2009. október 12.
Egy diplomáciai hír margójára
"Sólyom László köztársasági elnök ma a Sándor-palotában fogadja Boris Tadic szerb köztársasági elnököt, aki vasárnap érkezett hivatalos látogatásra Magyarországra."
Szentendre valamikor a magyarországi szerbség központja volt. S mint ilyen, jogosan tartott később is ígényt erre a címre, feladatra és lehetőségre. Természetesen ehhez hozzájárultak a szentendrei szerbek is kezdeményezőkészségükkel, közéleti vállalkozó kedvükkel, képességeikkel, ügyességükkel. Mint ahogy a mindenkori szentendrei önkormányzat vezetői, (tanács) sem ült ölbetett kézzel, hanem tett érte, különösen ha olyan lehetőségről volt szó mint a mostani. Mert hiába látogat a szerb köztársaság elnöke haznákba, most ide se kukkant. Ugyanis, mint olvasni lehet Boris Tadic részt vesz a Magyarországon élő szerb közösség új kulturális központjának megnyitó ünnepségén, a fővárosi Nagymező utcában, majd meglátogatja a Nikola Tesla szerb gimnáziumot. A Pest megyei Lórévben találkozik a szerb kisebbség képviselőivel, ez után, programja zárásaként, látogatást tesz a ráckevei Nagyboldogasszony szerb ortodox templomban.
Nos, a szerb államfő most nem jön Szetendrére. Ami önmagában nem baj, de az számunkra elhalasztott lehetőség, hogy Budapesten a Nagymező utcában avatja fel az új szerb kulturális központot és nem abban a városban ahol élt és dolgozott a szerbek Katona Józsefje, Kazinczyja, született színháza és modern nyelve, volt az első tanítóképzőjük.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy már nem, a Szentendrét jól ismerő és szerető Lásztity Péter a magyarországi szerbek elnöke és a Szerb Köztársaságban lévő Krusevác és Szentendre közötti kapcsolatok elalvóban vannan, ha vannak még egyáltalán. Szentendrei önkormányzat és a szerb közösség közötti viszony élő, de nem olyan erős és termékenyítő, mint a múltban volt és a benne rejlő lehetőséget a városi elit, és a vezetők sem látják, vagy nem is akarják észrevenni. Ezért, ha valaki most a fenti diplomáciai eseményben rejlő lehetőség elhalasztását számonkérné a szentendrei városi vezetőkön, bizton megsértődnének, s azt mondogatnák -gondolom én- nekik senki sem szólt, őket senki sem kereste, meg aztán mit meg ne tegyenek még mások helyett. Ez igaz, csakhogy egy városvezető nem attól gazdája, írányítója, első embere egy közösségnek, hogy ábrázatával tömik tele a helyi lapot, hogy Szentendre a nők városa gyegécske szlogent hajtogatva próbálja felizzítani a városi érdeklődést közügyeink iránt, hanem hogy aktív és kreatív közéleti ember nem csak ízbégi méretekben.

De hát ahhoz, hogy Szentendre ne csak egy szürke település maradjon a jövőben, hanem látható, értékekkel bíró, ismét irígylésre méltó, karakteres várossá emelkedjék, aktívabb szerepvállalásra, nemzetközileg is értékes kulturális programokra, sajátosságainak plasztikusabb megmutatására lesz szükség. Mert ha a város olyan langyos marad, mint amilyen most, amikor városon túl is látható eseményt csak a Skanzen vagy egy-egy művész produkciója tud megjeleníteni, önkormányzatunk vezetése meg csak arra képes, hogy másodvonalbeli poltikusokat, akikre mint az ábra is mutatja nem kíváncsiak a szentendreiek szerepeltessen, mi új hungaricum leszünk, csak nehogy jelképünk a langyos magyar túró legyen.


 
2009. október 9.
A sportot nem vizesnyolcasok csinálják
 
 
Tízévente megyek el sport-fórumokra, azért mert nehezen viselem el a magyar (esetünkben a szentendrei) sportvezetők egy részének stílusát, pontosabban szólva stílustalanságát. De hát akár tetszik nekem, akár nem, az egyik városi bizottság amelynek tagja vagyok, nevében is sport, így aztán elkerülhetetlen, hogy ne találkozzam a szentendrei sport ügyeivel, pontosabban időnként a sportból való megélés anyagi alapjai elsajátításának torzsalkodásával.
Itt aztán nincs semmi klasszikus magyar vívói elegancia, a dolog sokkal inkább hasonlít az iszapbírkózásra. Annak ellenére mondom ezt, mert mint amatőr politikus tudom, hogy a politikánál nincs alábbvaló dolog a magyar közvélekedés szerint.

Ami most közöttük legutóbb kivágta a biztosítékot, az az uszoda. Pontosabban az uszoda működéséből adódó kisebb önkormányzati támogatás ügye. Uszodánk története is kacifántos nem csak mai helyzete. Tíz éve már annak, hogy Szentendrén felmérés készült az önkormányzati választás előtt, amely azt az erdeményt hozta, hogy politikai hovatartozás megkülönböztetése nélkül, jobb utakra, tisztább városra és egy uszodára vágynak a szentendreiek.
Persze azt nem vizsgálták meg, hogy mekkora és milyen árú szolgáltatásokat nyújtó uszoda is kellene. Mert mostanra kiderült, hogy a többség olyat ígényelt volna amikor uszodát mondott, mint ami Leányfalun van, ahol a község, a leányfalusi lakosoknak rendkívüli kedvezménnyel biztosítja a strad használatát, az úszó és pancsikoló medencékben. Vagy lehet, hogy sokan arra gondoltak, hogy úgy lesz majd, mint a boldog békeidőkben a Kossuthon ( a volt Kossuth Lajos Katonai Főiskola uszodájában), ahol egy évig lehetett húszezerért uszikálni a bennfenteseknek, a többit meg megfizette a főiskola, mert hát akkor ezt az ország katonai költségvetése elbírta. Mint ahogy tudomásom szerint azt sem vizsgálták, hogy a viszonylag drága szolgátatásokat megfizetni képes szentendrei elitnek, a pismányiaknak kell-e majd egy lakótelepi uszi.

Hét éve volt egy jelentkező, aki felépített volna egy uszit és a telekért fejében biztosított volna x óra ingyenes úszást a szentendrei gyerkekenek és kedvezményt a lakosoknak, ha a gimánzium melletti telken uszodát építhet. De akkor ez ellen a szentendrei jobboldal Zakar kolléganő hathatós szervezőmunkája segítségével mozgósított. Néhány hangadó demagógnak sikerült fellármáznia a gimánzium tanárait, akik egy része beállt a sorba és befolyásukat felhasználva meghiúsították az uszoda gimi mellé telepítését olyan mondatokkal érvelve, hogy „Nem kell ide kaszinó!” mert felmerült az is, hogy az uszoda komplexumba bowling pályát is építenek. Pontosabban addig tárgyalt Wachsler Tamás vezette alkalmi önkormányzati bizottság a befektetővel míg az meg nem unta és máshova nem távozott pénzével együtt.


De a tiltakozásnak maradt hatása, Ma is az a közhangulat, hogy „minden uszoda gyanús manipiuláció, sumákság”. Amikor újabb, egy környékbeli cég az Aquapalast alapítója tett ilyen ajánlatot és ezt elfogadta a testület, már szinte tapintani lehetett az uszodát körülvevő közbizalmatlanságot. Ekkor már hiába mondták jobbról, hogy az miakichsumák volt, ez meg színtiszta önzetlen segítség, a kialakult közhangulaton már nem sikerült változtatni, ezt már senki sem hitte el. Másrészt, a korábbi jobboldali, mára szinte közellenséggé kikiáltott liebling, a volt VSZZRT igazgató és a polgármestert adó csapat vezetőjének Horváth Gusztávnak az eltávolítása, aki az uszodaprojektet hozta a testületnek, és a körülötte terjesztett botrányszagú ügyek, (fel- és viszontfeljelentések) sem tettek jót az uszoda-ügynek. Így azután, mikorra elkészült Szentendre elmúlt huszonöt évének legnagyobb beruházása, ahelyett hogy együtt örült volna a város, hogy végre megvalósult a szentendreiek régi álma, felépült az uszoda, már szinte alig akadt, aki ne botrányra, csődre, panamára számított volna és ezt sustorogták róla a piacon.

Nos, hogy ez mennyire így van, arra példa lehet, hogy a tegnapelőtti sportvezetők fórumán megjelent sporik közül alig akadt kettő-három, aki fontosnak, értékelendőnek találta volna az uszoda megépültét, jövőbeli működését. Sokkal inkább bírálták azt az alpolgármesteri javaslatot, amely arról szólt, hogy város a jövőben nekik kevesebbet juttat, de elvállalja az uszoda működtetésének támogatását úgy, hogy a gyermekúszás és vizisportokra húsz millió többletet biztosít a következő évi költségvetés sport fejezetében, amit az új usziban költenek majd el.

 
<S az már csak hab a tortán, hogy ehhez hozzájárul még az is, hogy a városi kezesség, a tulajdonszerzés után újabb nehézségek látszanak felrémleni az uszodafinanszírozással kapcsolatban. Most a bank kavar és az uszoda ebben csak áldozat. Mert hát Raifeissen Banknál ma már Bécsben döntenek a szentendrei uszoda üzleti tervéről is. Ha hozzávesszük, hogy más célra, pályázati önrész biztosításra is felvett a város több mint két milliárdot, akkor azt is kimondhatjuk, hogy nem csak az uszoda sorsa, de egész Szentendréé is Bécsben dől el, és a Raiffeisen kezében van.

 

 

Nos itt állunk egy szép, modern sokoldalú létesíménnyel, amely a Püspökmajor lakótelep fűtőműve mellett van. Nem Pismányban és nem is a város más frekventált részén. Fenntartása egyesek szerint minimum évi 50 millót igényel a jövő évtől a városi költségvetésből amit megkétszerez majd a lizingdíj is. Jelentős sponzor nincs a láthatáron, a lehetőségért, azért hogy a városi támogatás ernyője alatt végezzenek egyes szolgátatásokat egyesületek, azonban kíméletlen harc dúl.

Megoldásként most azt ajánlják nekünk, hogy a többségi tulajdoni hányad birtokában választassunk egy jobbközeli emberkeből álló felügyelő bizottságot, majd kineveznek egy ui. közeli vezetőt is, aki vágyaik szerint mindent megold.
De arról, ki lesz és lesz-e sponzor, milyen jólfizető tevékenységeket hoznak az uszoda bérelhető épületrészeibe, hogy miféle megoldásokkkal fogják rentábilissá tenni, egyelőre szó sem esik. S amikor felmerült annak lehetősége, hogy esetleg járási együttműködésben lehetne gazdaságosabban működtetni, fejrázás a válasz. Csak olyan vágyálmok keringenek bárányfelhőként a jövőről való álmodozás egén, hogy majd a következő kormány többet juttat Szentendrére. Eközben a FIDESZ városi prominense Pázmány doktornő csak annyira méltatta a dolgot, hogy újabb szerény héhány százezret kért fontos kis uszi-ügyekre.

Ám legyen, bár ezt tegyék áldásom (szavazatom) nélkül.


 
 
2009. október 8.
Modok Mária tér
 
 
-Mától a neved János vitéz legyen! meséli Hofi egyik első fellépésén színész-múltját felidézve. Ez a nem túl tiszteletteljes mondat jutott az eszembe ma, amikor testületünk a könyvtár előtti teret, a Dobozi utcai parkolót, Modok Máriáról nevezte el. No, nem Mária nénit akartam én ezzel kifigurázni, hanem a módot, ahogy mi a közterületeket elnevezzük, mert a javaslatot a polgármester úr, „Szentendre a nők városa” kampánnyal indokolta.

Vélem, képviselőtársaim többsége Modok Máriáról annyit tud, hogy ő volt Czóbel Béla felesége. Ezzel persze, nem azt állítom, hogy a szentendrei önkormányzati képviselőknek tudnia kellene minden városi utcának nevet adó nacionáléját, adatait. Mert nem mindenkinek lehet már csak kora miatt sem, személyes élménye Mária néniről. Kedves csendes asszonykára emlékezem, aki pont ellentéte volt a gyerekekkel gyakran morózus öregnek, Béla bácsinak. Ha csak Mária néni volt otthon, lehetett a kertjükben bóklászni, sőt ilyenkor, kaptunk tőle kissebb ajándékot is. Mint a szomszédban lakó gyerek, én legalább is így emlékezem. Ezért lett volna jó, ha kaptak, -tunk volna valami kis bemutató írást a névadóról.

Aztán arról, hogy mit is szólnak keresztelésünkhöz azok, akiknek most új nevű közterületük lett és ezért minden papírjukat át kell iratni az új címre? Ez lakosonként legalább hét okmány. Mint azt Kondacs Krisztián önkormányzati munkatárs előterjesztés-előkészítő a polgármester felszólítására elmonta, 41-en laknak majd az új cím alatt, akik mindannyian annak rendje és módja szerint megkapták a névváltoztatás szándékáról a tértivevényes levelet. Erre 15-en válaszoltak, akik közül tízen egyetértettek az új névvel, öten ellenezték. Ezt a testület úgy tekintette, ők a többség, és ezért megszavazták.

Modok Mária (Czóbel Béláné) 1896 – 1971. aki az Ábrányi villa alatt a Rodin Presszó előtti telken lévő azóta lebontott házban lakott Czóbel Bélával

1919-ben iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára, 1923-ban a Nagybányai Szabadiskolába. Mesterei voltak: Glatz Oszkár, Réti István. 1930-tól a Képzőművészek Új Társasága tagja. A harmincas évek során többször járt Párizsban, 1937-től 1939-ig itt magániskolákban tanult.

Pályája a természetelvű nagybányai stílushoz kapcsolódó tájképekkel indult. A 30-as években figurális kompozíciókat alkotott, melyek egy részén Dési Huber hatása érzékelhető és a szocailista művészek szellemiségéhez álltak közel.

Czóbel Bélával 1940-ben kötött házassága nagy hatással volt művészetére is. A 40-es évek első felében szinte kizárólag csendéletet festett. A virágokról, gyümölcsökről s környezete tárgyairól festett képei a tárgyakhoz fűződő szeretetteljes kapcsolatról vallanak, hol pedig örömteli frissességet sugároztak. Az 50-es években megváltozott életvitele és művészeti szemlélete. Párizs és Szentendre közötti kétlaki élete lehetővé tette a párizsi művészeti élet félmúltbeli és kortárs nagyjaival való megismerkedést.

 
Nemcsak az École de Paris klasszikusainak művészete gyakorolt piktúrájára hatást, hanem a baráti körükhöz tartozó Vieira da Silvának a művészete is. A virágcsendéletek mellé új témákat fedezett fel: kislányarcokat, galambokat, galambtollakat, vízparti tájakat, városokat, égitesteket, melyekről kisméretű variációk sorát készítette el. Egyre jobban foglalkoztatta az absztrakt művészet problémaköre. Geometrikus redukcióval kísérletezett városképeiben, másrészt a természeti motívumok erős absztrahálására törekedett minden témában. Élete második felében a posztimpresszionizmus lírai vonulatához tartozó érzékeny koloritú egyéni stílust kedvelte.
 


 
 
2009. október 7.
Goran Karan Budapesten lép fel
 
 
A dolog úgy van, hogy a magyar nem ismeri a cseh, szlovák, horvát, osztrák vagy ukrán pop énekes sztárt, (Karel Gott lehetett az egyetlen kivétel ez alól, de az régen volt, és hát ő KGST sztár volt) mint ahogy valószínűleg ezekben az országokban is ismeretlenek a magyar énekes sztárok. A nemzetiségeknél azonban más ez a viszony. Gondoljunk csak az erdélyi fiatalokra, micsoda sikerük van, és volt ott a magyar popzenekaroknak.
Nos így lehet ez a magyarországi Dráva-menti horvát nemzetiségűekkel is, bizonyosan ők jól ismerik a zágrábi pop zenekarokat, énekes sztárokat. Én azonban nem, mert hát itt nem fogható horvát tévé, meg ha hallható, látható is lenne nem sokat segítene rajtam.

 
Néhány éve Tahir barátommal (Tahir Mujicic horvát íróval) Zágrábban a Gradecen egy presszó teraszán ültünk, vártuk a szomszédos Klovicevi dvori (Szépművészeti Múzeum) igazgatóhelyettesét Biserkát, hogy megbeszéljük a szentendrei kiállítást. Később ez megvalósult a Hvar szigeti szobrászok bemutatkoztak a MűvészetMalomban. S miközben ott kávézgattunk, odajött, pontosabban fogalmazva elözönlötte asztalunkat egy nagy társaság, feketébe öltözött nővel az embercsoport közepén. Nekem az azonnal feltűnt, hogy valami színésznő vagy efféle lehet ( úgy volt öltözve mint Greta Garbo annak idején) fekete kendővel volt bekötve a feje és hatalmas napszemüveggel takarta el fél arcát. A mellettem lévő székre dobta le magát, miközben Tahírral, mint akik géppuskázzák egymást pergették a szavakat. Láthatóan osztották egymást, viccelődtek. Én azonban egy szót, de annyit sem értettem mondandójukból.
Amikor a szózuhatagok leálltak, én annak rendje módja szerint bemutatkoztam. Ő is, Severina, mondta. Mivel nekem ez akkor annyit sem jelentett mint Kovácsné, megkérdeztem (valahogy kinyögtem), hogy mivel foglakozik, mire ő annyit mondott énekes. Majd hallva és látva, hogy nem tudok horvátul megkísérelt velem szót váltani más európai nyelven. Kísérletezése végül is sikerre vezetett, mert egy idő után németül elnyökögtem válaszaimat kérdéseire. De Tahir látva szenvedésem segítségemre jött, bár nem tudom miket mondott rólam, mert nem értettem, de ismerve őt, valószínűleg elmondta hogy kétszeres Nobel díjas tudós, Oscar-díjas filmrendező, világhírű művész és miniszterelnök vagyok, csak most egy kicsit formán kívül. Mert hát Tahirnak nem kell a szomszédba mennie egy kis füllentésért, nemhiába író. Szóval, így kínlódtam én a beszélgetéssel, közben azonban a presszó előtt ahol ültünk, előttünk a járdán, egyre nagyobb tömeg gyűlt össze, mutogatva ránk, és halkan azt a morgást lehetett hallani Severina. Egy idő múlva a tömegből kivált egy tinédzser kezében notesszel és láthatóan autogramot kérni odajött asztalunkhoz. Nem részletezem tovább, az autogram-kérők egyre többen lettek, amire Severina hatalmas badigardjai kíséretében távozott.
A tömeg még egy ideig ott álldogált asztalunk előtt, rám mutogattak, gondolom azt találgatták miféle sztár lehetek, hogy az ő félistennőjükkel Severinával beszélgettem.
Nem tudták, hogy én csak e talákozás után tudtam meg kicsoda is Severina. A horvát Zalatnay, csak valamivel fiatalabb kiadásban.



A napokban egy horvát popsztár lesz látható, hallható Magyarországon.

 


GORAN KARAN
Koncert
a XIII. ker. Horvát Önkormányzat, a Croatica Rádió és Hrvatski Glasnik támogatásával
helyszín: „József Attila" Művelődési Központ
Budapest, XIII. ker. József Attila tér 4.

időpont: 2009.10.11. 19h
jegyek elővételben: 3000 Ft
jegyek a helyszínen: 3500 Ft
jegyigénylés és bővebb információ:
Jelica Pasic Drajkó
mobil: 06 20 98 89 317


 
 
2009. október 6.
Oh, te régi szép Dánia!
 
 
Ebben az évben van a rendszerváltás évfordulója. Tudják,1989-é, amikor abban az illúzióban éltünk, mi a naiv többség, hogy hamarosan annyit fogunk keresni, mint egy korabeli NSZK munkás, olyan lesz a boltok árukínálata mint a bécsi ring üzleteiben és egyébként is jön majd a Kánaán. Kit érdekelt akkor, hogy munkanélküliségről beszélnek, a többség azt hitte őt ez nem érintheti, és boldogan gondolt nyugdíjas napjaira.

De hát jött a kapitalizmus, annak is nem a svéd szocializmusa, hanem undokabb, globális formája, bedőlt hitelekkel, kilakoltatással, munkanélküliséggel, s kiderült, a valóság, hogy NATO tagsággal és uniós pénzekkel jövőre elérhetjük az 1997-es életszínvonalat.
No, de ne menjünk ennyire előre, mert hát a rendszerváltás ideje 1989, nem egyik pillanatról a másikra jött el. Megelőzte a detant, az enyhülés és a gorbacsovizmus amelynek sajátos magyar, 1968-tól lassan kilazított formája a késői Kádár-rendszer, a pártkongresszusokon fejlett szocializmusnak titulált magyar-utas kapitalizálódás kora.

Szentendre különleges hely volt ekkoron. Itt volt az első magánétterem az Arany sárkány, itt lehettek olyan avantgardé kiállítások, performance-ok amik másutt tiltva voltak. A városban majd egy millió turista fordult meg évente ebben az időben és ezek majd fele akkori szóhasználattal élve kapitalista országokból jött. A Fő téren és a Bogdányi utcában többször hallhatott német, holland, olasz szót, mint magyart az autóbusszal érkezo téeszturista. Itt pihente ki fáradalmait a késő Kádár kori elit boldogtanyai, pismányi víkendházaiban. Szóval itt nyitottabb és szabadabb volt a légkör, mint másutt e hazában.

Az élelmes szentendrei gyerekeknek volt legnagyobb külföldi sörösdobozgyüjteménye amellyel csak néhány várbéli esőkerületi lurkó vehette fel a versenyt.
Boldog idők, meséli egyik-másik butikos. Korabeli mese, hogy akkor még egy húsz négyzetméteres bogdányi utcai butik öt család egész éves megélhetését, tengerparti nyaralását tudta biztosítani és kitermelt egy balatoni nyaralót, családi házat és két kapitalista relációból való autót is öt év alatt.

 

 
Szóval ez volt a detant, de még nem jött el a szabad Bécsbe-járás és Gorenje-vásárlás időszaka, 1986-ot írtunk. Szentendrére sorra látogattak a külföldi delegációk. Margaret Teacher és a szaudi uralkodó, a KGST vezetői, német és osztrák kancellárok stb. de érkeztek un. második vonalbeli delegációk is, így egy dán békemozgalmár és feminista delegáció is. A kötelező Kovács Margit Múzeum látogatás után, az aranysárkányos gödöllői csirke alatt felajánlották, szívesen fogadnának fiatalokat ebből a szép városkából és ha érdekel bennünket szívesen kerítenek egy Szentendréhez hasonló dán városkát. Később kiderült, ez a városka Frederiksund.

Oka, hogy erről most itt írok csupán annyi, hogy papírjaim rendezgetése közben a kezembe került annak levélnek a piszkozata, amelyben arról írunk, hogy akik kiutaznak „12 nő és nyolc férfi , beszélnek angolul, franciául és németül, 20 és 30 év közöttiek stb.” Lényeg, sikerült verbuválni egy városi ificsapatot, bár ez első ígértekkel szemben nem mindannyian voltak fiatal művészek, de később ez nem lett akadálya a kialakuló kapcsolatoknak és barátságoknak.

 

1988-ban frederiksundiak érkeztek Szentendrére és így folyt a csere még vagy három évig. Újabb csapatok mentek Dániába és érkeztek dán ifjak Szentendrére. Az első csapat tagjaiból és az újakból egyesület alakult. Közbejött azonban a rendszerváltás és már nem kellett különleges kapcsolat a belügyminisztériumban, hogy kiadják az útlevelet, mindenki szabadon utazhatott. Talán ezért, talán mert nem maradt öntevékeny gazdája az ügynek, a kezdeményezés lassan elhalt. Pedig amikor a dán trónörökös pár Szentendrén járt sokan lelkesedtek és szerették volna hogy Frederiksund és Szentendre testvérvárosi szerződést kössön. De mivel érintett városi nagykutya nem járt kint, a dologból nem lett semmi. Pedig több dán csapattag megtanult magyarul és jártak itt néhányan egyetemre is. Többüknek lett magyar felesége. Mások később is rendszeresen kilátogattak első dániai látgatásuk színhelyére, tartják a kapcsolatot a régiekkel.

A kapcsolatfelvétel 23 éve történt. Azóta felnőtt egy generáció. Talán ők egyszer majd felfedezik, hogy volt egy szentendrei csapat, még a rendszerváltás előtt, amelyik először látogatott el csoportosan a vasfüggönyön túlra, akik csak azért mentek mert érdekelte őket a világ, és nyitottak voltak Európa boldogabbik felén élő hasonló korú fiatalokra.


 
2009. október 5.
Öröm és kettőscsavar
 
 
Tekinthetném -”akár geggnek, kettőscsavarnak is, de a történés számomra mégis öröm. Mármint az, hogy, Ligeti Erika szobrot állít a város, és a szobrászművésznőről teret nevez el. A volt Marx teret. Nem a Rab Ráby teret, mert az 1946-tól 1958-ig volt Max tér, és nem is a Fő teret mert az 1958-tól 1986-ig volt róla elnevezve, hanem a Kert utca és a Jókai utca kereszteződésében a pártház területének kisajátításával és felépítésével keletkező kis terecskét, amelyet 1986 március eleséjén neveztek el Marx Károlyról, s amelyet a Dietz-éra egyik első lépéseként, marxtalanított a városi testület. Bár e tett a többség részéről érthető volt, szerintem felesleges és nem éppen européer lépés, de lényeget tekintve ma már mindegy. Ott, akkor arra kértem a testületet, ne tegye, no nem a jobboldal ideológia együttérzésére apelláltam, hanem arra, hogy Szentendre olyan város maradhasson, ahol sokféle érték, nézet, emlék és idol megférhet egymás mellett.

Mert számomra az egyik szimpatikus és követendő vonása egyes európai városoknak, például Párizsnak is, hogy ott nem divat, a nácit kivéve, szobrot, emléktáblát levenni és közterületet átnevezni. Mert Szentendre egyik jó vonása volt történelmének jobb idejében, hogy sokféle nép, vallás, nézet, ideológia élhetett itt egyszerre, egymás mellett békében. Meg aztán a hetvenes évek közepétől, arról is híres volt e város, hogy itt szabadabb volt a légkör, mint másutt e hazában. Így hát feltétel nélkül örülök Erika szobrának, amit pénteken délután hat órakor avat fel majd Gálné Pelcz Ildikó a FIDESZ alelnök asszonya. De hát úgy vagyok én ezzel is, mint a gulyással, nem a szakács érdekel, hanem főztje. S ha jó ügyet képvisel, nem érdekel melyik istálló versenyzője az illető.

 
Meg aztán ismerve Erika hihetetlenül kedves jétékosságát, az ő geggjének tudom be az avató személyét, aki most fenntről jókat mulat rajtunk. Ligeti Erika 1952-től 1958-ig végezte Magyar Képzőművészeti Főiskolát, mestere: Szabó Iván volt. 1964-68-ig Derkovits-ösztöndíjas. Díjai: 1968: X. Szegedi Nyári Tárlat díja; 1972: Munkácsy-díj; 1973: Tornyai-plakett; 1974: IV. Országos Kisplasztikai Biennálé I. díj, Pécs; 1980: Kulturális Minisztérium díja; 1981: III. Országos Éremművészeti Biennálé díja, Sopron; 1983: Szakszervezetek Országos Tanácsa-díj; 1985: érdemes művész; 1993: Symposion-díj, Országos Éremművészeti Biennálé; 1994: az év koszorús szobrásza. 1993-tól a Széchenyi Művészeti Akadémia tagja. A MANIANA nevű nemzetközi művészeti csoport alapítója volt, amelyben kubai és vitenami alkotók is voltak, akikre ő akkor is szívesen emlékezett, mesélte történeteiket, amikor ez nem volt trendi. 1955-ben állított ki először. Elsősorban kisplasztikákat, portrékat és érmeket készített. Volt rajztanár és 1969-től családjával a szentendrei új művésztelepen élt.

Művei lírai hangvételűek, érzelemgazdagok, derű és életöröm jellemzik. Érmészetének játékos formavilága a humor iránti érzékenységéről tanúskodik, sőt a groteszk megfogalmazás sem állt tőle távol. Sziporkázó ötletgazdagsággal időről időre magától értetődő természetességgel újította meg a mintázás klasszikus formarendjét. Szobrászatának központi témája az emberi figura. Kisplasztikák, érmek, portrék és monumentális alkotások készültek műhelyében, amelyeknek legjellemzőbb vonása a játékosság, az ironikus valóságlátás és groteszk szemlélet.
Egyik élményem ami jellemző volt rá, s amit itt most felelevenítek az analógia kedvéért. Amikor a zeneiskola kapu-oszlopára készült reliefjét átadták, jókat kuncogva a korabeli kissé prüd városvezetőkön, azt ecsetelte a figurát mutatva -Látják, milyen komoly kis fütyije van?

Lelki szemeim előtt azt látom, hogy a szoboravatás szervezésének egyes elemei üzennek. Bennem az sejlik fel, mintha a FIDESZ azt üzenné Szentendrére, ő nem az a bizonyos, pomázi lankán érbedő magyar, turulos jobboldali és az izbégi templom közelébe az árpádsávos zászlót kitűző szentendreiek közül való, hanem eurpéer polgár. De legyünk ennél jobbindulatúak és tételezzük fel Gálné Pelcz Ildikó asszony műértő és régi rajongója Ligeti Erika művészetének, s ha ez így van, miért ne avathatná fel Erika szobrát. Meg aztán én még emlékszem arra is, hogy a korabeli népfront javaslata Korniss Dezső volt Marx helyett a tér elnevezésénél, de akkor győzött az erősebb. És ennél mindenképpen jobb javaslat a mostani. Bár azóta elolvasva néhány városi dokumentumot, lehet, hogy a korabeli pártbizottság névválasztása volt autentikusabb, mert itt volt a Marx otthon (a zeneiskola épülete) meg a Lepusán há is. Lepusán Vazul 34 éves öntőmunkás lakott itt 1918-ban, amikor majdnem a mostani szoboravatás időpontjával azonos időben a főtéri népgyűlésen bejelentette, hogy megalakítják a Szociálista pártot Szentendrén.

De ma már kit érdekel mi volt itt régen. Én örülök a szobornak és a térnek. Legfeljebb az fáj egy kicsit, hogy ott folydogál a szobortól tizenöt méterre a Mangold ház pincéjében a 150 méterről feltörő artézi víz, amelyet ha kivezettek vona a térre, a város egyetlen artézi kútja is itt lehetett volna. De ehhez a várost jobban ismerő és értőbb városvezetés kellene. Még nem késő, mint ahogy arra sem, hogy a Nagykovácsi villa alatt feltőrő vizekkel a város gazdálkodjon és ne hagyja szerte-szét folyni. De ez egy másik történet
.


 
2009. október 1.
Levél a századfordulóról
 
 
Heyer Mártonné Paulina néni nagyatyai nagynéném. Híres személy a Benkovits családban. Három levele, pontosabban levéltöredéke került a kezembe a napokban, turkálva a családi iratok között. Clevelandból, Ohioból küldte őket. A családban ő volt az a személy, aki minden magyar családban megtalálható, ő volt nálunk az ámerikás rokon. Bár sokat hallottam róla, de igazából senki sem tudta, tudja megmondani mi lett vele és családjával. A dolog talán azért érdekes, mert a levelek 1907, 1908 és 1909-ben kelteződtek és tükrözik mit is tudtak akkor a világról az egyszerű emberek, amikor nekivágtak Ámerikának, és hogy milyen szegénység lehetett a korabeli Magyarországon.

Arra következtetek leveleiből, hogy akinek írt, nagyszülei és szülei, csak ritkán vagy nem válaszoltak neki. Csak a ritkán kiutazó ismerősökön keresztül tartották a kapcsolatot. (Kímár Iván (János), Kramár, Lózska) Hogy ez azért volt-e mert a szülők megsértődtek vagy mert nem volt válaszborítékra, bélyegre pénzük, vagy mert nem tudtak írni, vagy mert egyáltalán nem tudtak magyarul, nem tudom. Egy biztos, az asszonyka érdeklődik, köszönti a szüleit és könyörög hogy írjanak, csak legalább egy-két sorban adjanak magukról életjelt. „Mi történhetett magukkal, hogy ily soká nem írtak?” kérdezi egyik levelében kétségbeesetten. Férje ács volt, Márton akit hol Mártonnnak hol Martinnak ír. Családjáról annyit sikerült felderítenem, hogy gyermekük biztosan volt.”- Kézcsókol leánya és veje és gyermekek....”

Cleveland
De van a leveleknek más, a korabeli magyarországi (1907-1909 még a monarchia) választási rendszerrel kapcsolatban is információ értéke is. Egyik levelében a következőket írja Paulina néni.

„Itt most mi Prezident választás előtt vagyunk, de még nem tudjuk biztosan mikor lesz. Itt aki akar szavazati jogot kap. Csak be kell jelentkezni, beiratkozni amerikai polgárnak, itt úgy van a szabály. Azt gondolom valószínűleg William Howard Taft megválasztásáról esik itt szó, aki az Amerikai Egyesült Államok 27. elnöke volt. 1909-1913-ig töltötte be az elnöki tisztséget.

Mint a korabeli levelezésekben, ő sem sem felejtkezik meg az időjárásról írni:„Itt már nálunk kezdett tél lenni. Márton napján (november 11) volt az első hó, és azóta télies idő van, de nem erős a hideg, mert csak most jő az igazi tél.”( levél kelte december 2.)
Az időjárás mellett a mezőgazdasági termés is téma.„Hogy áll a szüret, idén is van sok szőlő? Itt nálunk van mindenből elég. Mindenféle gyümölcs még sokkal több és többféle mint o-kontriba otthon.” O-kontri= old cauntry=óhaza.

Kramár ház a Szamárhegyen

Másutt arról mesél:
" Csak álmomban láttam ismerősöket. Azt jól tudom, hogy mi nem hiányzunk maguknak, de nekünk idegenek közt kell élnünk. De azért itt is jószívű a nép találkozik még előbb mint otthon. Mert itt nem olyan szegény a nép. Itt mindenkinek van pénze, aki csak egy kicsit is tud dolgozni. Gáspárnak is van munkája és sok pénzt keres. A Martin (Márton a férje) is dolgozik ács mesterségbe 3 dollárt keres egy nap és csak nyolc óra a munka. Itt mégis csak jobb szegény embernek lenni. Kímár Iván is megjött ide, nálunk van kvártélyon. Hallotuk hogy idén rosszul fizetett a gyümölcs és hogy nagy drágaság van Magyarországon.

Egy érdekes kérés „Ha tavasszal valaki kijőne ide Clevelandbe küldhetne nekem két pár czugos cipőt,egy bőrt és egy ebelasztint. Kérdezze meg Pistyúr Feritől a számot vagy pedig a Braunné lábáról vegyen méretet.”(Everlasting könnyű, de erős gyapjúszövet, amelyből főleg magas szárú cipők felsőrésze készül (a. m. örökké tartó)...

 

 
2009. szeptember 29.
Fura gasztronómia Dalmáciából
 
 
A rómaiak idejében ismert és kedvelt csemege volt. Ma Dalmácia egyik gasztronómiai specialitása. Vannak akik azért, hogy megkóstolhassák az USA-ából utaznak ide. Vadászata az ókor óta tradicionális szertartás, amelyet ma légpuskával gyakorolnak. Nos, a puhoról, a nagy peléről, egy mókusalakúak alrendejébe tartozó kis szürke állatról van szó, amelyet dalmát őseink bizony az ókor óta fogyasztottak és amely ma ismét gasztronómiai csemegének számít egész Dalmáciában. Régen latin Dalmáciától, a Kotori öbölig és a Lika hegyekig ismert csemgéje volt őseinknek Különösen a szigeteken volt kedvelt, mert Hvar régi híres puholovci pele-lelőhely.

A nagy pele Európában mindenütt megtalálható. Előfordul parkokban, ligetekben, gyümölcsösökben és kertekben egészen 2000 méteres tengerszint feletti magasságig. A sűrű erdőket kedveli, ahol a lombok között bujkál. Gyakori az emberi lakóhelyek közelében. Színe a szürkétől a szürkésbarnáig terjed, hátgerincén sötétebb sávval. Teste alul fehéres. Szemei feketék és kidülledőek. Feje ovális fülei kerekek. Farka szürke és sűrű, tömött bundájú. Teljes testhossza 23-37 centi amelyből farka 10-17 cm. Testtömege általában 70 és 200 gramm között mozog.

 
Étrendjének összetevői gyümölcsök, fakéreg, hajtások, mogyoró, gesztenye, bükk, makk, gombák stb. Alkalmilag kisebb zsákmányállatokat is elfogyaszt, gerincteleneket és gerinceseket egyaránt. A pele ősszel kezd készülődni a téli álomra.

Ilyenkor van a pelevadászat ideje, mert téli bevackolásuk (álmuk) előtt jól felhízlalják magukat. Vadászatuk és fogyasztásuk ma turisztikai és gasztronómaia esemény. Erre az alkalomra, a hagyományokat felelevenítendő puho-vadász egyletet szerveztek a szigetiek. Néhány évvel ezelőtt a pele fogyasztása még gúnyolódás tárgya volt, de mára néhány elszánt gasztronómus és hagyomány-újraélesztő közreműködésének eredményeként dalmáciai gasztronómai hírességé lett. Ebben Hvar sziget egyik falujának emberei, a doliak jártak az élen. A doli Rooster éteremben – ez az egyik hely ahol a peléből, (puhoból) készített ételeket kínálnak ilyenkor, olyan nagy az érdeklődés, hogy csak előjegyzéssel lehet asztalt foglalni.

 

Dol falu közigazgatásilag Stari gradhoz tartozik és két részből áll: Dol sv. Marije (Dol Szent Mária) és Dol sv. Barbare (Dol Szent Borbála). A kis hegyi falu nem olyan felkapott hely, mint a tengerparti falvak, városok - itt a szállás is lényegesen olcsóbb- pedig szép környezete, kellemes klimája és nyugalma miatt idővel egyik kedvelt helye lehet majd Hvar szigetének. Hiressége a két egymáshoz közeli templom. A falu dombján lévő Szent Mihály templom apszisát díszes kovácsoltvas kapu zárja le, amely mögött egy Madonna ikon látható amelyet a 15. század végén készítettek és amelyet ismert festő a Maestro di Stratonice a köréből való művész festette, s aki a Toscan reneszánsz egyik ismert alkotója. A község másik része a régi Szent Borbála templom körül található, s amelyet 1226-ben említenek először. A faluban jó szállás lelehető fel és kellemes emberek élnek -itt még nem divat a külföldi lenyúlása- és olyan értelmiségiek, mint Marin Ribaric festő. Ha eljutnak Hvar szigetére és ha kirándulni támad kedvük, javaslom ne csak a nagyobb városokat Hvart, Stari gradot stb. keressék fel, hanem olyan helyeket is mint Sveti Nedilja, Ivan Dolac, Zavala, Brusje, Grablje, Dol, Rudina, Vrbanj, Svirce, Vrisnik, Pitve, Humac, Poljica, Zastrazisce, Gdinj, Bogomolje.


 
2009. szeptember 25.
Orbán vagy a Szőlősgazdák
 
 
A dolog úgy áll, hogy amióta ismét írkálok blogomba, többször ránézek más odalakra is. Teszem ezt természetes emberi kiváncsiságom miatt, meg aztán azért is körbenézek mert érdekel, hogy az e-infomációt nyújtó blogok és honlapok területén a Szentendre sitok környékén, mi változott az elmúlt időszak alatt, és érdekel a konkurencia is. Régi szokásom szerint ilyenkor Viktor lapját a Szentendre lap-ot nézem meg először, mert itt tuti, hogy minden friss Szentendre információt megtalálok. Nos, a mostani mustrám egyik új felfedezése a műemlékem.hu oldal volt. Örömmel nézegettem az oldalakat az ismerős régi és védett szentendrei épületeket és egyéb műemlékeket, már csak azért is, mert itt rendszerezve, azonosítóval, törzsszámmal, fényképpel és számos fontos infromációval ellátva lelhetők fel ezek. Már éppen dörzsölgettem a tenyerem, hogy micsoda jó lesz ez majd ha írkálok és mondjuk kell a dolgozatomhoz valami szentendrei műemlék info. Ilyenkor csak fogom magam és rákattintok az oldalra és kész passz, már jöhet is a Crtl c s a helyén is az idézet. Nem kell keresgélni és begépelni sem, hisz csak egy mozdulat és ott csillog a pontos idézet a helyén..gondoltam magamban. De ahogy sorra vettem az oldalakat itt is, ott is olyan információt fedeztem fel amit én másképpen tudtam. De mivel már számtalanszor előfordult velem, hogy megégettem magam okosságommal és ezek olyan nemtudombiztosanigazamvane jellegűek voltak hát ráhagyatkoztam, valószínű én tudom rosszul, biztosan az odal a pontos.Mígnem kinyitottam az Orbán keresztnél.

 

 
Nos, ehhez tudni kell, hogy az Orbánkereszt telkünk végében volt amióta felállították, amit aztán 1950-ben a 11-es út építéséhez kisajátítottak telkünk több mint felével együtt. Gondolhatják mekkora összeget kaptak apámék, mint téeszelutasító maszekok Rákosi alatt érte.Lehet hogy több doboz Nikotex Munkás cigaretta is kitelt belőle. Így a kereszt az új 11-es út tulsó odalára a városi közparkba került. S bár így csak annyi közünk maradt dologhoz, hogy tőlünk sajátitották ki, de családunk továbbra is úgy gondozta, mintha még telkünkön lenne. Gyerekként sokat játszottam körülötte. Fontos rejtekem volt itt, mert tavasszal a talapzat és kereszt közötti résből bujtak elő a piros-fekete mintás suszterbogarak. A kereszt mellett álló millenniumi hársfán volt-az egyetlen hárs azok közül, amelyet a száadfordulón a millenniumra a város ültetett és máig fennmaradt- kedvenc búvóhelyem, amely hatalmas koronájából gukkeroltam apám háborúból maradt Leica messzelátójával házunk körüli és a 11-es uton lévő fontos történéseket. Legtöbbször a főúton úgy félóránként elhaladó autókat, lovaskocsikat, és alkalmanként a nyáresti szürkületben a park pirostámlás padjain összebújó szerelmes párokat. Sőt tanúja voltam annak skandallunak is, amikor Szautner bácsi egy májusi délelőttön hazafelé Pismányból, ahol éppen azt konstatálta, hogy Orbán lefagyasztotta szőlejét (mint köztudott, Orbán az utolsó fagyos szent) éktelen károkodás és szidás közepette elverte a szobrot, miközben azt a kérdést ismételgette folytonosan -Tudod te, hogy mit tettél velem?

 
Így jutottam annak a teologiai ismertenek birtokába, hogy az ember időnként még a szenteket is tegezi, bár mint később Szappanos plébános úrtól megtudtam e Szautner bácsi által gyakorolt formája nem általános és nemkívánatos. Még szerencse, hogy mindez úgy történt, hogy a szobor nem sérült meg. No szóval, van közöm ehhez a kereszthez legalább is annyi, hogy empirikusan is tudom, hogy hol van.
De vissza a műemlékem.hu oldara. Az Orbán kereszt című felirat alatt a Szőlősgazdák keresztje fényképe van, ami mint köztudott a Bogdányi utca és Dézsma utca sarkán Becseiék keritésének sarkában áll. Gondolom az ismeretlen oldal-készítő abból a tényből kiindulva, hogy a Szőlősgazdák keresztjét szőlőindák és fürtök díszítik, gondolhatta, hogy ez Orbán keresztje. Sajnos elvétette, de nagyon.

 
 

Szentendrei gasztronomia avagy Gülbaba
 
 
Az ötlet jó, a plakát tetszik, a tartalom nekem kicsit hiányos. No nem akarom én legorombítani a szentendrei vendéglősöket, csak sajnálom, hogy nálunk nem dívik ami kinn már régebb óta divat, hogy ha már helyi rendezvényt csinálnak, akkor hozzá helyi gasztronomia smakkol. Persze huszonegyedikszázadosítva. Néhány hete amikor rögeszméméről írtam, hogy miért ne lehetne Szentendrén Michelin csillagos étterem és ezért néhány általam ismert példát is felelevenítettem Attila letorkolt, mondván a Michelin csillag bunda, a franciák csinálják maguknak, és Gordon Ramsay éppen most szívja a válságot, éttermeit sorra csukja be..

Nos ennek ellenére úgy gondoltam, nem adom fel, és ha Szentendrén gasztronómiáról lesz szó mindig elmondom majd, hogy van szentendrei gasztronómiai hagyomány, hogy érdemes lenne feltárni és illenék ennek alapjaira építkezve ezt a gasztronomiát újraépíteni. Persze nem arra a bizonyos 1961-es görögkancsós psari phi, sulakava, koto pulo, suvlaky-ra gondolok, leglább is remélem nem ilyen lesz.

Ismét leírom, ez a gasztronomia abból a rác (görög, pontosabban macedo-román,) dalmát, szerb, ezen belül főképpen szerémségi, szlovák vagy mikszáthosan tót, aztán német, ami nálunk inkább osztrákot jelöl, nemeztiségek ételeiből áll ami szentendreivé mixálodott. Rádaásul a történelem során átment, két komoly változáson is. Az egyik, a filoxéra pusztítása következtébeni szegénység szűrőjén, és a szőlőről a piszkére ( egres, köszméte stb.) való váltásnak a szentendrei gasztronómiára is kiható következményein.

 
Nem pontosan illik ide, csak párhuzamossága miatt írom le, hogy a minap az egyik tévéadásban Zemplént mutatták be, és arról beszélt egy botanikus, hogy ott is megtalálható a Szentendrei rózsa, ami valószínűleg Gülbaba rózsáival került Magyarország területére. Nos, itt van az Antolik villa kertjében néhány tő Szentendrei rózsa (Rosa Sancti-Andreae), amely ugyan védett -vigyáznak is rá- de jóformán senki nem tudja merre található, nem nézhető meg csak torturával és városban egyetlen tő sincs sehol másutt, közterületen pláne nem, hogy büszkélkedjünk vele. Szerintem ha a Rosa Sancti-Andreae másutt, mondjuk Európa boldogabbik felén lenne fellelhető egy olyan kisvárosban mint Szentendre, biztosan lenne ott étterem és rozárium Rosa Sancti-Andreae névvel és vagy ötven intézmény erről elenvezve és lenne belőle speciális rózsavíz és csemege is. Nálunk meg csak van és a várospropagandát drága pénzen készítő piár szak-guruk le se sz….-ják. De lehet, hogy tévedek, senkit sem érdekelne egy ilyen brand -vagy miaszösz.

Érdemes volna végignézni a Javor Egylet báljainak, rendezvényeinek menükártyáit, az ide vonatkozó irodalmat és más anyagokat, a még gyakorlatban fellelhető hagyományt.
Nos végignézve a Gasztromustra programjait az éttermek szüreti multaságra felkínált ételeit számomra szimpatikus és a helyi gasztronómiához illeszthető az Ementáli falat aszalt szilvával, persze a ha helyi akarna lenni inkább kecskesajttal kínálnám, de akár helyinek is tudhatnám be a szőlős túrós rétest, a sajtokból készült vegyes ízelítőt bőségesen körítve szőlővel és az ilyenkor még fehér dióval, (igazi inyencség), a kakukkfüves csirkemellt borban párolva, szőlőmártással és még néhány más étket is. Persze a többi is finom lehet. Aztán nem találtam sehol a kínálatban Dúzsi Tamás kadarkáját Szentendre 2009-es borát. Mert hát illene ilyenkor az év borával emlékezni a szentendrei szőlősgazdákra és szőlőmunkásokra. Egy kis szellemi ínyencség, szívesen meghallgatnám: Horváth Tamás somelier előadását az Ipartestület CÉH Galéria termében a borkultúráról. 2009.szeptember 26.-án szombaton 10 órai kezdettel.

Egy testvér, nem testvérváros

Már csak azért is mert ő bizton tudja milyen lehetett abból az apró szemű kadarkából készített bor, amely szőlő eredeti lelőhelye szerint a Szkadari tó, s amely ma, Skutari vagy Skodra néven ismert Albániában. A szerb szkadarka szóból jött át a magyarba is, és lett kadarka a szőlő neve. Vagy milyen is Kratosija nevű szőlő, mert ebből a nagyon telt szőlőből annak idején erősen sötétvörös színű mustot préseltek. De volt ennek topáz színű változata is. De óborból készítettek csepegtetéssel rác ürmöst,(bermet-et). Zsuppszalmán töppesztett szőlőre fejtették rá az óbort, így készült az a bor, amelynek hordójáért egy tehén árát is megadták, olyan népszerű volt külföldön, ez volt a szentendrei aszú. Aztán itt van dalmát eleink szőlője is, amit a Szerémségből hoztak magukkal és szlamkamenkának neveztek a Szlankeménről vagy Slankamenről elnevezett szőlőfajta után és a muskotályos fehér szőlőt a tamjanikát (tömjénes) és a csak illatosnak nevezett aranyszínű mirisavkát. De milyen is a rakszőlőből, mézesfehérből, budai zöldből vagy, hosszúcipkájúból készített a bubáni hegyoldal illatát idéző fehérbor.

Nos és itt van a szokásos szentendrei átok, a propaganda hiánya. Mert miért gondolják azt a vendéglősök, hogy a többségében kisegzisztencia szentendrei, aki részt vesz majd a felvonuláson, el fog menni néhány ezerért megkóstolni kínálatukat. Persze sokan elmennének, de hát nics annyi a nyugdíjas péntárcájában. Persze él itt olyan társdalmi csoport is e városban akiknek akinek ez az ár nem okoz gondot, de ők eddig nem szoktak szüreti felvonulásra, rendezvényre járni. Valahogy el, pontosabban le kellene őket csábítani Pismányból. De azt hiszem, számukra még hiányzik a motiváció. Szívesen jönnének ők, csak nem jut el hozzájuk a hír, és persze nem úgy, hogy valaki olyan ismerős invitálja őket, akivel jólesik talákozni lenn a városban, meginni egy pohár bort, együtt megvacsorázni. S bizony a rendezőknek vetélkedniük kell olyan tapasztalatokkal is, mint Firenze és Siena környéki Chianti ünnepei.

A rendezvényt jónak és fontosnak tartom, csak féltem nehogy egy esetleges kezdeti sikertelenség miatt a jövőben ne folytatódjék. Mert megérne városi összefogást egy jó szüreti nap Szentendrén.

S bár a város épületek tömege, építése és bontása, működtetési bravúrok sorozata, jogalkotási teljesítmény, de a város más is, és több is ennél, számomra a város a továbbélő hagyományok, a közösség értékőrzése, értékteremtése és ez is építés. Ezért mondom én, többet ér, egy nem túl értékes épület megőrzése, egy közepes köztéri szobor, megőrzött hagyomány, mint a legjobb rendelet, agyoncizellált jogszabály.


 
 
2009. szeptember 24.
Baska voda, mint Siófok 1975-ben
 
 
Megjelent a Közép-Dalmáciai Idegenforgalmi Közösség jelentése augusztusról. Mili Razovic barátunk, aki a közösség vezetője, most rendkívüli sikerekről számol be. Míg az első félév rosszabb volt mint a múlt évi, augusztusra a trend megváltozott. Három százalékkal több vendég érkezett Közép Dalmáciába, mint múlt év ilyenkor.

Lenyűgözőek a számok... mondja. Az év első nyolc hónapjában az 1,3 millió regisztrált érkezőnk volt, és az eltöltött éjszakák száma 7,8 millió. Az érkezők nagyobb részét a külföldi turisták tették ki. 1,1 millió. - A kiváló közlekedési, kapcsolatok sokat segítettek ebben és az új gyorsforgalmi út révén a távoli európai országból is érekeznek vendégek. De ezek az eredmények mögött hatalmas propaganda is van. Áraink mérsékeltek, ami fontos ebben a válságban...mondja Mili Razović igazgató. (szerintem nem annyira)

 
Vendégeink körében továbbra is elsőbbséget élvez a Makarska Riviera, de más területeken is dicsekedhetünk a látogató turisták számával ezen a nyáron. Mint mindig, a látogatókat a csehek vezetik, majd a németek és a lengyelek következnek.
Sok turista érkezett a Távol-Keletről is, 18 ezren jöttek Japánból, amely jelentős növekedést jelent az elmúlt évhez viszonyítva. Sokat várunk az utószezontól is. Bár ez a szezon véget ért, de már készülünk a jövő évre. Ott leszünk a Londoni vásáron.


Az abszolút győztes Baska Voda község. Az első nyolc hónapban 99021 vendégük volt (csak augusztusban 39.216 látogató), ezt követi Hvar több mint 38 ezerel és Split 35295-el. Népszerű Omis is ahol 27.328 turista volt augusztusban.

Baąka Voda modern turisztikai központ a makarskai tengerparton. Több kilométer hosszú kavicsos strandjáról ismert, amelyet sűrű fenyőerdő vesz körül. Az egykori halászfalut, amely mindössze 10 km-re esik Makarskatól, az ókor óta lakják. A Biokovo hegy alatt lévő falu (a hegymászók és botanikusok ismert úticélja) fekvésének köszönhetően olyan turisztikai úticéllá fejlődött, ahol jó a vendéglátóipari- és szállodai kínálat és magánszobákból és apartmanokból is az ajánlat.


 
2009. szeptember 21.
A kishídról ismét
 
 
A kishíd máig sem készült el, márpedig szeptember 30-án lejár az önkormányzat által a Megyeri hídra egy évre kiadott ideiglenes használatba vételi engedély. Ennek tükrében a teljesítés elmaradására hivatkozva akár le is lehetne záratni a Megyeri hidat. "Természetesen erről nincs szó, ám a kishídra a szigeten élőknek szükségük van" – mondta el Nádas Zsolt, a Pest megyei falu alpolgármestere szerdán.
A bírósághoz benyújtott kereset szerint a közlekedési tárca, illetve a beruházással megbízott Nemzeti Infrastruktúra Zrt. az alperes - tette hozzá az alpolgármester.
Az előzményekhez tartozik, hogy a megállapodás szerint a Megyeri híd beruházás részét képezi a mellette megépítendő kishíd, amely a szigeten lakók napi életét könnyítené meg. Erre azért tarthatnak igényt, mert a szigeten átívelő Megyeri hídról a jog szerint megilletné lejáró a közelben fekvő községet, ám környezetvédelmi megfontolásból a falu lemondott ezen előnyről a kishíd megépítésének fejében. Ugyanis a sziget alatt húzódik a budapestieket is ivóvízzel ellátó hatalmas természetes vízbázis, aminek biztonságát veszélyeztetné a Megyeri hídról lezúduló autóforgalom, amíg a kishídon csak a helybéliek, a mentők és a tűzoltók közlekednének - tette hozzá. (FigyelőNet)

Emlékezetem szerint még Kállay polgármesterlése idején, amikor az első határozat született, a szentendrei testület úgy döntött, hogy az akkor ajánlott Határcsárda helyett a volt szovjet laktanyánál kell kijelölni a hídat. Aztán elfelejtkeztek Szetendréről, mert amikor a város új szerkezeti és karatertervét készítette Miakich idejében- amelyben kijelölte kis híd helyét is- nem reagált a minisztérium (kötelessége lett volna) legalább is a híd ügyben nem és mintha a szerkezeti terv nem is lenne, a hidnak a Postás stradtól déli irányba eső fél kilométerre készíttette el a környezetvédelmi hatástanulmányt. Aztán jött az újabb döntés, ezt már a dr. Dietz -féle testület hozta meg, ennek értelmében a Határcsárdánál kell bicikli hidat építeni.

A lényeg, szerintem nem érvényesült két fontos városi érdek az utóbbi döntésben. Az egyik, hogy még a város előtt épüljön közúti híd a szigetre, mert akkor az elviszi a forgalmat, és ezzel csillapítni lehet az amúgy is túlterhelt Dunakanyar körút forgalmát. A második, ha már híd épül akkor azt jobb volna a város érdekében úgy használni, hogy ezzel megerősödjön Szentendre körzetközponti szerepe, és a szigeti kapcsolattal a város számára nyerhető legyen zöldterület az évtizedek alatt túlságosan beépített zöldterületi arány visszaszerzésére. Ebben talán Fülöp Zsolt álláspontja a leginkább város-érdekű és távlatos, aki azt javasolta az egyik testületi ülésen, hogy Szentendre mondja ki, egyesülni kíván Szigetmonostorral. Az elsőre meglepő javaslat, azt hiszem igencsak megfontolandó, s nem példa nélküli ha csak Pestbudára, Londonra vagy még tucatnyi város feljődésére gondolunk.

Mert bár vannak jó érvek Szentendre állva tartására is, mégis azt gondolom, ha ez a fajta gonolkodás marad a városban az írányadó- lásd az új rendelőintézet telepítését, pontosabban helyben hagyását, amit olyan helyen próbálja korszerűsíteni önkormányzatunk, amely mára rosszul megközelíthető lett közösségi közlekedéssel, nincs megfelelő parkolóhely sem és a bővítésnek sem lefelé (ki tudja mit fog feltárni a kötelező ásatás?) sem felfelé (városkép ) sem oldal irányban ( egyik oldalon út, a másik oldalon visszaajándékozott egyházi tulajdon) nincs helye. Ezért vélem úgy ma is, hogy távlatos gondolkodásra lenne szükség a városirányításban, tervezésben és ennek egyik útja-módja lehetne a Szigetmonostor felé való bővülés. Persze lehetne ezt a fejlesztést korszerűen, környezetbarát módon is tenni- ráadásul az Eu támogatja is az ilyen-fajta megoldásokat.


 
 
2009. szeptember 17.
Váltóállítási hibák miatt az anyatej belecsúszott a néptáncba
 
 
Történt pedig, hogy ma volt az ANYATEJES TÁPLÁLÁS VILÁGNAPJA, más néven a szoptatás világnapja. 1992-ben indította el kampányát és átfogó programját az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF a csecsemők egészséges táplálása érdekében. Oka pedig akkoron az volt, hogy szomorúan tapasztalnia kellett az Egészségügyi Világsszervezet vezető testületeinek, hogy egyre több csecsemő hal meg szerte a világon azért, mert nem jut anyatejhez. Nálunk persze inkább a szoptatás az anyatej népszerűsítése a cél. Mert az édesanyák 90-80 százaléka képes lenne a gyermekét 6 hónapos koráig szoptatni, ezzel szemben a csecsemőknek csak 40 százalékát táplálják anyatejjel - mondta az országos vezető védőnő.

Korábban is voltak ilyen rendezvények Szentendrén, de mai formájában igazán dr. Dietz regnálásával, a Kriaszter piár-program megalkotásával vált a városi közélet standard rendezvényévé. Beszéd, virág, oklevél, zene, vers, büfé a szokásos műsor most már évek óta. A védőnők pedig mozgósítják a szoptatós anyukákat. S mert a gyeses kismama szívesen kimozdul, meg egyébként is a védőnő és az anyuka között igen meghitt és bizalmi a viszony, logikus, hogy nem csak gyakorlati csecsemőtáplálási, egészségügyi és életviteli tanácsaiban hallgat rá, hanem elfogadja invitálását is. Aztán talán az is szempont lehet, hogy az anyukáknak és gyermekeiknek végre van olyan összejövetele, ami neki és őérte és a gyerekért van, így tehát a siker biztos. A szervező tutira mehet. Ma is így volt a könyvtár aulájában, ahol nagy nyüzsi volt ma délután négytől.

Aztán e programok sajátja a sok gyerek már azért is, mert a legtöbb helyen nem csak a csecsemő van otthon az anyukával, de ott van még nagyobbacska gyerek is, akit a délutáni alvás után nem lehetett egyedül a lakásban hagyni, így háűt az anyukával jön. Meg aztán ma Szentendrén a családok többségében a nagyszülők nem e városban élnek ott ahol az unokák.

Szólt a kellemes zene, majd a lélekoldó gyermekzsivaj, amikor dr. Diezt éppen a Nők városa célkitűzés mielőbbi megvalósulásáról, a városfejlesztés fontos feldatairól beszélt. De hát ezek a programok ilyenek, közönségükre nem a Szókratész védőbeszéde című monodrámát kisérő erős koncentráció a jellemző.

A nyüzsit az is fokozta, hogy fél ötre lett meghírdetve az Enikő-féle, hivatalos elnevezéssel a Szentendre Táncegyüttes apróinak (4-6 évesek) első őszi foglalkozása is. S mert sok szülő most járt először a könyvtárban, - van olyan képviselőtársam, akit még soha nem láttam itt, s ha nem lenne személyes adat azt is leírnám, hogy hányan vannak közűlük akik be sem iratkoztak még- s ezért nem tudta pontosan hol lesz a gyerekek tánca, merre van színházterem az ösztöneire hagyatkozva követte a többi kismamát, akik szintén a gyermekkel voltak, így aztán beállt, -ült az ANYATEJES TÁPLÁLÁS VILÁGNAP programájára, büfézett a többiekkel, majd amikor Enikő néni megérkezett csatlakozott a táncosokhoz csemetéjével és elvonult a színházterembe.

De valljuk be, ez malör volt ugyan, de csak lepkeszárny súlyú anomáliát jelentett, mert a résztvevők alig vették észre és a gyerekek ettől csak jobban érezték magukat, tapsoltak akinek kellett, örültek aminek kellett. Nos ezt nevezem én váltóállítási hibának, amikor az anyatej belecsúszott a néptáncba. De ettől még nem siklott ki a vonat, legfeljebb az egyik résztvevő pelenkájába került több termék. Szóval, aki ezért elirigyelné a polgármester népszerűségszerzését az rossz lóra, esetünkben pelenkára tesz.


 
2009. szeptember 16.
Szentendrei szüretek és felvonulások
 
 
Szombaton szüreti felvonulás lesz. S bár az én korosztályomnak keveset mond az a gyöngyös-bokrétás jellegű felvonulás amelyet a szervezők a harmincas évek legényegyletes felvonulásainak mintájára felelvenítenek, s melyek mint tudjuk csak a felvonulás szerint idézik Szentendre boldog és gazdag idejét, valójában kevés köze van a szentendrei szokásokhoz és még kevesebb ahhoz az ünnepélyes felvonuláshoz amit még akkor tartottak, amikor a város a szőlőből, borból gazdagodott meg.
S bár ez az árvalányhajas, csikós, gyöngyöspártás forma engem kissé taszít, mármint egyes formai elemei, mégis megérint, mert felídéz egy ünnepet a régmultból, abból az időkből amikor Szentendre híressé és gazdaggá lett.

Antoli Arnold így idézi meg e kort: „Járja be és írja össze a város belterületén levő pincéket és azok befogadóképességét, és el fogja hinni, hogy Szentendrén 5o év előtt még több ezer hold szőlő volt. A szentendrei vörösbor annyira ismert és kedvelt volt nemcsak a belföldön, hanem Ausztriában, Orosz- és Lengyeloszágban is, hogy alig volt ezekben az országokban említésre méltó hely, ahol azt ne fogyasztották volna, írja Schams Ferenc "Ungarns Weinbau" címu muvében. Ugyanott sok érdekes adattal világítja meg, hogy milyen nagy szerepe volt a szentendrei bornak országos viszonylatban is. Szentendre 70.000 akós (egy akó 56 liter) évi termelésével első volt egész Pest vármegyében, pedig Pest megye vezetett a bortermelésben, mert a homoki szőlőkkel együtt közel egymillió akó bort termelt. És jóllehet a borok ára általában igen alacsony volt (a silányabb borok akóját 2-3 frt.-ért is adták - és lám, ennek dacára is termelték!), a jobb borok árai l0-2o frt.-ig is emelkedtek. Schams külön kiemeli a szentendrei aszút, amelyért budapesti, bécsi és lengyel vevők nem ritkán 60-150 ftt.-ot is fizettek. Forintot! Akójáért!”

Annyira, hogy a mai ünnepek közül számosat nem gyakoroltak a szentendreiek, aminek bizonyítékaként éppen minap hozta el és mutatta meg Fercsi azt a koronatanácsi leiratot, amelyben utasítják a városi magisztrátust, hogy a katolikus Karácsony és Újév napján zárva legyenek az üzletek. Nem véletlen hogy a város legnagyobb búcsúja is augusztus 19-én volt, a Preobrazsenje, Krisztus szineváltozásának ünnepe. Ez is a szőlőhöz kapcsolódó ünnep. Akinek van korai érésű szőlője, ilyenkor néhány fürtöt a templomba visz belőle, a pópa megszenteli, majd a misét követően a megjelentek kapnak a szentelt szőlőből, amelyet csak otthon szabad elfogyasztani.


A városban a szüret napját, mint az egyik legfontosabb eseményt külön az erről szóló tanátsi döntés alapján hírdették ki. Nem csak azért volt ennyire fontos a szüret napja, mert ilyenkor eldőlt milyen és mennyi lesz a város jövedelme, és hogy a Harmincad utcában (mai Martinovics utca) és Daru piacon időben felállítsák a darabontokat ahol a hivatalnokok be tudták szedni a dézsmát, hanem mert erre az alkalomra szőlőmunkásokat kellett toborozni és ahhoz is idő kellett, hogy kellő számú szedőt szerződtessenek a szőlőbirtokosok. Az egyik, a századforduló tájáról való határozat arról rendelkezik, hogy a felvidéki lapokban kell meghírdetni, hogy Szent Endrén szeptember 26-án szüret lesz és szedők jelentkezését várják.

 

Nos, a szőlőművelés sokféle munkát és egyike-másika speciális szakértelmet is igényelt. Ezért ahány munkfázis volt, annyiféle szakmunkás látta ezeket el. A hierarchia csúcsán a vincellérek álltak. A legjobban fizetett és megbecsült napszámos a kapás (kopač)volt. A legmagasabban mindig a metszők,(rezati) nyitók, karóverők és fedők bérét állapították meg. Valamivel alatta maradt a bújtóké, ültetőké, nyári kapásoké és a szüreti gázolóké. Ezek kizárólag férfimunkának számítottak. Legkönnyebb munka a venyige szedés és hordás, a kötözés és szüretelés volt. De a szőlőművelés elengedhetetlen szereplője, figurája volt a pudar a szőlőcsősz is.

Ez azért is érdekes, mert ezeket a teendőket más-más nemzetiségüek és ebből adódóan más-más viseletű emberek látták el. A gazdák és vincellérek között szerbek, németek voltak a legtöbben, a pudarok, a kapások többségét a szamárhegyi dalmátok adták, míg a szedők leginkább tótok és magyarok voltak. S nem csak a munkában, de a szüreti felvonulásban is sajátos kinézetű, öltözetű csoportot alkottak. Tótok nagy kalapjukban gyalog vonultak, a dalmátok fezben és fekete mellényben szamaras kordéikat kísérve, míg a szerb szőlősgazdák díszes ruházatban, hintókon, és előfordult hogy egy-egy vincellér lovon vonult. Némelyik tehetősebb gazda pónival befogott kis kocsiban vitette gyerekeit. A menetet a pudar vezette kezében kulacsával, és mint valami lakodalmas vőfély indította, állította meg a menetet és közben mondta, énekelte pikáns mondókáit. -Vezuje vezuje vinograd (kötözik, kötözik a szőlőt...) énekelték a lányok vagy arról szólt a nóta hogy „fiatal legény”(momak mlad) gyere velem kunyhóba, mert lázas vagyok és fáj a lábam, de te bizonyosan meggyógyítod majd. A menet a Bogdányi utcán vonult a Piac térig (fő térig) és meg-megállt egy-egy szőlősgazda házánál, ahol terített asztal várta az érkezőket.(szőlősgazdák asztala). Az asztalon szőlő, bor, virág és pogácsa vagy valami másfajta kolač (tészta -féle) esetleg a gyerekeknek mézeskalács és sorbetvolt kitéve. Külön koreográfiája volt annak, ahogy a gazdák köszöntötték egymást, minden jót kívántak egymásnak és a ház népnek is.

 
Három különleges jelmezes szereplője is volt a menetnek,a Turica, Čoroje és Vila. A Turica Mars hadisten megfelelője. Lábai iszonyú karmokban végződnek, testét gubanczos gyapjú, hosszú nyakát szőr fedi, hegyes fülei éktelenűl merednek kopasz fején, hatalmas bajsza alól pedig két szörnyű agyar villog. Fejét körben forgatva, mindenfelé tátogatta irtózatos torkát, mintha mindent el akarna nyelni. A Čoroje Bacchust ábrázolta. Ennek is karmok vannak a lábán s egész teste a tarkójától le végig tele szőrfürtökkel, melyek a legkisebb szellő fuvallatára felborzolódnak. A fején szőlőkoszorú s a kezében díszes thyrsos-bot (trs). A hosszú ruhás, koszorúzott fejű s kezében a luk nevű kenyeret tartó leány kecses ellentéte a két undok szörnyetegnek. Dolguk az ünnepeken a hírdető és a toborzó szerep volt. Ők a Vinogradska festa szüreti ünnepség irányítói is, akik háromszor körűljárták a várost hívták a szentendreieket ünnepelni.

A menet a Piac téren (fő tér) ért véget, ahol a tűzoltó zenekar és a városi méltóságok várták az érkezőket. Köszöntötték a gazdákat és népeket, a pópa megáldotta a szőlőkoszorúkat. Előbb vecsernye volt majd este elkezdődött a szüreti bál.

Nos, a szőlősgazdák asztalának hagyományát elveníti fel kisebbségi önkormányzatunk ebben az évben is, amikor szeptember 26-án 15 órakor a Szentendrei Szüreti Felvonulás kezdetén, a szőlősgazdák keresztjéhez virágot és egy üveg bort helyezünk el, ezzel emlékezünk a városunkat gazdaggá és híressé tévő elődeinkre, a szőlősgazdákra és szőlőmunkásokra.

 

 
2009. szeptember 14.
A patriota paparadzo
 
 
A híres paparadzo a horvát Jadran Lazic 1982 óta Los Angelesben él. Most feleségével és három gyermekével hazalátogatott egy kicsiny Hvar szigeti faluba, Zavalába. A községben, a villa "Tamarában" talákozott vele a honlap riportere, akinek Lazic elmondta, hogy idevalósi, itt él 77 éves édesanyja is, aki a nyári idegenforgalmi bevételekből egészíti szerény nyugdíját. A paparazzo, aki olyan híres fényképeket készített, mint Abu Abbasz és a terroristáinak lesi fotói, Zavalán túli Gromin fennsíkon 13 hektár földet vásárolt, amelyre a sziget legnagyobb olajfaligetét telepíti.
- Imádom ezt a szigetet. Amikor megláttam hogy milyen elhanyagoltak a régen oly gondosan megművelt földek, azonnal úgy döntöttem, hogy olívát telepítek. Három helyen földet vásároltam, és anélkül, hogy az ösztönző támogatásokat igénybe vettem volna 850 olajfát ültettem az elmúlt két évben. Azt is hozzátette, hogy a legnagyobb problémája, hogy a lovak felügyelet nélkül szabadon vannak kicsapva és megrongálják a friss ültevényeket.
 
Korszerű csepegtető öntözéssel oldották meg a fiatal olajfák locsolását, amelyet egy 150 köbméteres tartályból látnak el vízzel. Keserűen mondja, hogy e tradicionális szép növényi kultúra amely néhány évtizeddel ezelőtt még élő mezőgazdasági ágazat volt a szigeten, a tűzvész és a földek elhagyása következtében mára veszni látszik. A régi dalmátok sorra kihaltak, fiaik elköltöztnek, felhagynak az olajfák gondozásával, s a mára távolivá vált vagyonkájukat (földjüket) nem gondozzák, Így aztán tönkremennek az utak is. Ezt a folyamatot kell megszakítani mondja, és ő vállalkozik erre. Korszerű berendezéseivel az olívaültetvényeket a lehető leghamarabb helyreállítja. Nagy tervei vannak, de ebben vannak segítőtársai is. Mickey Jones, színész, Joel Jelen - Braco, Drago Barbieri és Vjekoslav Marjan, Ivo Lucic-zeneszerző, Stanislav Stambuk és Marina Fucijaą.
- Eddig még nem használta fel földjei negyedét sem, de hamarosan újabb 300-400 olajfát telepít. Ebben tanácsaival és szaktudásával segítségére van az Adria Növények Intézete is. De olyan növényeket is telepít majd, mint ezt a környzetet jól tűrő, kitünően alkalmazkodó gyógy-és aromás növények. Levendula, rozmaring, zsálya, amelyeket különleges bőrgyógyászati használatra orvosi célokra is lehet majd használni. Gondolt a turizmjusra is. Meggyőződése hogy e táj más befektetők segítségel is, 6-7 év múlva olyan lesz mint Provence vagy Toscana, ahova gazdag amerikaiak jönnek majd. Itt majd megvásárolhatják Horvátországban legtisztább legdrágább bio-olívaolaját, helikopter leszállót építenek és megfeleő színvonalú szállást tudnak majd kínálni, uszodával és minden más luxus szolgáltatással.

 
 
2009. szeptember 12.
Daru piac
 
 
Régi fényképeket kaptam és azokat nézegetem, próbálom megfejteni kik is lehetnek rajta. A képek egy amatőr szinielőadáson készültek valamikor a harmincas évek közepe táján. A csoportban Daru Feri bácsi fiatalkori ábrázatát fedezem fel. Valamikor közismert volt a városban, hogy Daru Feri és színdarab egyet jelent, mint ahogy aligha volt szini-bemutató Bindorffer, Csöge, Stiegler, vagy Rádó nélkül sem. De az ő neveiket nem őrzi közterület, mint ahogy sok híres szentendreiét sem, hogy csak Dr. Miloradovics Pétert a város Európa-hírű orvosát, vagy Zubkovics György püspököt, a tudóst, felsőházi tagot említsem, akinek nagy része volt abban, hogy Szentendrén az ő idejében nem voltak felekezeti villongások, utálkozás, pedig egyházvezetői tevékenysége az 1913 és 1951 közötti időszak, sem voltak könnyű évek.


Nos, de itt most nem róluk hanem Daru Ferencről van szó, akinek nevét megőrizte a városi közakarat, de akiről valójában kevesen tudják ki volt, miről híres, és miért éppen az ő nevét viseli egy szentendrei közterület, a Daru piac. E tér neve sokaknak miként az Arzén utcáé is, nem egy embert, családot jelöl, mert többen azt hiszik a teret a daru madárról (szürke daru (Grus grus) nevezték el, miként az Arzén utcáról is vannak akik azt gondolják, hogy az Arzén elemről magyarul a légykőről vagy gyógyszerészi nevén Cobaltumról nevezetett és nem Csernojevics Arzén ipeki pátriárkáról, akinek vezetésével folyt le a Seoba, amikor közel húszezer rác költözött többek között Szentendrére is.

 
A Daru piac, vagy Daru tér valamikor a város vége volt, amely az óvárosban a Szamárhegy északnyugati oldalán a mai Hold utca, Dézsma utca, Bartók Béla út, Zrinyi utca, Dodola utca, Egres út, Ilosvay Varga utca torkolatában található. E tér vagy piactér, közfunkciót ellátó közterület volt mindig Szentendre története során. Többen úgy vélik kell itt valahol régi közkútnak is lennie és állhatott itt valahol kereszt vagy más egyházi emlékoszlop is. Bár a tértől harminc méterre volt egy kút a volt Bodh ház előtti kis téren. Sajnos ez ma a stagliskút vasszerkezet nélküli, csak a kő fedlap van még meg, erről ismerhető fel, miként szantórium kút vagy Hild lépcsőnél lévő kút is. A város az 1700-as években szüretekkor dézsmaszedő állást működtetett a téren, akárcsak a Harmincad vagy mai nevén a Martinovics utcában is.

A teret a helyi közakarat a Daru családról nevezte el, akiknek háza előtti téren folyt a gyümölcsfelvásárlás 1947-ig, s amely ismert szetendrei család volt. Ez a ház volt a később Kovalszky-féle vendéglő (tulajdonos Kovalszky Vince volt,) de a Szamárhegyen ( na brdo) csak Erzsi néninek nevezett vendéglő. És hiába nevezték el Petőfiről 1946-ban, 1987-re be kellett látnia a városi tanácsnak is ebből soha nem lesz Petőfi tér, ezért aztán visszakeresztelték.

Nos Daru Feri bátyánkról a minap olvastam a Pest Megyei Hírlap Szentendre mutációjának egyik 1960 körüli számában, hogy beválasztották a Sziráki -féle Városi Tanács kultúrális bizottságba. Abba, amely ekkor kitalálja, hogy legyenek Szentendrei Napok, hogy fontos lenne, hogy nyári színáz legyen a városban és ezért társadalmi munkában nyári szinpad építését kezdik el. A programok még szegényesek, olyan ötvenes évek végiek, de az elképzelések világosak, az addig csak festőiről ismert városba más társkultúrát, a színházat is be kell hozni. Nos, ma már ez természetesnek hangzik, pedig akkor szentségtörésnek hatott, hogy Szeged mellett Szentendre is ismert lehet nyári szinházáról.

 

 
2009. szeptember 11.
Újra Castrum
 
 
Meglepő információt mondott el dr. Dietz Ferenc a tegnapii ülésen Szalai Fuzsina azon kérdésére, amelyben azt firtatta, hogy mi volt a tartalma annak a lakonikusan rövid tájékoztatásának, amelyet az „önkormányzati telefonkönyv” 2009. szeptember 10-i Képviselőtestületi ülés négy centi vastag papírhalmaza a „Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről” a 2009 augusztus 13-ánál lévő szakaszánál így fogalmaztak meg „ Pest Megyei Közgyűlés elnökével egyeztetés folyt Castrum témában”. Nos e rövid mondat valójában arról szólt, mondta el a polgármester, hogy újabb elképzelése van a megyének a római castrum feltárására, építésére. Nos a cél egy ötcsillagos szálloda.

Néhány éve még arról írtam, hogy folyik a római tábor feltárása, pontosabban Porta preatoria, az északkeleti kapu kutatása. „Szintén a Duna jobb partján van azután Szentendre, amely egy római légió helyén épült, itt sok római sírfelirat marad fenn.” írja Mátyás történetírója. Az ásatáson beszélgettem Maróti Éva régésszel, aki megmutatta az egyik kutatóárokban, – Látja ott mennyivel más színű a föld a falmaradvány felett, ebből látszik régebben bizonyosan, megkutatták már. Valószínűleg ez a harmincas években végzett Nagy Lajos nevéhez kötött ásatás lehet. Elmonta azt is, hogy a tábor teljes területét átfogóan feltérképező ásatás mivel a mai napig nem történt meg. Pedig a lelőhely már 1955 óta régészeti védelem alatt áll. Akkor azt hittük, hogy az Ulcisia Castra római tábor feltárásának újabb szakasza folyik majd a Pest Megyei Múzeum munkatársainak segítségével és tart remélhetőleg mindaddig, míg bemutatható állapotba nem jut. Azzal kecsegtettett az akkor benyújtott megyei-városi pályázat, hogy talán sikerülhet előbbre jutni. Mert hát, így lehetne Szentendrének olyan látványossága, történelmi érdekessége, amely méltó a megvédésre és bemutatásra. Ez újabb érdekességgel bővíthetné Szentendre turisztikai vonzerejét. Nyilatkozta akkor Maróti Éva.

Most a megyei elnök,-gondolom ismerve a korábbi előkészítő és feltáró munkákat, a megrendelt és szakzsűrik által is elbírált és több millióért kifizetett terveket,- újabb elképzelést, tervet ismertetett meg dr. Dietz-cel, miszerint egy négy- vagy ötcsillagos szálloda épülne a Castrumban.
Megkérdeztem a Castrum Egyesület elnökét, hallott e az újabb tervekről? De ő semmit sem tudott arról, hogy a megyének újabb elképzelései lennének. Hangsúlyozta, hogy ma is érvényben van az egyesület azon állásfoglalása, -a szentendrei értelmiség többségének támogatását is bírva- amely szerint minden építést megelőzően előbb a feltárást kell elvégezni, csak ezután folyhat itt bármiféle más munka. S hogy e városi szándék nem új és nem az egyesület agyréme erről tudósít a Pest Megyei Hírlap Szentendre mutációja 1961-ben, amikor az alábbi címmel jelenik meg írás: „Remény van a római castrum feltárására” „ A feltárás feltételei igen kedvezőek. A tábor területe nagyrészt beépitetlen, és jelentős része állami tulajdont képez. ( Ez igaz ez még ma is annyiban, hogy a castrum múzeumi területe a megyéjé, a közterületek többi része a városé, a szakképző megyei tulajdonban van és a volt földhivatalt a város a megyének adta, a Parkerdő Rt. állami tulajdonú) A teljes feltárás a feltárt romok romkertté alakítását a műemlékvédelem ötéves tervében a Tudományos Akadémia régészeti bizottsága jelentős feladatnak tekinti , és azt régészeti teendők között elsőrendű célként jelöte meg” majd 1965 szeptemberében újabb cikkének már azt a címet adta: „Miért késik a római castrum feltárása?” S aztán meg is valósul a tervekből három szakaszban néhány dolog. A Waczek villa felújítása, részbeni feltárások, Kőtár kialakítása stb. de a feltárás befejezése azóta is várat magára.

Most újabb szakaszba látszik érkezni a Castrum ügye. A cél most ötcsillagos szálloda „amely hasznos lenne a városnak”. De azonnal felvetődnek kérdések is. Mekkora és milyen magas, mely területeket kívánnak beépíteni és hogyan, ez miként hat a városképre? Mekkora szállodát szabad ide építeni, és ha ez el lesz zárva nagyközönség elől, márpedig azt nem tudom elképzelni, hogy egy ötcsillagos szálloda keretjében csak úgy sétállhat a gyalogos szentendrei, elfogadjuk-e. Persze, lehet, hogy ezek csak az én rémképeim, és lelki szemeim előtt rosszul látom, hogy ismét mi szentendreiek leszünk a rentiensek, akiknek nem kell majd a jó, az ötcsillagos szálloda, mert ragaszkodni fogunk végiggondolt elveinkhez.

Azt hiszem ez olyan kérdés, amelyre az adott válasz befolyásolni fogja majd a következő önkormányzati választás eredményét is, mert az erre adott válaszból ki fog derülni, ki képviseli majd valóban a város érdekeit és Szentendre polgármestere lokálpatriota lesz-e, vagy olyan ember, aki csak szóban városszerető.

 

 
2009. szeptember 10.
Helyreigazítás
 
 
 
 
 
2009. szeptember 7.
Egy kiállítás margójára
 
 
Balról jobbra Sziráki Ferenc, Deim Pál
 
Sűrű sorokban igyekeztek a látogatók Skanzen galériába, hogy a Deim család kiállításának megnyitóján ott legyenek. Ismerősök, régen látott barátok, kollégák, volt és mai munkatársak, városi nobilitások és érdeklődők, a művészet szerelmesei a mindenütt nyüzsgő sznobok, gyüjtők és un. gyalogos szentendreiek, baráti érdeklődők töltötték meg Sztaravoda parti galériát. Amikor megérkeztem, a terem bejáratánál már alig lehetet átjutni, a dedikálás miatt a bejáratot eltorlaszoló tömeg miatt. S amikor beljebb furakodtam és megálltam, hogy lélegeztet vegyek egy magas ősz hajú szemüveges emberre lettem figyelmes a tömegben. A látvány hirtelen megtorpanásra késztetett. Hiszen ez Sziráki Feri Szentendre volt tanácselnöke, a város újkori kitalálója!


„Sziráki Ferenc (1925-) Szentendre tanácselnöke 1958-tól 1967-ig. Tanácselnökségét megelőzően katonai pályát fut be, így kerül Szentendrére is, a korabeli szentendrei Táncsics Mihály Műszaki Főiskolára. Őrnagyi rangban az akkori tiszti iskola egyik ismert vezetője, jóképű, magas sportsman, aki korábban hosszútávú magyar bajnok is volt kajakozásban. Tanácselnökése alatt dolgozzák ki azt a városfejlesztési koncepciót, amelynek eredményeként Szentendre az álmos, mezőgazdaságból tengődő elfelejtett kisvárosból az ország egyik legismertebb turisztikai és kulturális helye lesz. Egy előadásában így fogalmaz: "Az egyik cél, hogy fellendítsük a város életét, és friss vért vigyünk kulturális vérkeringésébe. A másik ezzel is segíteni idegenforgalmunk fejlődését." A korabeli sajtóban így jellemzik: " a patkányírtástól a múzeumalapításig" mindennek gondját viseli. A kíváló szónoki adottságokkal bíró és kapcsolatteremtő képességgel rendelkező vezető igazi néptirbun, de bírja a korabeli abszolút hatalmat jelentő Cservenka Ferencné írányította Pest megye támogatását is. Korában szinte hihetelen dolgok megvalósításra képes. Párt és minisztériumi kapcsolatai segítségével eléri hogy megváltoztassák a létesítendő Skanzen helyét és Óbuda helyett Szentendre lesz a későbbi Szabadtéri Néprajzi Múzeum helyszíne. Sikere kiváltotta irigység és az ellen indított személyes intrikák miatt 1967-ben távozásra kényszerül. Pécsre költözik és ma is itt él.”

 
Fónagy Jánossal beszélgettek. Rohantam hogy üdvözöljem. Fiával, Péterrel vagyok egykorú és soha nem dolgoztunk együtt, de mindig is mentoromnak, mesteremnek tartottam. Számomra lenyűgöző vezetői emberi példája, ahogy az ötvenhatos sokktól és a megtorlás félelmétől, a megaláztatásától letargiában lévő várost felrázta, közös gondolkodásra, a jövő együttes megtervezésésre és cselekvésre tudta megnyerni. S e program azt, amivé Szentendre mára lett, hibáival érényeivel, ismertségünkkel és problémáinkkal, Szentendre Magyarország azon települése, ahol a legtöbben szívesen laknának.

Eljött, hogy valamikori fiatal protezsáltja Deim Pali és fiai kiállítását megnézze. Mert egyszer réges-régen Pali bátyánk az ETI-n ( szentendrei katonai tiszti iskolán) ahol Sziráki is dolgozott polgári alkalmazott volt és a pletykák szerint Sziráki atyai segítsége is kellett, hogy a fiatal művész magatartása miatt személyével szembeni averzióit az akkori képzőművészeti főiskola fevételi bizottsága félretegye. Később, mint tanácselnök ő kezdeményezi, hogy a város létesítsen ösztöndíjat és megalapítják a Deli Antal ösztöndíjat, amely első méltányoltja a fiatal Deim Pál. Ezt követően azután még jópár szentendrei ifjú egyetemista, közöttük Pirk Ambrus is részesül az ösztöndíjban.


 
 
2009. szeptember 2.
Szentendre és a Rudina art
 
 
A képen balról jobbra: Braco a kiállító művész, mellette Gyurgyica Plancsics Stari grad új polgármestere. Jobb oldalon Jasenka Dulcsics
 
Rudina néhány házból álló picinyke magaslati falu Hvar szigetén. Csupán néhány házból áll és a Dulcsicsokon kívül más nem lakik itt. Kilenc évvel ezelőtt néhány fiatal, közöttük az akkor még főiskolás Mirella ( spliti főiskola festő szakára járt) Rudina art néven művésztelepet létesítettek fiataloknak. Mirella mellett Aldo Csavics a starigradi kultúrpápa is segítette a program létrejöttét. S bár míg Aldo alpolgármester volt Visko Haladiccsal segítették a program és művésztelep sikeresebbé, ismertebbé válását, sokféle erőfeszítés történt, mégsem sikerült nemzetközi jelentőségű eseménnyé fejleszteniük.

Amikor a testvérvárosi tárgyalásokat megkezdtük, kapóra jöttünk számukra, mert úgy gondolták, hogy majd Szentendre segítségével tervüket megvalósíthatják. Erről is beszéltünk, amikor tárgyalásokat folytattunk arról, hogy milyen területeken működjünk együtt. Akkor felmerült az is, hogy szentendrei ifjú művészek is részt vehetnének a Rudina art nyári programjain. Meghívót is kaptunk, de akkor kellő érdeklődés hiányában nem ment szentendrei fiatal művész a művésztelepre. Bár Mirella és fiatal kollégája volt Szentendrén, egy hetet töltöttek itt. Aknay Jancsi volt olyan kedves hogy műtermét átadta nekik dolgozni erre az időre, és egy kis rögtönzött kamarakiállításon bemutattuk itt készült alkotásiakat is a valamikor volt Dalmátpincében, de a kapcsolatok mégsem váltak élőbbé.

Tahir Mujcsics ismert horvát író a városka mentora, aki ekkortájt starigradi vezetők egyik segítője is volt, szerette volna ha Szentendre és Stari Grad közösen fejlesztik nemzetközi művészteleppé a Rudina artot. Mint ahogy, az ő ötlete volt az is, az elhagyott 17. századi házakból álló falu, Humac Szentendrének ajándékozása is, ugyanezzel a kötelezettséggel. Amelynek forrását, akkor uniós pályázati pénzekre számítva gondoltuk el. (1999)

De hát ilyenek ezek az álmodozások . Nem találtam támogatókra itthon az akkori testületben, így a lehetőség azóta elveszett. Humacot egy emigráns, hazatért horvát kapta meg és fejleszti skanzenné, Rudina art pedig működik a maga szerény módján.
Ezen a nyáron Braco, aki eddig majd minden Rudina art művésztelep résztvevője is volt, állította ki fotóit, amelyet az új polgármester Gyurgyica Plancsics nyitott meg. A kiállítás méltatásban mondta "a Rudina art még sokáig, örökké élni fog." Reméljük hogy álmaik megvalósulnak és időnként a szentendreiek is jelen lesznek programjain.

 

 
2009. szeptember 1.
Dupla fenekű rendelet-tervezet
 
 
Megkaptuk az anyagot, mármint a szeptemberi képviselő-testületi ülés írásos előterjesztéseinek egy részét, legalábbis annak kevéssé pikáns dolgozatait - A többit, a fontosabbakat valószínűleg majd, a kialakult gyakorlat szerint, csak sürgősséggel, az utolsó pillanatban adják elénk. De így is van közöttük néhány érdekes. Az egyik ilyen dolgozat, egy rendelettervezet, amely az "Önkormányzat és a történelmi egyházak, a helyi társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok kapcsolatrendszerének egyes kérdéseiről, és az egységes pályázati támogatási rendszerről" címet viseli. Bevezetőben így fogalmazza meg főbb gondolatait „Szentendre Város Önkormányzata elismeri és megbecsüli a civil szervezeteknek a helyi közügyek közszolgáltatások területén végzett munkáját, az életminőségre gyakorolt hatását,valamint partneri kapcsolatok kialakítására és megőrzésére törekszik a város lakosságának önszerveződő közösségeivel. Érvényesíti a partnerség és nyilvánosság demokratikus követelményeit, biztosítja részvételi demokrácia feltételeit."
Valószínűleg a koppintott rendelet amely egy másik önkormányzaté lehetett, és ezért nem tartalmazta az egyházak méltatását mint alanyokat, mert a bevezetőben egyetlen szó, annyi sincs róluk.

Nos, a részletekről annyit, hogy önkormányzatunk e szerint újabb tanácsokat hív életre. Bár eddig is volt lehetőség az SzMSz-ben arra hogy nevesítse az önkormányzattal együttműködő társadalmi és civil szervezeteket de az ott felsoroltak egy része olyan szervezet amelynek leginkább csak neve van, tevékenysége nincs. Másrészt, az eddig csak döcögve működő, valójában csendben szenvedő Dietz-féle vagy pontosabban fogalmazva a Kriaszter-féle társadalmasítási kísérlet, melynek égisze alatt 2006-ban sebtiben éltre hívtak számos egyesületet, tanácsadó testületet, fórumok kiegészítésére, s amely úgy látszik bebukott. Vagy, és ez valószínűbbnek látszik, az önkormányzati választásokra szól ez az akció, beelőzni mindazokat, elsősorban Fülöp Zsoltot, aki már régebb óta azon fáradozott, hogy ütőképes Dietz-ellenes civil koalíciót kovácsoljon a jobb oldalon. Ezért most a mai városvezetés olyan fórumokat hív életre, amellyel megkísérlik lefedni a városi közélet majd minden szegmensét, amely eddig talán kibujt a szentendrei jobboldali városvezetés "segítő" keze alól. Neve szerint a Civil Kerekasztalt, Idősügyi Tanácsot, Ifjúsági Tanácsot, Nők Tanácsát, Vállalkozók Tanácsát. Bár elméletileg eddig is voltak hasonló célú szervezetek, fórumok, összejövetelek, de a Művészeti és Műemléki Tanács kivételével, amely a testület mellé volt rendelve a többi inkább önálló civil szervezet volt, és az önkormányzathoz csak a polgármesteren keresztül kapcsolódott és hivatalosan kicsit macerás lett volna városi pénzzel tömni őket. Amely pénzek most, az Egészségügyi, Egyházi Műemléki Beruházási Alap, Környezetvédelmi, Kulturális, Oktatási , Sport Szociális és Városkép beruházási Alapok lesznek.


A dolgozat láthatóan másutt már bevált receptet adaptál szentendreivé. A megoldás nem új és nem idegen az önkormányzatoktól, függetlenül attól, hogy éppen melyik párt által eluralt önkormányzatról van szó.
Érdekes feladatot old meg ez a szervezeti modell. Egyrészt azzal, hogy fórumain bármely kérdésben nyilvános állásfoglalást tesz és tagjai az önkormányzati szakbizottságokban is ott ülnek, ezzel a testületi képviselők ellenzéki részét beelőzve ezeken keresztül irányítójuk tematizálja a közéletet, a vezetés kommunikációs lehetőséget kibővíti és olyan látszatot tud kelteni közben mintha egy-egy kiókumlált vélemény mögött a lakosság széles csoportja lenne.


Nem mutatom be most mindegyiket, csak egyről, az Ifjúsági tanácsról adok némi ismertetőt, amely hivatása szerint a városban élő minden dolgozó és tanuló fiatalt képviselni hivatott, jár el érdekükben és mint a dolgozat fogalmaz, célja "a Szentendrén élő gyermekek, fiatalok és az Önkormányzat közötti folyamatos együttműködést valósítsa meg, életkörülményeiket közvetlenül érintő intézkedésekben állást foglaljon, véleményezze az Önkormányzat rendeleteit, kezdeményezzen ifjúságvédelmi intézkedéseket, csináljon Ifjúsági Koncepciót, aztán itt egy számomra nem pontosan értett mondat, A helyi ifjúsági csoportok fejlesztését biztosító programok előkészítése, szervezése a kommunikáció biztosítása és végül a farkinca, a slusszpoén, "Szentendreiség tudat" növelése, egészséges lokálpatriotizmus kialakítása. S mindezt hat fős bizottsággal, amelyben csak három fiatal lesz. Az egyik az önkormányzati fenntartású iskolák által delegált fiatal, a másik, a nem önkormányzati fenntartású iskolák által delegált személy, harmadik a választott Diákpolgármester, valamint a hivatal embere, a Kulturális és Oktatási Bizottság Elnöke és természetesen az egész és minden bizottság vezetője a polgármester.


Nos, nem tudom mitől ez a rendeletalkotási láz, talán csak nem attól, hogy a Dietz, Kun-féle városvezetés alól kezd kifogyni a támogatás és most szervezeti eszközökkel akarják szimulálni, és egy kis pénz kiosztásával életet lehelni a tömegkapcsolatokba. Mert hát a város Szent István napi, a város ezeréves ünnepségén amelyen jelentős testvérvárosi vendégsereg is özönölt és kiosztották a város legrangosabb kitüntetéseit is, fél házzal sem ment. Elpárologni látszik a 2006-os támogatás amikor érdeklődők tömege vett részt a fórumokon ünnepségeken. Talán e módszertől, testületektől várják majd ennek javulását, a tömegkapcsolatok kiszélesedését.


 
 
2009. augusztus 30.
Stipe Mesic horvát köztársasági elnök Stari gradban
 
 
Nyaranta gyakran ellátogat testvérvárosunkba Stari Gradba a horvát köztársasági elnök Stipe Mesic. A starigradi internetes portál rövid tudósítást közöl arról, hogy az ez évi Hvar szigeti nyaralása alatt is részt vett a városka ünnepségén és több ünnepi rendezvényen is. Mint írják, amikor a szigeten nyaral úgy viselkedik mint a többi nyaraló, elvegyül a tömegbe, megkávézik barátaival kedvenc presszójában, halat fogyaszt kedvenc vendéglőjében és készségesen áll a turisták rendelkezésére egy-egy fénykép erejéig.
Zvonko a hvari fodrász ahova ilyenkor beugrik haját lenyíratni a Slobodna dalmacija újságnak úgy nyilatkozott, hogy – Az elnök jó vendég, ha kell türelmesen kivárja a sorát. Hozzáteszi „-A köztársasági elnök sem kap semmiféle kedvezményt, ugyanannyit kérek tőle is mint a másik vendégtől. Ilyenkor azzal tisztel meg, hogy együtt megiszunk egy pohárral az elnök kedvenc borából. Mint mondja: A horvát egyházi vezetőkkel ellentétben neki semmi baja az elnökkel, csak a legjobbakat mondhatja róla.”

Arra magyarázatul, hogy mire utalhat a fodrász azzal hogy „a horvát egyházi vezetőkkel ellentétben neki semmi baja az elnökkel” annyit, hogy
Stipe Mesic bírálta a katolikus jelképek használatát a közintézményekben. A horvát közrádiónak adott interjújában azt mondta, hogy a címernél valamint a nemzeti zászlónál nem kell több, mert Horvátország világi állam."Úgy vélem, hogy ezt érvényre kell juttatni." - fogalmazott a horvát elnök. Külön szólt arról, hogy mennyire helyteleníti az ilyen szimbólumok megjelenését a hadseregben, mert mint mondta, csak vallási eseményeken és templomokban van helyük ezeknek a jelképeknek."A vallási jelképeknek semmi keresnivalójuk állami, önkormányzati, katonai vagy rendőri helyeken"- közölte a horvát államfő.
Horvátországban, ahol törvény nem tiltja a vallási jelképek használatát, a 4,4 milliós lakosság 90 százaléka római katolikus, a 2001-es népszámlálás adatai szerint.

Forrás:Novosti iz Starog grada és Inform Média

 

2009. augusztus 29.
Összevissza gondolatok esőben
 
 
Ma délutánra megjött az eső. Csendes,olyan amelyben időnként sétálni is lehet, de mindenképpen szabadtéri programokat elriasztó. Pedig mára jó lett volna ha jó idő maradt, mert ma Kriaszter napja van, pontosabban Szentendre éjjel-nappal nyitva (Kriaszter Attila találta ki) szombatja, hivatalosan az első, egyébként a második nap. Csendes mélabúval ülök a könyvtár portáján- amelyet csak művháznak nevez a szentendrei népnyelv, annak ellenére hogy már majd húsz esztendeje csak könyvtár- és pötyögöm fércemet.
Közben azon morfondírozom, hogy milyen is volt ez a nyár? Aztán eszembe ötlik egy jelző -egy volt az ötvenkettőből amióta Szentendrei Napok, Szentendrei Hetek, Szentendrei Nyár rendezvénysorozat van. De hát mit várhatnánk el húsz millióból, hiszen ez egyetlen bayreuthi statiszta egy fellépésének gázsija.

1965-ben, amikor új lendületet vett a Szentendrei Kulturális Napok programja, a fő attrakción, a szentendrei művészek kiállításának megnyitóján Németh Lajos így fogalmazott: „… a szentendrei művészet élő, fejlődő művészet. Formailag igen nagy ívet fog át. Sokszor ellentétesek ezek az irányok, gyakran nem is értik egymást képviselőik. Mégis végső fokon együvé tartoznak, összeköti őket a közös élmény amely Szentendréből, a történelmi múlt sokrétűségéből, e csodás ötvözetéből fakad.”
Szóval a Szentendrei Nyár és bármely szentendrei program akkor tud egyedi, sajátos, a városon túlmutató hatással lenni ha kihasználja e városi sajátosságot, hogy van vagy legalábbis volt itt olyan közös élmény amely Szentendréből, a történelmi múlt sokrétűségéből, e csodás ötvözetéből fakad, s amely megjelenítésének legfőbb tolmácsai a képzőművészek.

Bár ezt nem mindenki tudja, vagy akarja tudomásul venni. Példaként elég ha csak a tegnapi megyegyűlésen kiosztott új reprezentatív, a megyét bemutató kis könyvecskét említem, amely bár nem fukarkodik, legalábbis azzal nem, hogy az elnök jó szándékkal is csak közepesre minősíthető bevezetőjével indítson, hét nyelven. Szentendrét az ismert városrészletekkel mutatja be, de a képek között egyetlen festőt, festményt sem találunk, helyette Kovács Margit kerámiákkal illusztrálja, hogy Szentendre a festők városa. Ha a gondolatmenetet tovább viszem, könnyen arra a következtetésre juthatok, hogy a szerkesztő számára a magyar puszta fenyvesekkel illusztrálható a legjobban.

De ennél talán veszélyesebb volt számomra dr. Dietz Ferencnek a városházi folyosógalériában a Szentendrei családok fotókiállításán elmondott azon mondata, amikor mint jelentős szentendrei művészeket Bihon Győzőt és Lukács Tibort említette. Kállay és Miakich sem Picassón, Hans Arpon, Tristan Tzarán vagy Marcel Duchamp-on, Boys-on nőtt fel, de volt annyi érzékük hogy óvatosak legyenek ilyen értékítéletek megfogalmazásakor és ne dőljenek be olyan provokációnak vagy mondjuk inkább balfogásnak sem, mint a „Szentendre a festők városa” jelmondat propagálása.

Ami persze igaz is lehetne, ha nem akarna orientálni vagy fogalmazzunk durván, kizárni. Szóval baj van a mai szentendrei jobb oldalon, s a baj szellemi, nagyképűbben intellektuális eredetű, mert nem akarnak és nem tudnak mit kezdeni – dr. Dietz minden jó szándéka ellenére sem- azzal a közös élménnyel amely Szentendréből, a történelmi múlt sokrétűségéből, e csodás ötvözetéből fakad. S probléma mögött nem rossz szándék áll, csak talán az ismeretek hiánya, meg mintha az uraknak nem szentendrei gyermekszobájuk lett volna és időutazásukkor kiestek volna az űrhajóból a huszadik század elején.

Szentendre megértéséhez szerintem két forrást, konstellációt tudni és érteni kell. Az egyik az ortodoxia, a másik képzőművészet huszadik századi történései. Persze nem bűn ezekről nem tudni, de botorság ideológia félreértésből felülírni a valóságot, mert nem a dolog fog változni csak magunk leszünk szegényebbek általa.
Legnagyobb csalódásom, amire nem számítottam, hogy e ciklusnak leggyengébb teljesítménye éppen kultúra lesz annak összes elemével. Hogy négy év közel öt milliárdos beruházásai közé csak egy rosszul elhelyezett Páljános Ervin Petőfi szobor társul kopjafákkal kiegészítve az Árpád utca sarkán. Így hát ezek után már hinni kezdem, hogy nem is pletyka, miszerint a szentendrei jobbikosok valóban felállítják harminc millióért a XII. kerület II. világháborús polgári és katonai áldozatai emlékére 2005 októberében felállított Turul-szobor másolatát a posta elé, azt, amely az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán áll.


 
 
2009. augusztus 28.
Kevesebben és kevesebbek lettünk!
82 éves korában, a napokban elhunyt Rétei, RÉTHEY PRIKKEL Lajos.
 
 
Lehet, hogy Lajos bácsit kitűnő néprajzosnak, kiváló muzeológusnak, idegenvezetőnek, a Paraszt Párt születésekor lelkes fiatal aktivistájának, népi kollégistának, ötvenhatos hősnek, szerető családapának, szigorú tanárnak és jó könyvtárosnak, tanács-elnökhelyettesnek tartja meg a közemlékezet, de szerintem a legtöbb szentendrei szemében ma is, mint a valamikori Szentendrei Úttörő Vízitelep megálmodója, szervezője, működtetője marad meg a fejekben és a lelkekben. Az utolsó valódi tömeges szentendrei vizi-élet felélesztője, a vizitábor atyja és mindenese volt. Mert Ön kedves olvasó ha hiszi, ha nem, volt e városban olyan időszak is amikor naponta háromszáznál több gyerek szállt vízre nyaranta, úgy, hogy szülei nyugodtak lehettek, jó helyen, biztonságban és kezekben volt a lurkó, semmiféle veszélynek nem volt kitéve, amikor szigetkerülésre vagy távolabbi vizekre evezett a flotta valamelyik egységével. Mert kérem itt Szentendrén akkor (1965–1972), valódi viziflotta volt, országos és nemzetközi hírű. Olyan, ahol fegyelmet, rendet, sportos életmódot, a Duna ismeretét, tiszteletét és a természet szeretetét, a közösség embernemesítő képességét tanulhatta meg a vízúttörő és mellé történelmi és kultúrtörténeti ismereteket és még magyarságot is elsajátíthatott a gyerek. S akit az a szerencse ért, hogy viziflotta ranglétráján kormányosságig jutott, netalántán őrsi csónak kapitánya lett, az ilyen ember olyan kiképzésen esett át, olyan erkölcsi, szellemi, fizikai magasságokba jutott amikor alkalmas lett első evezősnek, kormányosnak vagy hajóparancsnoknak hogy alkalmas lett arra is, hogy Thor Heyerdahllal nekivágjon Kon-Tiki expedíciójának, melynek során egy tutajjal 8000 kilométert vitorlázott Dél-Amerikából a Tuamotu-szigetekre. Szóval, olyan nyári tavaszi, őszi, téli elfoglaltságot biztosított ez a viziúttörőség e városban amelyben a Tüskevár és a Téli berek kalandjait élhette át a lurkó. S bizonyosan sokan ma is büszkén emlékeznek arra a pillanatra amikor matrózból, első evezőssé, kormányossá nevezték ki a közösség előtt. Ez olyan meghatározó és életre szóló élmény volt, amelyre egy életen át büszkén emlékeznek kortársaim, és fontosabb ez ma is számukra, mint bármely kitüntetésük, kinevezésük azóta. Mert Papp Lajos, Pereházy Pali, Kovács Karcsi, Hankó Laci. Kummert Ági és sok más sokszor tíz szentendrei korabeli gyerek számára megadatott e szép élmény. Persze biztosan vannak akik azt gondolhatják azért vagyok ennyire elfogult mert én is közöttük voltam. Nem, sajnos én nem voltam szentendrei viziútörő, semmiféle úttörő nem voltam, de tudom, láttam, hallottam, tapasztaltam micsoda dolog volt ez. S egy másik már későbbi emlékem, amikor Lajos bácsi már mint a TIT helyi szervezője szolgálta a közösséget, és meghívott egy népi kollégista találkozóra Sz. Tóth Imre bátyám és mások társaságába. Nos, itt kóstolhattam meg milyen is az igazi Erdei -féle gulyás, s amikor a boros flaskák is előkerültek ismerhettem meg milyen is volt az a bizonyos népi kollégista népdaltudás. Mikor egyikük bedobta, hogy akkor megyünk haza amikor kifogyunk a dalból, kiderült négy napig kellett volna maradnunk, mert egymás szájáról vették az új és új népdalokat. Volt ki Rajeczky Benjámin gyűjtéséből nótázott vagy tizet, másikuk a teljes Kodály gyűjtést tudta fejbűl, de elhangzott ott akkor Bartók Béla, Bárdos Lajos, Vikár Béla sőt Balla Péter gyűjtötte anyagból is. S csak tátottam a szám amikor zenei folklorisztikáról Erdélyi János féle esztétikai, poétikai és stilisztikai szempontokról vitatkozva mutatták be milyen is ennek vagy annak az eredeti dallama, szövegváltozata. Ekkor tapasztalhattam meg testközelből milyen is a harmincas, negyvenes évek népi kollégistáinak otthonról hozott, s e kollégiumokban tovább gazdagodott és megnemesedett tudása.

Egy értékes, sokféle tudású, színes egyéniségű és sorsú ember, valódi szentendrei lokálpatrióta ment el közülünk.
A Szentendrei arcképcsarnokban ez áll róla:
Született Talpája puszta, Kecskemét közelében, 1925. jan. 20. tanár. Szülei.: R. P. Lajos tanító, Kéri Erzsébet tanítónő. Nős: Csősz Ilona (1948–1959) tanár, a kecskeméti Lorántffy Zs. Népi Koll. ig., Gy.: Lajos,dr. elektromérnök, közg., Gábor gépészmérnök, egy. tanár (Kanada), Zsuzsanna kutató gyógyszerész. Nős: Nagy Judit tanítónő (1961–). Gy.: Zsolt vállalkozó, Tibor ügyv. ig. T.: Ref. Kollégium Gimnáziuma, Kecskemét. Diákként vett részt a balatonszárszói találkozón (1943). Pázmány P. Tud. Egy. néprajz múzeológia, földrajz, biol. szak (1948), ELTE BTK tört., filozófia szak (1951–1955), Közgazd. Egy. tanár szak (1951–1955), ELTE JTK (1955–1962). É.: Diákként bentlakásos észlelő, Orsz. Meteorológiai Int. (1944–45), az egyetemen szervezett KISKA (Kis–karhatalom) alakulat tagja (1944–45) ahol megsebesült. A Nemzeti Parasztpárt D–Pest megyei szerv. szervező–titk. (1945–46), a Szabó D. Népi Koll. ig. (1946–47), a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban könyvtáros, fiókvez., fiókközp. v. (1947–49), átmenetileg a Nemzeti Parasztpárt bp.-i titk., a VIII. ker. Tanács elnökh., mb. eln. (1953), a XII. ker. Tanács elnökh. mb. eln. (1953–1957). Az 1956-os forradalomban az Értelmiség Forradalmi Biz. tagja, ami miatt börtönbe kerül. Segédmunkás a Chinoin Gyógyszergyárban (1959–1960), ezután taníthat: Pataki téri Ált. Isk., másodállásban Közgazd. Szakközépisk, X. ker (1960–1965), Rákóczi F. úti Ált. Isk., Szentendre (1965–1971), pártfogó felü., csop. vez., GYIVI, Pomáz (1971–1986). Szentendrére költözése után megszervezi és vezeti az úttörő vízitelepet (1965–1972). Közben idegenvez. helyben és országosan, Szentendrén végzi az idegenvezetők felkészítését. A Magyar Néprajzi Társaság tagja (1946–),a TIT Pest m. Néprajzi Szakon. eln. (1968–1989), a városi és járási szerv. titk. (1984–1989). Az orsz. Móricz Zs. Eml. Biz. ügyv. eln. (1972), majd a Móricz Zs. Társaság.


 
2009. augusztus 27.
Nem csak H1N1, az akvarell is veszélyes kór!
 
Nos, bevallom. Mármint azt, miért volt e majd másfél éves hallgatásom a világhálón. Szóval úgy van az velem, hogy időnként, általában négy-öt évenként fene nagy mázolhatnékom támad. Ilyenkor aztán festek güzü nagy szorgalommal úgy fél évig, s ha már nincs a kényszer abbahagyom és élem tovább a normális emberek életét, dolgozom, politizálok, kocsmázok stb. Nos, ez történt velem múlt év júliusában is, elkapott gépszíj és azóta akvarellezek mintha fizetnének érte. No nem valami világraszóló műveket festek, csak amolyan amatőr mázolmányokat, de hát ez a betegséget tekintve mindegy. Mert így is, a minőségtől függetlenül általában eltart fél- egy évig.

Szóval, múlt év júliusában tört rám e kór. Alattomosan támadott meg, minden különösebb megelőző tünet és előjel nélkül. Bár ez így nem igaz, mert éreztem én, hogy valami történni fog, mert már nagyon nem volt kedvem írni. Pontosabban olyan sokfelé köteleztem el magam, hogy írok ide is, oda is, ennek is, annak is, meg aztán „Neked úgy is könnyen megy” mondatok kíséretében már ott tartottam, hogy napi három flekk papírra vetni való kötelességem volt nap mint nap. Hát fellázadtam és időlegesen abbahagytam. Helyette inkább mázoltam. Pedig mondták barátaim, hogy - Barom vagy, ha a blogod félbehagyod! Mert azt, hogy újra havi 3000 olvasód legyen, csak kínnal-keservvel tudod majd elérni, visszaédesgetni az elpártoltakat. Főnököm meg egyenesen úgy fogalmazott, ( nem Biczák Péter igazgató úr) hogy - Ezt te nem teheted meg! Mármint azt, hogy nem írom tovább dolgozataimat.
No, szóval itt állok most. Nem állok, hanem mázolok, nagyképűen szólva akvarellezek. Élvezem a műfajt, a vizet ahogy pigmenteket a fehér papírra viszi ecsetemmel, ami egyszerűen szólva vízfestés vagy fennköltebben szólva akvarellt, watercolor painting.

De már kezdek lábadozni, úgy hogy igazoljam magam közreadok belőlük néhányat. Most itt éppen azt amit könyvtár előtt készítettem. De vigasztalásul azt ajánlom azoknak akik megnézik majd mázolmányaimat, e sokak szerint tipikusan szigetországi műfaj darabjait, hogy az én műveim nézegetése helyett, inkább menjenek el most a szépművészetibe mert még két hétig nyitva van a Turner és Itália című kiállítás. Ott aztán láthatnak csodát e műfaj legnagyobbjától, a zsenitől.

 
 
 

2009. július 31.
Hej Kósa!
 
 
Történt, hogy „Debrecen polgármestere letiltatta egy, az abszurd politikai helyzetről szóló kiállítás róla készült szobrát. A művész szerint ez maga a diktatúra továbbélése, hiszen a polgármesternek nincs joga kiállításokat cenzúrázni. Kósa viszont állítja, csak azt nem akarta, hogy úgy tűnjön, ő maga rendelte a szobrot. Abszurd megoldás: a művész egy négyzetméter helyet bérel szobrának a múzeumban. A Kis magyar pornográfia című kiállításnak sikerült elérnie azt, amire minden kortárs művész hajt: hogy a bemutatott alkotás úgy legyen világos és érthető, hogy közben senkinek ne kelljen lemennie kutyába. Igaz, ehhez szükség volt egy önkéntes résztvevőre, Kósa Lajos debreceni polgármesterre. Az ő részvételével vált teljessé a munka, derült ki a művész, Gerhes Gábor szavaiból. Kósa Lajos, a kortárs képzőművész .A csütörtök este kirobban botrány első látásra nem tűnt művészeti ügynek. Az ironikus fotómunkáiról ismert Gerhes Gábor egy Kósa Lajosról készült mellszobrot adott be a debreceni Modem meghívásos kiállítására. A szobrot a polgármester hatalmi szóval levetette a kiállításról, majd miután a többi művész szolidaritásból visszalépett, végül mégis engedélyezte a megjelenését.” idézet: Index

Szóval a dolog nekünk Szentendreieknek biztosan érdekes. Persze nem azért, mintha bármi közünk is lenne a debreceni polgármesteréhez, vagy a napokban Debrecenben megnyílt kiállításhoz, ha csak az nem, hogy Laca, Bukta és más szentendrei kötődésű művész is kiállított, meg azt leszámítva, hogy Szentendrén is jelentős e városból érkezett kolónia, hogy címereink kísértetiesen hasonlítanak egymásra, hogy régóta irigyeljük a debreceni Modem-et (Modern Kortárs Művészeti Galéria), hogy állítólag még miniszerelnök is lehet Kósa Lajosból, nem ezért, hanem azért, mert skandalum történt.
Olyan skandalum amelynek üzenete lehet egy olyan város számára is, ahol a legnagyobb az egy nézetméterre eső művészek száma, és ezért minden ami kiállítással van kapcsolatban kényes ügy. Mert hát nálunk is voltak és állítólag vannak ma is olyan próbálkozások amikor a városi erős emberei megkívánják, időnként követelik is, hogy ízlésük és akaratuk szerint legyenek a vernissage-ok. Ilyesmiről pletykálnak egy bizonyos Szerváciusz kiállítással kapcsolatban. De hát a szentendrei művésztársadalom edzett és erős antennái vannak az ilyen ügyekre. Jellemző rájuk, hogy bennfentesen elintézik kiállítás-ügyeinket ügyes kiszorítósdival, s a városba csak nagy ritkán engednek be konkurens külsőket megjelenni. De hát ne csodálkozzunk, mert ez Szentendrén hagyomány, így volt ez a 17. századtól már a céhek idejében is, mindaddig míg nem jött a kiegyezés, vele a liberális kereskedelmi jogok, és az elszaporodó kontárok tömegei, a szabad kereskedelem és a beözönlő olcsó osztrák áruk tömege ami megölte a gazdag szentendrei céheket.
<
 
De ne kalandozzunk el, mert a képzőművészetben amióta világ a világ rendszeres a gazdagok befolyásos emberek, a hatalom birtokosai részéről, hogy megkísérlik kézben tartani a képet, szobrot alkotót azzal hogy nem engednek kiállítani valamilyen műtárgyat, mint tette azt Aczél György az antivilágban. Persze az ilyesmi ma már nem csak skandalum hanem hatalmas propaganda és képzőművészeti esemény is, emlékezzünk csak a Függetlenek Szalonjának kiállítására az 1910-es években:

„1911-ben rendezték a kubisták első kiállításukat a Függetlenek Szalonjában, a híres "Salon des Indépendants" 41. teremben, ahol is Robert Delaunay, Le Fauconnier, Albert Gleizes, Jean Metzinger és Fernand Léger szerepeltek kubista képekkel. Az 1911-es Őszi Szalonban csatlakozik hozzájuk André Lhote, Marcel Duchamp, Roger de la Fresnaye és Jacques Villon .Ekkor meglehetősen nagy port kavart a kubisták kiállítása, még a képviselőházban is interpellálnak a kubizmus ellen.”

Szóval az ilyen kiállítás-betiltást én legrosszabb álmaimban sem feltételeztem Kósáról. Mert biz rossz üzente van ám ennek, különösen hozzánk ide vidékre, ahol olyan jeles pallérozói vannak ideológiai művészeti ügyeknek mint Szentendrén a városházi jobboldal fő ideológusai. Akiknek a kubizmus is liberális izlés-elfajzás. S az ezzel párosuló jobbra-át rend-szemlélet hamar követőkre találhat nálunk is a sértett buták, vakbuzgók és félműveltek között.


 
2009. június 30.
Egy régi kép
 
 
No megint találtam egy képet. Pontosabban nem találtam, hanem egyik kedves ismerősöm aki már két éve ígérgeti, végre elhozta megmutatni. S íme megint egy kis örömfalat, mert a kép Imike korai skicce, olyan odavetett ábrázolás az ismerősöknek, hogy megmaradjon egy épület képe, a kocsma emléke. Az igencsak felemelő pillanat amikor rátalálunk egy rég nem látott, már látást nem remélt arcra, még ha az város egy darabjáé is. Olyan dolog ez, mint a régi osztálytárs megpillantása. Szóval, a kapott akvarell egyszerű – titokban én is csinálok ilyeneket- majdhogynem naiv ábrázolás, de az van rajta ami, a ház, a kocsma. Persze Szánthó Imi nem írta alá, de ettől még az övé a mű, legalább is a Vist család legendája szerint. Mert hát az Szentendrén köztudott a harmincas évek óta, hogy a kis Szánthó gyerek jól rajzol és mond verset, mint ahogy annak idején a Szentendre és vidéke is megírta. No nem ez a mai „korszerű” kinézetű és hangvételű, hanem az a régi konzervatív, klerikálisa, ahogy a lapot Levente bácsi minősíti a hatvanas években. Hogy ki is a Levente bácsi ? Hát aki tizen-egynéhány évig a Pest Megyei Hírlap Szentendre oldal szerkesztője, írója és mindenese volt. Szóval itt ez a kép, meg még egy előadásé a Legényegyletből is.
 
 
Amint látom karácsonyi játék lehetett, kép közepén az akkor még fiatal Németh László plébános, városi képviselő és Szentendre nagy befolyású embere. És itt a feladat ismét, hogy keressek valakit aki tudja mikor volt, kik vannak rajta, mi volt színdarab stb. S közben felmerül a kérdés bennem, motoszkál, bujkál az agyamban, hogy mi a túróért nincs ebben a városban egyetlen fórum, összejövetel, beszélgetés sem ahol ilyen kérdésekre lehetne válaszolni esetleg ezeket megvitatni, a város múltját megismerni függetlenül attól, hogy valaki melyik párthoz tartozik. Csak nem azért, mert akkor kiderülne hogy akik hisznek a tradició fontosságában és a mult értékeit fennen hirdetik nem is ismerik városukat? Ja, hogy mi leszünk a múlt. Ez ellen úgy sem tehetünk semmit.

 
2009. június 16.
Szombaton Ivandan
 
 

2009. június 5.
Dénes elment
 
 
 
 
Ha van hungarikum, akkor van szentendreikum is. No, persze ez nem tévesztendő össze az Unicummal, írná magáról Dénes, ha ő ihatná meg saját nekrológját. Mert Stolcz Dénes szentendreikum volt. Igaz szentendrei és unicum a szó valódi és áttételes értelmében is. De ezt geget már nem írhatja le, mert két napja elment közülünk.

Kati hívott: - Hallottad, éjjel meghalt Dénes! De azért megkérdezem Kisanyikékat igaz-e a hír. mondja, majd rövid idő múlva visszaigazolja az előbbi szomorú tényt,- Tegnap este bement a Margitba mert rosszul érezte magát, aztán reggelre már a túlvilágon kortyolgatta kedvenc nedűjét. Kész, ennyi. Nem ír többé Kromofág. Ennyi az emberi élet.

Tegnap még együtt idétlenkedtünk a hentesekkel a Hamschlégernél, ma meg már nekrológot írok róla, akiről végül is alig tudok valamit. Mert a száraz adatok egy emberről semmit sem mondanak. 1943-ban született, itt járta iskoláít Szentendrén, érettségizett a ferenceseknél. Aztán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola következett, hogy onnan ismét a városba jöjjön vissza, zenetanárnak. Ő az aki a Szentendrei Nyár operettműsoraiban is fellép és 1982-ben Jakabék házában lévő zöldségboltban ő az ismeretlen Schubert aki a zöldségek mögött ül a pianínónál.

Idősebb volt nálam, egy a szamárhegyi nagyfiúk közül akikre felnéztem. Ő azonban más volt mint akkori szamárhegyi idoljaim legtöbbje, ő tanult volt, zongorista, művész, akinek bozontos haja kicsit fellengzős hanghordozása és állandó ítéletmondása mássá tette. Furává, mert ő nem rajongott címlapembereinkért. Mikor vele beszélgettem az az érzetem volt mintha ő akkor is feljebb járna egy osztállyal, s nem csak a ferenceseknél hanem az életben is. Igazi szentendrei értelmiségi volt, a szó elvetélt értelmében olyan mint Fachleitner Misis bácsi és a kitaszított többiek. Önpusztító, a helyi gyökereket végletekig tisztelő, a tekintélyeket megkérdőjelező, aki már csak elvből sem érezhette jól magát a létező szocializmus akkori helyi körülményei között.

Első emlékeim róla, akkor még főiskolás lehetett és a Starzsinszky ház udvarán tartották killboltjukat, amelynek ha jól emlékezem Dionüszoszról nevezték el, jókedvű ifjúkori pityókázásaikra utalva. Csinos lányok, nagykedvű társaság, pityókás pikáns humor. Aztán zongorajátéka a városháza dísztermében valamilyen ünnepen. Talán Chopin. Ez akkor nagy esemény és főműsorszám volt a városban.

S aztán eltűnt évekre, Finnországba ment dolgozni, zenetanárként, hogy csak nyaranta lássuk amikor nyugati öreg roncs autóján pöfékelt egyik kedvenc italozójából a másikra. Majd újra itthon a kilencvenes évek végétől. Sokszor nyakam behúzva surrantam el Dézsma utcai háza előtt mert ha meglátott beparancsolt valamilyen köztémával,-mint városi képviselő nem tehettem meg hogy nem hallgatom meg- hogy aztán ezerféle dologról beszélve másfél liter után valahol másutt folytattuk az eszmecserét, amúgy szentendreis kvaterkázásra véve a dolgot. S ilyenkor történetek mindenkiről nem a legszebb oldalukat, tetteiket felemlegetve a városi hőseinknek.

Számomra Dénes olyan volt, mint Nepomuki Szent János szamárhegyi szobra, amely egy falfülkében magasan az egyik padlás feljárójában állt évtizedekig. Kissé elbújva, de minden szentendrei által jól ismerve, s amelyet ezernyi szokás, legenda, történet font körbe, s akit a tisztelet és kissé érthetetlen világának fura keveréke font eredeti alakká, szentendrei kuriózummá, személyiséggé. Sokunk számára ellentmondásos, de szerethető emberré.


 
2009. június 4.
Baloldali jelölt lett a polgármester Stari Gradban
 
 

A hétvégi voksolás a baloldal győzelmét hozta StariGradban. Ugyanis a szavazás második fordulójára állva maradt két jelölt közül Đurđica Plančić a szociáldemokrata liberális jelölt a szavazatok 57%-ával 968 vokssal meggyőző fölénnyel győzött a második a Tugymann párti jelölttel Novak asszonnyal szemben. Így testvérvárosunkban továbbra is szocdem parasztpárti többség adja a városka testületének többségét de most szocdem lett a polgármester is.

 

 
Annak ellenére, hogy bár nem polgármester tovább Visko Haladic mégis boldog, mint az a győzelem ünneplésén készült képről is kiderül, ugyanis a zupanjába a megyei közgyűlésbe a parasztpárti listáján ő is bejutott, ahol az alelnökök egyike lett.


v
 
 
     
 
 
     
 
 
     
     
 
 
X