Ennek ugyanis ma oka volt - hogyan is fogalmazzak? Szóval ez a mai nap nem volt semmi. A testület ülésén reggeltől kilenctől zsinórban nyomtuk a napirendeket. Mert hát megint késésben voltunk néhány döntéssel, s már majdnem körmünkre égett a dolog, pontosabban karácsony szent estéjén is ott ülhettünk volna a városházi székeken, ha ma nem végzünk. Persze, most is voltak kötelező kűr típusú napirendek, mint elővásárlásról való lemondás, vagy a Bola faktorálása, óbudai pénzkérés a szakrendelésekért etc. Aztán voltak kőkemények is, mint a VSZ Z Rt., - csak tudnám mi az a Z?- valószínűleg a zavargászott szó rövidítése, szemétszállítási és fűtési díjai. Sok az utolsó pillanatban kiosztva. S persze ami a mai vezető anyag, az adók, az új adók.

S bár most még nem látható, hogy végül is adók ügyében hova jutunk, de az előérzetem nem biztat semmi jóval. Mert nagyon félő, hogy a vége is keserű lesz, mint a fekete leves, amit a törökök készítettek. (Ugye, mennyire megszerettük mára, a fekete levest, a kávét?) De egyet megtanultam, az új szentírás a városházán a CCC Audit. Ugyanis ez a cég (Hirsch Laci volt tanácsi kereskedelemi osztályvezető cége) végre elkészült, átvilágította a hivatal gazdálkodását, és kőkemény javaslatokkal rukkolt elő a költségvetés rendbetételére. Mit mondjak, a javallatok kemények, mint a vídia és annyira szociálisan érzékenyek, mint a rinocérosz bőre. Először is az építményadó bevezetése. A dolog - úgy magában - rendben is lenne, mert hát mi is javasoltuk annak idején, még 2003-ban, csakhogy akkor nem lett volna szemétdíj és a mértéke is, mintha kisebb lett volna. De most olyan megoldásokat tálaltak elénk polgármesteri előterjesztésben, mint a nem lakás céljára szolgáló építményadó 400%-os emelése vagy ugyanennek Szentendre belvárosában a csillagokig való feltolása, hogy csak úgy kapkodtuk a fejünket. És ekkorra már bántuk, hogy korábban megszavaztuk a polgármester egy havi jutalmát, vagy, hogy szánkba vettük az ajándékba kapott szaloncukrot, amelyet asztalunkra elénk tettek ünnepi ajándékul. De a lakásokra kivetendő adók esetében is voltak olyan javaslatok, amelyeket, amikor elkezdtem kiszámolni, hogy mit jelent majd ez, saját lakásomra és családomra, elkezdett a hideg rázni.

Mondhatják persze, hogy ez még csak a nyers változat, igaz. Csakhogy a kezdés már olyan gázadagolással indult, hogy félő, amikor kiengedik a kuplungot hanyatt vágja magát a motoros. Ezt érezhették jobboldalon ülő kollégáim közül is néhányan, mert Hajdú igazgató úr, gondolom, tanár-társaira gondolva, elkezdett sápadni, mint akiből kiszalad a vér. Elsőként Fülöp Zsolt tért magához a kábulatból, amikor magyarázni kezdtük, melyik szám, mit is jelent úgy élesben, nekünk, zsebünknek, szóval az átlag szentendreinek. Ettől aztán, az egyébként nyugodt természetű és kemény akaratú kollégám úgy feltüzelődött, hogy azonnal prolongáltatta a témát december 19-ére. Pedig Kun alpolgármester úr keményen mondogatta, mint a kereplő, ennek csak akkor van értelme, ha komoly bevétel származik belőle.

Mert hát miről is szól a történet? Arról, hogy van vagy ötszáz milliós hiány, amit ha nem pótolnak újabb bevételi forrásokból, akkor még négy év múlva is annak a kátyúzásnak az árát fizetik a városházán, amelyet még az idei nyáron végeztettek el. Hát így már talán jobban érthető a dolog és az adó-keménység is. De lehet, hogy csak beijesztéssel, az ismert piár fogással van dolgunk, amikor előbb bemondanak egy elrettentő számot, aztán már annak is örülünk, ha ennek felét kell fizetnünk. Persze ez így igaztalan, mert hát kell a pénz az unios projektek tervezéshez, meg egyáltalán ahhoz is, hogy működni tudjon a város. Mert ha most lemaradunk, akkor húsz évre elmaradunk.

Bármi is legyen az ok, arra azért vigyázni kell, hogy nehogy az legyen erős adónk következménye, hogy Szentendréről mindenki elmenjen, akinek vállalkozása van. Mert ha túl sok az elvonás, az adó, akkor bizony arrafelé vándorol a vállalkozó, ahol jobb a környezet, ahol vállalkozó-barátabb városra, községre talál. S majd egyszer, sok év múlva, amikor Szentendrére kirándul és nézegeti a valamikor volt irigyelt, akkorra már üres romvárost, kissé kesernyés szájízzel annyit mond - De szép is volt itt annak idején, csak tudod, szívem, egyszer aztán jött az építményadó, és mint a filoxéra, kipusztult minden, nézd meg, mi maradt belőle! S egyszer csak romok közül előbukkan egy pesti vállalkozó, és megkérdezi, - Nem kérnek egy tollseprűt? Olcsó, kínai! Mert, hát az idegenfogalmi iparág, élni fog - talán.