Ami most közöttük legutóbb kivágta a biztosítékot, az az uszoda. Pontosabban az uszoda működéséből adódó kisebb önkormányzati támogatás ügye. Uszodánk története is kacifántos nem csak mai helyzete. Tíz éve már annak, hogy Szentendrén felmérés készült az önkormányzati választás előtt, amely azt az erdeményt hozta, hogy politikai hovatartozás megkülönböztetése nélkül, jobb utakra, tisztább városra és egy uszodára vágynak a szentendreiek.
Persze azt nem vizsgálták meg, hogy mekkora és milyen árú szolgáltatásokat nyújtó uszoda is kellene. Mert mostanra kiderült, hogy a többség olyat ígényelt volna amikor uszodát mondott, mint ami Leányfalun van, ahol a község, a leányfalusi lakosoknak rendkívüli kedvezménnyel biztosítja a strad használatát, az úszó és pancsikoló medencékben. Vagy lehet, hogy sokan arra gondoltak, hogy úgy lesz majd, mint a boldog békeidőkben a Kossuthon ( a volt Kossuth Lajos Katonai Főiskola uszodájában), ahol egy évig lehetett húszezerért uszikálni a bennfenteseknek, a többit meg megfizette a főiskola, mert hát akkor ezt az ország katonai költségvetése elbírta. Mint ahogy tudomásom szerint azt sem vizsgálták, hogy a viszonylag drága szolgátatásokat megfizetni képes szentendrei elitnek, a pismányiaknak kell-e majd egy lakótelepi uszi.

Hét éve volt egy jelentkező, aki felépített volna egy uszit és a telekért fejében biztosított volna x óra ingyenes úszást a szentendrei gyerkekenek és kedvezményt a lakosoknak, ha a gimánzium melletti telken uszodát építhet. De akkor ez ellen a szentendrei jobboldal Zakar kolléganő hathatós szervezőmunkája segítségével mozgósított. Néhány hangadó demagógnak sikerült fellármáznia a gimánzium tanárait, akik egy része beállt a sorba és befolyásukat felhasználva meghiúsították az uszoda gimi mellé telepítését olyan mondatokkal érvelve, hogy „Nem kell ide kaszinó!” mert felmerült az is, hogy az uszoda komplexumba bowling pályát is építenek. Pontosabban addig tárgyalt Wachsler Tamás vezette alkalmi önkormányzati bizottság a befektetővel míg az meg nem unta és máshova nem távozott pénzével együtt.

De a tiltakozásnak maradt hatása, Ma is az a közhangulat, hogy „minden uszoda gyanús manipiuláció, sumákság”. Amikor újabb, egy környékbeli cég az Aquapalast alapítója tett ilyen ajánlatot és ezt elfogadta a testület, már szinte tapintani lehetett az uszodát körülvevő közbizalmatlanságot. Ekkor már hiába mondták jobbról, hogy az miakichsumák volt, ez meg színtiszta önzetlen segítség, a kialakult közhangulaton már nem sikerült változtatni, ezt már senki sem hitte el. Másrészt, a korábbi jobboldali, mára szinte közellenséggé kikiáltott liebling, a volt VSZZRT igazgató és a polgármestert adó csapat vezetőjének Horváth Gusztávnak az eltávolítása, aki az uszodaprojektet hozta a testületnek, és a körülötte terjesztett botrányszagú ügyek, (fel- és viszontfeljelentések) sem tettek jót az uszoda-ügynek. Így azután, mikorra elkészült Szentendre elmúlt huszonöt évének legnagyobb beruházása, ahelyett hogy együtt örült volna a város, hogy végre megvalósult a szentendreiek régi álma, felépült az uszoda, már szinte alig akadt, aki ne botrányra, csődre, panamára számított volna és ezt sustorogták róla a piacon.

Nos, hogy ez mennyire így van, arra példa lehet, hogy a tegnapelőtti sportvezetők fórumán megjelent sporik közül alig akadt kettő-három, aki fontosnak, értékelendőnek találta volna az uszoda megépültét, jövőbeli működését. Sokkal inkább bírálták azt az alpolgármesteri javaslatot, amely arról szólt, hogy város a jövőben nekik kevesebbet juttat, de elvállalja az uszoda működtetésének támogatását úgy, hogy a gyermekúszás és vizisportokra húsz millió többletet biztosít a következő évi költségvetés sport fejezetében, amit az új usziban költenek majd el.

Nos itt állunk egy szép, modern sokoldalú létesíménnyel, amely a Püspökmajor lakótelep fűtőműve mellett van. Nem Pismányban és nem is a város más frekventált részén. Fenntartása egyesek szerint minimum évi 50 millót igényel a jövő évtől a városi költségvetésből amit megkétszerez majd a lizingdíj is. Jelentős sponzor nincs a láthatáron, a lehetőségért, azért hogy a városi támogatás ernyője alatt végezzenek egyes szolgátatásokat egyesületek, azonban kíméletlen harc dúl.

Megoldásként most azt ajánlják nekünk, hogy a többségi tulajdoni hányad birtokában választassunk egy jobbközeli emberkeből álló felügyelő bizottságot, majd kineveznek egy ui. közeli vezetőt is, aki vágyaik szerint mindent megold.
De arról, ki lesz és lesz-e sponzor, milyen jólfizető tevékenységeket hoznak az uszoda bérelhető épületrészeibe, hogy miféle megoldásokkkal fogják rentábilissá tenni, egyelőre szó sem esik. S amikor felmerült annak lehetősége, hogy esetleg járási együttműködésben lehetne gazdaságosabban működtetni, fejrázás a válasz. Csak olyan vágyálmok keringenek bárányfelhőként a jövőről való álmodozás egén, hogy majd a következő kormány többet juttat Szentendrére. Eközben a FIDESZ városi prominense Pázmány doktornő csak annyira méltatta a dolgot, hogy újabb szerény héhány százezret kért fontos kis uszi-ügyekre.

Ám legyen, bár ezt tegyék áldásom (szavazatom) nélkül.

Vélem, képviselőtársaim többsége Modok Máriáról annyit tud, hogy ő volt Czóbel Béla felesége. Ezzel persze, nem azt állítom, hogy a szentendrei önkormányzati képviselőknek tudnia kellene minden városi utcának nevet adó nacionáléját, adatait. Mert nem mindenkinek lehet már csak kora miatt sem, személyes élménye Mária néniről. Kedves csendes asszonykára emlékezem, aki pont ellentéte volt a gyerekekkel gyakran morózus öregnek, Béla bácsinak. Ha csak Mária néni volt otthon, lehetett a kertjükben bóklászni, sőt ilyenkor, kaptunk tőle kissebb ajándékot is. Mint a szomszédban lakó gyerek, én legalább is így emlékezem. Ezért lett volna jó, ha kaptak, -tunk volna valami kis bemutató írást a névadóról.

Aztán arról, hogy mit is szólnak keresztelésünkhöz azok, akiknek most új nevű közterületük lett és ezért minden papírjukat át kell iratni az új címre? Ez lakosonként legalább hét okmány. Mint azt Kondacs Krisztián önkormányzati munkatárs előterjesztés-előkészítő a polgármester felszólítására elmonta, 41-en laknak majd az új cím alatt, akik mindannyian annak rendje és módja szerint megkapták a névváltoztatás szándékáról a tértivevényes levelet. Erre 15-en válaszoltak, akik közül tízen egyetértettek az új névvel, öten ellenezték. Ezt a testület úgy tekintette, ők a többség, és ezért megszavazták.

Modok Mária (Czóbel Béláné) 1896 – 1971. aki az Ábrányi villa alatt a Rodin Presszó előtti telken lévő azóta lebontott házban lakott Czóbel Bélával

1919-ben iratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára, 1923-ban a Nagybányai Szabadiskolába. Mesterei voltak: Glatz Oszkár, Réti István. 1930-tól a Képzőművészek Új Társasága tagja. A harmincas évek során többször járt Párizsban, 1937-től 1939-ig itt magániskolákban tanult.

Pályája a természetelvű nagybányai stílushoz kapcsolódó tájképekkel indult. A 30-as években figurális kompozíciókat alkotott, melyek egy részén Dési Huber hatása érzékelhető és a szocailista művészek szellemiségéhez álltak közel.

Czóbel Bélával 1940-ben kötött házassága nagy hatással volt művészetére is. A 40-es évek első felében szinte kizárólag csendéletet festett. A virágokról, gyümölcsökről s környezete tárgyairól festett képei a tárgyakhoz fűződő szeretetteljes kapcsolatról vallanak, hol pedig örömteli frissességet sugároztak. Az 50-es években megváltozott életvitele és művészeti szemlélete. Párizs és Szentendre közötti kétlaki élete lehetővé tette a párizsi művészeti élet félmúltbeli és kortárs nagyjaival való megismerkedést.

Szentendre különleges hely volt ekkoron. Itt volt az első magánétterem az Arany sárkány, itt lehettek olyan avantgardé kiállítások, performance-ok amik másutt tiltva voltak. A városban majd egy millió turista fordult meg évente ebben az időben és ezek majd fele akkori szóhasználattal élve kapitalista országokból jött. A Fő téren és a Bogdányi utcában többször hallhatott német, holland, olasz szót, mint magyart az autóbusszal érkezo téeszturista. Itt pihente ki fáradalmait a késő Kádár kori elit boldogtanyai, pismányi víkendházaiban. Szóval itt nyitottabb és szabadabb volt a légkör, mint másutt e hazában.

Az élelmes szentendrei gyerekeknek volt legnagyobb külföldi sörösdobozgyüjteménye amellyel csak néhány várbéli esőkerületi lurkó vehette fel a versenyt.
Boldog idők, meséli egyik-másik butikos. Korabeli mese, hogy akkor még egy húsz négyzetméteres bogdányi utcai butik öt család egész éves megélhetését, tengerparti nyaralását tudta biztosítani és kitermelt egy balatoni nyaralót, családi házat és két kapitalista relációból való autót is öt év alatt.

Oka, hogy erről most itt írok csupán annyi, hogy papírjaim rendezgetése közben a kezembe került annak levélnek a piszkozata, amelyben arról írunk, hogy akik kiutaznak „12 nő és nyolc férfi , beszélnek angolul, franciául és németül, 20 és 30 év közöttiek stb.” Lényeg, sikerült verbuválni egy városi ificsapatot, bár ez első ígértekkel szemben nem mindannyian voltak fiatal művészek, de később ez nem lett akadálya a kialakuló kapcsolatoknak és barátságoknak.

1988-ban frederiksundiak érkeztek Szentendrére és így folyt a csere még vagy három évig. Újabb csapatok mentek Dániába és érkeztek dán ifjak Szentendrére. Az első csapat tagjaiból és az újakból egyesület alakult. Közbejött azonban a rendszerváltás és már nem kellett különleges kapcsolat a belügyminisztériumban, hogy kiadják az útlevelet, mindenki szabadon utazhatott. Talán ezért, talán mert nem maradt öntevékeny gazdája az ügynek, a kezdeményezés lassan elhalt. Pedig amikor a dán trónörökös pár Szentendrén járt sokan lelkesedtek és szerették volna hogy Frederiksund és Szentendre testvérvárosi szerződést kössön. De mivel érintett városi nagykutya nem járt kint, a dologból nem lett semmi. Pedig több dán csapattag megtanult magyarul és jártak itt néhányan egyetemre is. Többüknek lett magyar felesége. Mások később is rendszeresen kilátogattak első dániai látgatásuk színhelyére, tartják a kapcsolatot a régiekkel.

Arra következtetek leveleiből, hogy akinek írt, nagyszülei és szülei, csak ritkán vagy nem válaszoltak neki. Csak a ritkán kiutazó ismerősökön keresztül tartották a kapcsolatot. (Kímár Iván (János), Kramár, Lózska) Hogy ez azért volt-e mert a szülők megsértődtek vagy mert nem volt válaszborítékra, bélyegre pénzük, vagy mert nem tudtak írni, vagy mert egyáltalán nem tudtak magyarul, nem tudom. Egy biztos, az asszonyka érdeklődik, köszönti a szüleit és könyörög hogy írjanak, csak legalább egy-két sorban adjanak magukról életjelt. „Mi történhetett magukkal, hogy ily soká nem írtak?” kérdezi egyik levelében kétségbeesetten. Férje ács volt, Márton akit hol Mártonnnak hol Martinnak ír. Családjáról annyit sikerült felderítenem, hogy gyermekük biztosan volt.”- Kézcsókol leánya és veje és gyermekek....”

„Itt most mi Prezident választás előtt vagyunk, de még nem tudjuk biztosan mikor lesz. Itt aki akar szavazati jogot kap. Csak be kell jelentkezni, beiratkozni amerikai polgárnak, itt úgy van a szabály. Azt gondolom valószínűleg William Howard Taft megválasztásáról esik itt szó, aki az Amerikai Egyesült Államok 27. elnöke volt. 1909-1913-ig töltötte be az elnöki tisztséget.

Mint a korabeli levelezésekben, ő sem sem felejtkezik meg az időjárásról írni:„Itt már nálunk kezdett tél lenni. Márton napján (november 11) volt az első hó, és azóta télies idő van, de nem erős a hideg, mert csak most jő az igazi tél.”( levél kelte december 2.)
Az időjárás mellett a mezőgazdasági termés is téma.„Hogy áll a szüret, idén is van sok szőlő? Itt nálunk van mindenből elég. Mindenféle gyümölcs még sokkal több és többféle mint o-kontriba otthon.” O-kontri= old cauntry=óhaza.

Másutt arról mesél:
" Csak álmomban láttam ismerősöket. Azt jól tudom, hogy mi nem hiányzunk maguknak, de nekünk idegenek közt kell élnünk. De azért itt is jószívű a nép találkozik még előbb mint otthon. Mert itt nem olyan szegény a nép. Itt mindenkinek van pénze, aki csak egy kicsit is tud dolgozni. Gáspárnak is van munkája és sok pénzt keres. A Martin (Márton a férje) is dolgozik ács mesterségbe 3 dollárt keres egy nap és csak nyolc óra a munka. Itt mégis csak jobb szegény embernek lenni. Kímár Iván is megjött ide, nálunk van kvártélyon. Hallotuk hogy idén rosszul fizetett a gyümölcs és hogy nagy drágaság van Magyarországon.

Egy érdekes kérés „Ha tavasszal valaki kijőne ide Clevelandbe küldhetne nekem két pár czugos cipőt,egy bőrt és egy ebelasztint. Kérdezze meg Pistyúr Feritől a számot vagy pedig a Braunné lábáról vegyen méretet.”(Everlasting könnyű, de erős gyapjúszövet, amelyből főleg magas szárú cipők felsőrésze készül (a. m. örökké tartó)...

A nagy pele Európában mindenütt megtalálható. Előfordul parkokban, ligetekben, gyümölcsösökben és kertekben egészen 2000 méteres tengerszint feletti magasságig. A sűrű erdőket kedveli, ahol a lombok között bujkál. Gyakori az emberi lakóhelyek közelében. Színe a szürkétől a szürkésbarnáig terjed, hátgerincén sötétebb sávval. Teste alul fehéres. Szemei feketék és kidülledőek. Feje ovális fülei kerekek. Farka szürke és sűrű, tömött bundájú. Teljes testhossza 23-37 centi amelyből farka 10-17 cm. Testtömege általában 70 és 200 gramm között mozog.

Ilyenkor van a pelevadászat ideje, mert téli bevackolásuk (álmuk) előtt jól felhízlalják magukat. Vadászatuk és fogyasztásuk ma turisztikai és gasztronómaia esemény. Erre az alkalomra, a hagyományokat felelevenítendő puho-vadász egyletet szerveztek a szigetiek. Néhány évvel ezelőtt a pele fogyasztása még gúnyolódás tárgya volt, de mára néhány elszánt gasztronómus és hagyomány-újraélesztő közreműködésének eredményeként dalmáciai gasztronómai hírességé lett. Ebben Hvar sziget egyik falujának emberei, a doliak jártak az élen. A doli Rooster éteremben – ez az egyik hely ahol a peléből, (puhoból) készített ételeket kínálnak ilyenkor, olyan nagy az érdeklődés, hogy csak előjegyzéssel lehet asztalt foglalni.

Dol falu közigazgatásilag Stari gradhoz tartozik és két részből áll: Dol sv. Marije (Dol Szent Mária) és Dol sv. Barbare (Dol Szent Borbála). A kis hegyi falu nem olyan felkapott hely, mint a tengerparti falvak, városok - itt a szállás is lényegesen olcsóbb- pedig szép környezete, kellemes klimája és nyugalma miatt idővel egyik kedvelt helye lehet majd Hvar szigetének. Hiressége a két egymáshoz közeli templom. A falu dombján lévő Szent Mihály templom apszisát díszes kovácsoltvas kapu zárja le, amely mögött egy Madonna ikon látható amelyet a 15. század végén készítettek és amelyet ismert festő a Maestro di Stratonice a köréből való művész festette, s aki a Toscan reneszánsz egyik ismert alkotója. A község másik része a régi Szent Borbála templom körül található, s amelyet 1226-ben említenek először. A faluban jó szállás lelehető fel és kellemes emberek élnek -itt még nem divat a külföldi lenyúlása- és olyan értelmiségiek, mint Marin Ribaric festő. Ha eljutnak Hvar szigetére és ha kirándulni támad kedvük, javaslom ne csak a nagyobb városokat Hvart, Stari gradot stb. keressék fel, hanem olyan helyeket is mint Sveti Nedilja, Ivan Dolac, Zavala, Brusje, Grablje, Dol, Rudina, Vrbanj, Svirce, Vrisnik, Pitve, Humac, Poljica, Zastrazisce, Gdinj, Bogomolje.

Nos ennek ellenére úgy gondoltam, nem adom fel, és ha Szentendrén gasztronómiáról lesz szó mindig elmondom majd, hogy van szentendrei gasztronómiai hagyomány, hogy érdemes lenne feltárni és illenék ennek alapjaira építkezve ezt a gasztronomiát újraépíteni. Persze nem arra a bizonyos 1961-es görögkancsós psari phi, sulakava, koto pulo, suvlaky-ra gondolok, leglább is remélem nem ilyen lesz.

Ismét leírom, ez a gasztronomia abból a rác (görög, pontosabban macedo-román,) dalmát, szerb, ezen belül főképpen szerémségi, szlovák vagy mikszáthosan tót, aztán német, ami nálunk inkább osztrákot jelöl, nemeztiségek ételeiből áll ami szentendreivé mixálodott. Rádaásul a történelem során átment, két komoly változáson is. Az egyik, a filoxéra pusztítása következtébeni szegénység szűrőjén, és a szőlőről a piszkére ( egres, köszméte stb.) való váltásnak a szentendrei gasztronómiára is kiható következményein.

Érdemes volna végignézni a Javor Egylet báljainak, rendezvényeinek menükártyáit, az ide vonatkozó irodalmat és más anyagokat, a még gyakorlatban fellelhető hagyományt.
Nos végignézve a Gasztromustra programjait az éttermek szüreti multaságra felkínált ételeit számomra szimpatikus és a helyi gasztronómiához illeszthető az Ementáli falat aszalt szilvával, persze a ha helyi akarna lenni inkább kecskesajttal kínálnám, de akár helyinek is tudhatnám be a szőlős túrós rétest, a sajtokból készült vegyes ízelítőt bőségesen körítve szőlővel és az ilyenkor még fehér dióval, (igazi inyencség), a kakukkfüves csirkemellt borban párolva, szőlőmártással és még néhány más étket is. Persze a többi is finom lehet. Aztán nem találtam sehol a kínálatban Dúzsi Tamás kadarkáját Szentendre 2009-es borát. Mert hát illene ilyenkor az év borával emlékezni a szentendrei szőlősgazdákra és szőlőmunkásokra. Egy kis szellemi ínyencség, szívesen meghallgatnám: Horváth Tamás somelier előadását az Ipartestület CÉH Galéria termében a borkultúráról. 2009.szeptember 26.-án szombaton 10 órai kezdettel.

Már csak azért is mert ő bizton tudja milyen lehetett abból az apró szemű kadarkából készített bor, amely szőlő eredeti lelőhelye szerint a Szkadari tó, s amely ma, Skutari vagy Skodra néven ismert Albániában. A szerb szkadarka szóból jött át a magyarba is, és lett kadarka a szőlő neve. Vagy milyen is Kratosija nevű szőlő, mert ebből a nagyon telt szőlőből annak idején erősen sötétvörös színű mustot préseltek. De volt ennek topáz színű változata is. De óborból készítettek csepegtetéssel rác ürmöst,(bermet-et). Zsuppszalmán töppesztett szőlőre fejtették rá az óbort, így készült az a bor, amelynek hordójáért egy tehén árát is megadták, olyan népszerű volt külföldön, ez volt a szentendrei aszú. Aztán itt van dalmát eleink szőlője is, amit a Szerémségből hoztak magukkal és szlamkamenkának neveztek a Szlankeménről vagy Slankamenről elnevezett szőlőfajta után és a muskotályos fehér szőlőt a tamjanikát (tömjénes) és a csak illatosnak nevezett aranyszínű mirisavkát. De milyen is a rakszőlőből, mézesfehérből, budai zöldből vagy, hosszúcipkájúból készített a bubáni hegyoldal illatát idéző fehérbor.

Emlékezetem szerint még Kállay polgármesterlése idején, amikor az első határozat született, a szentendrei testület úgy döntött, hogy az akkor ajánlott Határcsárda helyett a volt szovjet laktanyánál kell kijelölni a hídat. Aztán elfelejtkeztek Szetendréről, mert amikor a város új szerkezeti és karatertervét készítette Miakich idejében- amelyben kijelölte kis híd helyét is- nem reagált a minisztérium (kötelessége lett volna) legalább is a híd ügyben nem és mintha a szerkezeti terv nem is lenne, a hidnak a Postás stradtól déli irányba eső fél kilométerre készíttette el a környezetvédelmi hatástanulmányt. Aztán jött az újabb döntés, ezt már a dr. Dietz -féle testület hozta meg, ennek értelmében a Határcsárdánál kell bicikli hidat építeni.

A lényeg, szerintem nem érvényesült két fontos városi érdek az utóbbi döntésben. Az egyik, hogy még a város előtt épüljön közúti híd a szigetre, mert akkor az elviszi a forgalmat, és ezzel csillapítni lehet az amúgy is túlterhelt Dunakanyar körút forgalmát. A második, ha már híd épül akkor azt jobb volna a város érdekében úgy használni, hogy ezzel megerősödjön Szentendre körzetközponti szerepe, és a szigeti kapcsolattal a város számára nyerhető legyen zöldterület az évtizedek alatt túlságosan beépített zöldterületi arány visszaszerzésére. Ebben talán Fülöp Zsolt álláspontja a leginkább város-érdekű és távlatos, aki azt javasolta az egyik testületi ülésen, hogy Szentendre mondja ki, egyesülni kíván Szigetmonostorral. Az elsőre meglepő javaslat, azt hiszem igencsak megfontolandó, s nem példa nélküli ha csak Pestbudára, Londonra vagy még tucatnyi város feljődésére gondolunk.

Mert bár vannak jó érvek Szentendre állva tartására is, mégis azt gondolom, ha ez a fajta gonolkodás marad a városban az írányadó- lásd az új rendelőintézet telepítését, pontosabban helyben hagyását, amit olyan helyen próbálja korszerűsíteni önkormányzatunk, amely mára rosszul megközelíthető lett közösségi közlekedéssel, nincs megfelelő parkolóhely sem és a bővítésnek sem lefelé (ki tudja mit fog feltárni a kötelező ásatás?) sem felfelé (városkép ) sem oldal irányban ( egyik oldalon út, a másik oldalon visszaajándékozott egyházi tulajdon) nincs helye. Ezért vélem úgy ma is, hogy távlatos gondolkodásra lenne szükség a városirányításban, tervezésben és ennek egyik útja-módja lehetne a Szigetmonostor felé való bővülés. Persze lehetne ezt a fejlesztést korszerűen, környezetbarát módon is tenni- ráadásul az Eu támogatja is az ilyen-fajta megoldásokat.

Szólt a kellemes zene, majd a lélekoldó gyermekzsivaj, amikor dr. Diezt éppen a Nők városa célkitűzés mielőbbi megvalósulásáról, a városfejlesztés fontos feldatairól beszélt. De hát ezek a programok ilyenek, közönségükre nem a Szókratész védőbeszéde című monodrámát kisérő erős koncentráció a jellemző.

A nyüzsit az is fokozta, hogy fél ötre lett meghírdetve az Enikő-féle, hivatalos elnevezéssel a Szentendre Táncegyüttes apróinak (4-6 évesek) első őszi foglalkozása is. S mert sok szülő most járt először a könyvtárban, - van olyan képviselőtársam, akit még soha nem láttam itt, s ha nem lenne személyes adat azt is leírnám, hogy hányan vannak közűlük akik be sem iratkoztak még- s ezért nem tudta pontosan hol lesz a gyerekek tánca, merre van színházterem az ösztöneire hagyatkozva követte a többi kismamát, akik szintén a gyermekkel voltak, így aztán beállt, -ült az ANYATEJES TÁPLÁLÁS VILÁGNAP programájára, büfézett a többiekkel, majd amikor Enikő néni megérkezett csatlakozott a táncosokhoz csemetéjével és elvonult a színházterembe.

Nos, a szőlőművelés sokféle munkát és egyike-másika speciális szakértelmet is igényelt. Ezért ahány munkfázis volt, annyiféle szakmunkás látta ezeket el. A hierarchia csúcsán a vincellérek álltak. A legjobban fizetett és megbecsült napszámos a kapás (kopač)volt. A legmagasabban mindig a metszők,(rezati) nyitók, karóverők és fedők bérét állapították meg. Valamivel alatta maradt a bújtóké, ültetőké, nyári kapásoké és a szüreti gázolóké. Ezek kizárólag férfimunkának számítottak. Legkönnyebb munka a venyige szedés és hordás, a kötözés és szüretelés volt. De a szőlőművelés elengedhetetlen szereplője, figurája volt a pudar a szőlőcsősz is.

Ez azért is érdekes, mert ezeket a teendőket más-más nemzetiségüek és ebből adódóan más-más viseletű emberek látták el. A gazdák és vincellérek között szerbek, németek voltak a legtöbben, a pudarok, a kapások többségét a szamárhegyi dalmátok adták, míg a szedők leginkább tótok és magyarok voltak. S nem csak a munkában, de a szüreti felvonulásban is sajátos kinézetű, öltözetű csoportot alkottak. Tótok nagy kalapjukban gyalog vonultak, a dalmátok fezben és fekete mellényben szamaras kordéikat kísérve, míg a szerb szőlősgazdák díszes ruházatban, hintókon, és előfordult hogy egy-egy vincellér lovon vonult. Némelyik tehetősebb gazda pónival befogott kis kocsiban vitette gyerekeit. A menetet a pudar vezette kezében kulacsával, és mint valami lakodalmas vőfély indította, állította meg a menetet és közben mondta, énekelte pikáns mondókáit. -Vezuje vezuje vinograd (kötözik, kötözik a szőlőt...) énekelték a lányok vagy arról szólt a nóta hogy „fiatal legény”(momak mlad) gyere velem kunyhóba, mert lázas vagyok és fáj a lábam, de te bizonyosan meggyógyítod majd. A menet a Bogdányi utcán vonult a Piac térig (fő térig) és meg-megállt egy-egy szőlősgazda házánál, ahol terített asztal várta az érkezőket.(szőlősgazdák asztala). Az asztalon szőlő, bor, virág és pogácsa vagy valami másfajta kolač (tészta -féle) esetleg a gyerekeknek mézeskalács és sorbetvolt kitéve. Külön koreográfiája volt annak, ahogy a gazdák köszöntötték egymást, minden jót kívántak egymásnak és a ház népnek is.

A menet a Piac téren (fő tér) ért véget, ahol a tűzoltó zenekar és a városi méltóságok várták az érkezőket. Köszöntötték a gazdákat és népeket, a pópa megáldotta a szőlőkoszorúkat. Előbb vecsernye volt majd este elkezdődött a szüreti bál.

Nos, a szőlősgazdák asztalának hagyományát elveníti fel kisebbségi önkormányzatunk ebben az évben is, amikor szeptember 26-án 15 órakor a Szentendrei Szüreti Felvonulás kezdetén, a szőlősgazdák keresztjéhez virágot és egy üveg bort helyezünk el, ezzel emlékezünk a városunkat gazdaggá és híressé tévő elődeinkre, a szőlősgazdákra és szőlőmunkásokra.

Nos, de itt most nem róluk hanem Daru Ferencről van szó, akinek nevét megőrizte a városi közakarat, de akiről valójában kevesen tudják ki volt, miről híres, és miért éppen az ő nevét viseli egy szentendrei közterület, a Daru piac. E tér neve sokaknak miként az Arzén utcáé is, nem egy embert, családot jelöl, mert többen azt hiszik a teret a daru madárról (szürke daru (Grus grus) nevezték el, miként az Arzén utcáról is vannak akik azt gondolják, hogy az Arzén elemről magyarul a légykőről vagy gyógyszerészi nevén Cobaltumról nevezetett és nem Csernojevics Arzén ipeki pátriárkáról, akinek vezetésével folyt le a Seoba, amikor közel húszezer rác költözött többek között Szentendrére is.

A teret a helyi közakarat a Daru családról nevezte el, akiknek háza előtti téren folyt a gyümölcsfelvásárlás 1947-ig, s amely ismert szetendrei család volt. Ez a ház volt a később Kovalszky-féle vendéglő (tulajdonos Kovalszky Vince volt,) de a Szamárhegyen ( na brdo) csak Erzsi néninek nevezett vendéglő. És hiába nevezték el Petőfiről 1946-ban, 1987-re be kellett látnia a városi tanácsnak is ebből soha nem lesz Petőfi tér, ezért aztán visszakeresztelték.

Nos Daru Feri bátyánkról a minap olvastam a Pest Megyei Hírlap Szentendre mutációjának egyik 1960 körüli számában, hogy beválasztották a Sziráki -féle Városi Tanács kultúrális bizottságba. Abba, amely ekkor kitalálja, hogy legyenek Szentendrei Napok, hogy fontos lenne, hogy nyári színáz legyen a városban és ezért társadalmi munkában nyári szinpad építését kezdik el. A programok még szegényesek, olyan ötvenes évek végiek, de az elképzelések világosak, az addig csak festőiről ismert városba más társkultúrát, a színházat is be kell hozni. Nos, ma már ez természetesnek hangzik, pedig akkor szentségtörésnek hatott, hogy Szeged mellett Szentendre is ismert lehet nyári szinházáról.

Eljött, hogy valamikori fiatal protezsáltja Deim Pali és fiai kiállítását megnézze. Mert egyszer réges-régen Pali bátyánk az ETI-n ( szentendrei katonai tiszti iskolán) ahol Sziráki is dolgozott polgári alkalmazott volt és a pletykák szerint Sziráki atyai segítsége is kellett, hogy a fiatal művész magatartása miatt személyével szembeni averzióit az akkori képzőművészeti főiskola fevételi bizottsága félretegye. Később, mint tanácselnök ő kezdeményezi, hogy a város létesítsen ösztöndíjat és megalapítják a Deli Antal ösztöndíjat, amely első méltányoltja a fiatal Deim Pál. Ezt követően azután még jópár szentendrei ifjú egyetemista, közöttük Pirk Ambrus is részesül az ösztöndíjban.

Amikor a testvérvárosi tárgyalásokat megkezdtük, kapóra jöttünk számukra, mert úgy gondolták, hogy majd Szentendre segítségével tervüket megvalósíthatják. Erről is beszéltünk, amikor tárgyalásokat folytattunk arról, hogy milyen területeken működjünk együtt. Akkor felmerült az is, hogy szentendrei ifjú művészek is részt vehetnének a Rudina art nyári programjain. Meghívót is kaptunk, de akkor kellő érdeklődés hiányában nem ment szentendrei fiatal művész a művésztelepre. Bár Mirella és fiatal kollégája volt Szentendrén, egy hetet töltöttek itt. Aknay Jancsi volt olyan kedves hogy műtermét átadta nekik dolgozni erre az időre, és egy kis rögtönzött kamarakiállításon bemutattuk itt készült alkotásiakat is a valamikor volt Dalmátpincében, de a kapcsolatok mégsem váltak élőbbé.

Tahir Mujcsics ismert horvát író a városka mentora, aki ekkortájt starigradi vezetők egyik segítője is volt, szerette volna ha Szentendre és Stari Grad közösen fejlesztik nemzetközi művészteleppé a Rudina artot. Mint ahogy, az ő ötlete volt az is, az elhagyott 17. századi házakból álló falu, Humac Szentendrének ajándékozása is, ugyanezzel a kötelezettséggel. Amelynek forrását, akkor uniós pályázati pénzekre számítva gondoltuk el. (1999)

De hát ilyenek ezek az álmodozások . Nem találtam támogatókra itthon az akkori testületben, így a lehetőség azóta elveszett. Humacot egy emigráns, hazatért horvát kapta meg és fejleszti skanzenné, Rudina art pedig működik a maga szerény módján.
Ezen a nyáron Braco, aki eddig majd minden Rudina art művésztelep résztvevője is volt, állította ki fotóit, amelyet az új polgármester Gyurgyica Plancsics nyitott meg. A kiállítás méltatásban mondta "a Rudina art még sokáig, örökké élni fog." Reméljük hogy álmaik megvalósulnak és időnként a szentendreiek is jelen lesznek programjain.

Arra magyarázatul, hogy mire utalhat a fodrász azzal hogy „a horvát egyházi vezetőkkel ellentétben neki semmi baja az elnökkel” annyit, hogy
Stipe Mesic bírálta a katolikus jelképek használatát a közintézményekben. A horvát közrádiónak adott interjújában azt mondta, hogy a címernél valamint a nemzeti zászlónál nem kell több, mert Horvátország világi állam."Úgy vélem, hogy ezt érvényre kell juttatni." - fogalmazott a horvát elnök. Külön szólt arról, hogy mennyire helyteleníti az ilyen szimbólumok megjelenését a hadseregben, mert mint mondta, csak vallási eseményeken és templomokban van helyük ezeknek a jelképeknek."A vallási jelképeknek semmi keresnivalójuk állami, önkormányzati, katonai vagy rendőri helyeken"- közölte a horvát államfő.
Horvátországban, ahol törvény nem tiltja a vallási jelképek használatát, a 4,4 milliós lakosság 90 százaléka római katolikus, a 2001-es népszámlálás adatai szerint.

Forrás:Novosti iz Starog grada és Inform Média

1965-ben, amikor új lendületet vett a Szentendrei Kulturális Napok programja, a fő attrakción, a szentendrei művészek kiállításának megnyitóján Németh Lajos így fogalmazott: „… a szentendrei művészet élő, fejlődő művészet. Formailag igen nagy ívet fog át. Sokszor ellentétesek ezek az irányok, gyakran nem is értik egymást képviselőik. Mégis végső fokon együvé tartoznak, összeköti őket a közös élmény amely Szentendréből, a történelmi múlt sokrétűségéből, e csodás ötvözetéből fakad.”
Szóval a Szentendrei Nyár és bármely szentendrei program akkor tud egyedi, sajátos, a városon túlmutató hatással lenni ha kihasználja e városi sajátosságot, hogy van vagy legalábbis volt itt olyan közös élmény amely Szentendréből, a történelmi múlt sokrétűségéből, e csodás ötvözetéből fakad, s amely megjelenítésének legfőbb tolmácsai a képzőművészek.

Bár ezt nem mindenki tudja, vagy akarja tudomásul venni. Példaként elég ha csak a tegnapi megyegyűlésen kiosztott új reprezentatív, a megyét bemutató kis könyvecskét említem, amely bár nem fukarkodik, legalábbis azzal nem, hogy az elnök jó szándékkal is csak közepesre minősíthető bevezetőjével indítson, hét nyelven. Szentendrét az ismert városrészletekkel mutatja be, de a képek között egyetlen festőt, festményt sem találunk, helyette Kovács Margit kerámiákkal illusztrálja, hogy Szentendre a festők városa. Ha a gondolatmenetet tovább viszem, könnyen arra a következtetésre juthatok, hogy a szerkesztő számára a magyar puszta fenyvesekkel illusztrálható a legjobban.

De ennél talán veszélyesebb volt számomra dr. Dietz Ferencnek a városházi folyosógalériában a Szentendrei családok fotókiállításán elmondott azon mondata, amikor mint jelentős szentendrei művészeket Bihon Győzőt és Lukács Tibort említette. Kállay és Miakich sem Picassón, Hans Arpon, Tristan Tzarán vagy Marcel Duchamp-on, Boys-on nőtt fel, de volt annyi érzékük hogy óvatosak legyenek ilyen értékítéletek megfogalmazásakor és ne dőljenek be olyan provokációnak vagy mondjuk inkább balfogásnak sem, mint a „Szentendre a festők városa” jelmondat propagálása.

Ami persze igaz is lehetne, ha nem akarna orientálni vagy fogalmazzunk durván, kizárni. Szóval baj van a mai szentendrei jobb oldalon, s a baj szellemi, nagyképűbben intellektuális eredetű, mert nem akarnak és nem tudnak mit kezdeni – dr. Dietz minden jó szándéka ellenére sem- azzal a közös élménnyel amely Szentendréből, a történelmi múlt sokrétűségéből, e csodás ötvözetéből fakad. S probléma mögött nem rossz szándék áll, csak talán az ismeretek hiánya, meg mintha az uraknak nem szentendrei gyermekszobájuk lett volna és időutazásukkor kiestek volna az űrhajóból a huszadik század elején.

Szentendre megértéséhez szerintem két forrást, konstellációt tudni és érteni kell. Az egyik az ortodoxia, a másik képzőművészet huszadik századi történései. Persze nem bűn ezekről nem tudni, de botorság ideológia félreértésből felülírni a valóságot, mert nem a dolog fog változni csak magunk leszünk szegényebbek általa.
Legnagyobb csalódásom, amire nem számítottam, hogy e ciklusnak leggyengébb teljesítménye éppen kultúra lesz annak összes elemével. Hogy négy év közel öt milliárdos beruházásai közé csak egy rosszul elhelyezett Páljános Ervin Petőfi szobor társul kopjafákkal kiegészítve az Árpád utca sarkán. Így hát ezek után már hinni kezdem, hogy nem is pletyka, miszerint a szentendrei jobbikosok valóban felállítják harminc millióért a XII. kerület II. világháborús polgári és katonai áldozatai emlékére 2005 októberében felállított Turul-szobor másolatát a posta elé, azt, amely az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán áll.

Egy értékes, sokféle tudású, színes egyéniségű és sorsú ember, valódi szentendrei lokálpatrióta ment el közülünk.
A Szentendrei arcképcsarnokban ez áll róla:
Született Talpája puszta, Kecskemét közelében, 1925. jan. 20. tanár. Szülei.: R. P. Lajos tanító, Kéri Erzsébet tanítónő. Nős: Csősz Ilona (1948–1959) tanár, a kecskeméti Lorántffy Zs. Népi Koll. ig., Gy.: Lajos,dr. elektromérnök, közg., Gábor gépészmérnök, egy. tanár (Kanada), Zsuzsanna kutató gyógyszerész. Nős: Nagy Judit tanítónő (1961–). Gy.: Zsolt vállalkozó, Tibor ügyv. ig. T.: Ref. Kollégium Gimnáziuma, Kecskemét. Diákként vett részt a balatonszárszói találkozón (1943). Pázmány P. Tud. Egy. néprajz múzeológia, földrajz, biol. szak (1948), ELTE BTK tört., filozófia szak (1951–1955), Közgazd. Egy. tanár szak (1951–1955), ELTE JTK (1955–1962). É.: Diákként bentlakásos észlelő, Orsz. Meteorológiai Int. (1944–45), az egyetemen szervezett KISKA (Kis–karhatalom) alakulat tagja (1944–45) ahol megsebesült. A Nemzeti Parasztpárt D–Pest megyei szerv. szervező–titk. (1945–46), a Szabó D. Népi Koll. ig. (1946–47), a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban könyvtáros, fiókvez., fiókközp. v. (1947–49), átmenetileg a Nemzeti Parasztpárt bp.-i titk., a VIII. ker. Tanács elnökh., mb. eln. (1953), a XII. ker. Tanács elnökh. mb. eln. (1953–1957). Az 1956-os forradalomban az Értelmiség Forradalmi Biz. tagja, ami miatt börtönbe kerül. Segédmunkás a Chinoin Gyógyszergyárban (1959–1960), ezután taníthat: Pataki téri Ált. Isk., másodállásban Közgazd. Szakközépisk, X. ker (1960–1965), Rákóczi F. úti Ált. Isk., Szentendre (1965–1971), pártfogó felü., csop. vez., GYIVI, Pomáz (1971–1986). Szentendrére költözése után megszervezi és vezeti az úttörő vízitelepet (1965–1972). Közben idegenvez. helyben és országosan, Szentendrén végzi az idegenvezetők felkészítését. A Magyar Néprajzi Társaság tagja (1946–),a TIT Pest m. Néprajzi Szakon. eln. (1968–1989), a városi és járási szerv. titk. (1984–1989). Az orsz. Móricz Zs. Eml. Biz. ügyv. eln. (1972), majd a Móricz Zs. Társaság.

Szóval, múlt év júliusában tört rám e kór. Alattomosan támadott meg, minden különösebb megelőző tünet és előjel nélkül. Bár ez így nem igaz, mert éreztem én, hogy valami történni fog, mert már nagyon nem volt kedvem írni. Pontosabban olyan sokfelé köteleztem el magam, hogy írok ide is, oda is, ennek is, annak is, meg aztán „Neked úgy is könnyen megy” mondatok kíséretében már ott tartottam, hogy napi három flekk papírra vetni való kötelességem volt nap mint nap. Hát fellázadtam és időlegesen abbahagytam. Helyette inkább mázoltam. Pedig mondták barátaim, hogy - Barom vagy, ha a blogod félbehagyod! Mert azt, hogy újra havi 3000 olvasód legyen, csak kínnal-keservvel tudod majd elérni, visszaédesgetni az elpártoltakat. Főnököm meg egyenesen úgy fogalmazott, ( nem Biczák Péter igazgató úr) hogy - Ezt te nem teheted meg! Mármint azt, hogy nem írom tovább dolgozataimat.
No, szóval itt állok most. Nem állok, hanem mázolok, nagyképűen szólva akvarellezek. Élvezem a műfajt, a vizet ahogy pigmenteket a fehér papírra viszi ecsetemmel, ami egyszerűen szólva vízfestés vagy fennköltebben szólva akvarellt, watercolor painting.

De már kezdek lábadozni, úgy hogy igazoljam magam közreadok belőlük néhányat. Most itt éppen azt amit könyvtár előtt készítettem. De vigasztalásul azt ajánlom azoknak akik megnézik majd mázolmányaimat, e sokak szerint tipikusan szigetországi műfaj darabjait, hogy az én műveim nézegetése helyett, inkább menjenek el most a szépművészetibe mert még két hétig nyitva van a Turner és Itália című kiállítás. Ott aztán láthatnak csodát e műfaj legnagyobbjától, a zsenitől.

Szóval az ilyen kiállítás-betiltást én legrosszabb álmaimban sem feltételeztem Kósáról. Mert biz rossz üzente van ám ennek, különösen hozzánk ide vidékre, ahol olyan jeles pallérozói vannak ideológiai művészeti ügyeknek mint Szentendrén a városházi jobboldal fő ideológusai. Akiknek a kubizmus is liberális izlés-elfajzás. S az ezzel párosuló jobbra-át rend-szemlélet hamar követőkre találhat nálunk is a sértett buták, vakbuzgók és félműveltek között.