Duna-korzón a gomba irányába sétálok. A Promenád vendéglő előtt a járdán összetaposott almák, néhány darab az úttestre is gurulva. Látszik, minden nap gondosan összeszedik, felseperik a lehullott széttaposott gyümölcsöket, mert ott láthatóak a megszáradt alma foltok. Olyan világban élünk, ahol elértéktelenedett a kerti gyümölcs. Amikor megérik a tulajdonosok nem szedik le, nem viszik piacra sem. Már alig van olyan kiskerti termés, ami a szentendrei fogyasztók asztalára juthatna. Cseresznye-érés idején a szomszéd germersdorfijának nagyobbik része ott rohadt meg a fán, csak a földről elérhető gallyakról szedték le az arra-járók.

Pedig, Szentendre és környéke valamikor -számomra nem is olyan régen- még híres volt gyümölcseiről. Nem csak a szigeti eper, a bogdányi málna, a szentendrei cseresznye, piszke, de legalább tizenöt féle gyümölcs és annak sok-sok fajtája kínálta magát a szentendrei piacon. Almát legalább tíz-, körtét, piszkét és barackot gazdag fajta-kínálatban lehetett kapni. Mára megszűnt e széles kínálat és csak egy-két intenzíven termesztett, zölden szedett és hűtőházban kényszer-érett gyümölcsöt kínálnak az áruházak.

A mai gyerekek nem is tudják, mennyivel más az íze, zamata a fán érett baracknak, kajszinak, cseresznyének, almának, körtének. Mennyivel édesebb, zamatosabb a petyinai Kálmán körte, amikor félkilós gyümölcsét éretten, gyümölcsszedő koronával leemeli gazdája a magasból. A mai ifjak nem is hallottak a korai Pomázi hosszúszárúról, (cseresznye) amit a fülre akasztottak valamikor a lurkók, amikor az első pár szem megérett, és hedelfingeni-ről sem, amit kilószám pucoltak otthon befőzéskor. De ismeretlen alma-nevek már a Batul, Téli aranyparmen, London peppin, Húsvéti rozmaring stb. Számomra nem tud olyan ízű lenni az áruházi Vista Bella, Julyred kényszerérett nyári-alma, mint az a pikánsan savanykás, ami a szerb tanárnő kertjében található, s ami összetaposva fekszik a járdán, hogy roncsait minden nap gondosan összetakarítsák, nehogy valaki megcsússzon rajtuk, és lábát törje.