljunk nem csak gasztronómiában az idelátogatóknak és a helyieknek és hogyan. Mert hát a kultúrán az egyetemes értékek kifejezőjét, de mindezek mellett a specifikumok fontosságát is értjük, következésképpen azt, ami egyedivé tesz, ami megkülönböztet. Valahogy úgy, hogy a fontos egyetemes értékek és egyedi helyi specialitások ne legyenek minőség nélküli öncél. Nos, mert ha a kultúrán - közös megegyezéssel -műveltséget, művelődést értenénk, akkor van némi elmaradás a helyi értékek, az egyedi specialitások megmutatásban, de van mit tenni abban is, hogy milyen egyetemes értékek kerülnek kínálatunkba.

S ha már egy kis nemzetiségi csoport ételéről esett szó, talán érdemes lenne végiggondolni, mik azok egyedi, szentendrei, másutt fel nem lelhető értékek, hagyományok, szokások, aminket felkínálhatunk magunknak és az idelátogatóknak úgy, hogy Mozart és a mai digitális művészet értékei mellett, igenis megférjenek a szentendrei nemzetiségek értékei is. Természetesen jó és értelmes válogatásban, dramaturgiával és agyusztálásban. Ugyanis, valószínűleg, Szentendrére egyhamar nem sikerül majd Van Gogh kiállítást hozni, de ezért még nem szabad provinciálissá süllyeszteni sem a képzőművészeti kiállítás- és nyári színházi- kínálatot, mert erre mindig nagy a csábítás. S mindezt akkor, amikor az ilyen ügyekre fordítható pénz egyre kevesebb, pontosabban nem szükségszerűen az, ha városi képviselő testület és vezetése is megérti mit jelent a két szó együtt és külön-külön, Szentendre, kultúra.

  a lap tetjére