Kezdetben a törökös főzési módot ismerték csak. Először Bécsben szűrték le, és itt fogyasztották tejjel. A franciák kezdték el cukorral inni. A bécsi kávéházakban jelentek meg először a márványasztalok, tonettszékek, fa újságtartók, az akkori modern kávéház elengedhetetlen alkatrészei. Ezek később fokozatosan elterjedtek a világ minden táján.Valódi megújulás és új korszak kezdődött a világ kávékultúrájában az eszpresszó technológia trieszti megjelenése után. Kis kávébárok, eszpresszók nyíltak nagy számban.

Nos ez lenne az ismert kávétörténet szedett-vedett formában. Csakhogy, Szentendre az más eset. Míg Bécsben az arisztokrácia ismerkedik az egyik volt török nagykövet segítségével a kávéval és kezdik felfedezni a magyar urak is, hogy a fekete leves ízletes ital, addig Szentendrén egy görög valódi? kávézót nyit.

Azt én is megtapasztaltam már, hogy kevesen tudják, mi fán is terem megyei önkormányzati képviselőnek lenni. Bár időnként láthat a regionális híradókban a politika iránt érdeklődő ártatlan állampolgár tudósítást, legtöbbször azt, hogy átadták ezt, átadták azt, de hogy mi ott nyolcvanan mit csinálunk, kevés fogalma van. Legtöbbször letudja azzal, lopjuk a napot, magyarul hosszan vagy röviden tanácskozunk. Nos én nem kívánom megvédeni magunkat, de annyit érdemes tudni, ha jól tesszük a dolgunkat nem látni, hogy vagyunk. Sajnos mostanában egyre többször lehet látni, tudni arról, hogy van Pest Megyei Önkormányzat, legutóbb éppen a Bárczi Iskola kapcsán derült ki, mert hát meg akarják és sajnos erről az érvényben lévő határozat szerint, még ma sem mondott le, s ha nem lépünk az itt tanuló gyermekek érdekében, meg is fogják szüntetni.

Szóval ma ünnepélyesen felesküdtem. A kollégák kedvesek megértőek és hátbaveregetőek voltak. Még azok is, akikkel régebben késhegyre menő csatákat vívtunk valamilyen ügyben.

Nos, mire jutottunk ma, ami Szentendrét érinti: Az egyik napirend címe szerint az „Előterjesztés, beruházási célokmányok és beruházási cél indoklások jóváhagyása tárgyában” bikkfanyelvű dolgozatban arról, hogy a Kereskedőház (Szentendre Fő tér 2-5.) déli traktusának belső felújítására 17 800 000 Forint összegben lehet költeni.

Másrészt, mivel érvénytelennek nyilvánították a Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola igazgatói pályázatát mert az egyik pályázó időközben visszalépett, a másik meg nem rendelkezik a megfelelő végzettséggel, ezért Haluszka Tibort bízták meg az igazgatói teendők ellátására mindaddig míg az új pályázat le nem zárul.

Végezetül az úgynevezett
„2008. évi civil szerveződéseket támogató keretre beérkezett pályázatok” közül a Bükkös-patakiak Baráti Köre Egyesületet amelynek képviselője Mérgesné Zakar Ágnes azon a címen, hogy „3 zöld jeles napot tervez nagyszabású pataktakarítást, emellett rajzpályázatot és kiállítást szervez, valamint tudáspróbát,(díjak,vendéglátás,postaköltség,faanyag működési költségek, szerszámok stb.) amelyre 200 000 forintot hagyott jóvá a Fideszes többségű megyei közgyűlés. De hogy ne legyek igazságtalan, nyert még, a Párbajvívó Klub 100 000 Forintot, a Quad-Rat Turisztikai és Sport Egylet 300 000 forintot valamint a Tizenegylet 80 000 forintot. A sport egyesületek közül a Szentendre Sleepwalkers Baseball Klub 300 000 forintot.

Összesen ötvenmilliót osztottak ki, ebből a városnak 1 millió sem jutott. Nos, ilyen szerényen az előző ciklus egyik évében sem kaptak a szentendrei civilek.

Tudják, ő azoknak a Szabóéknak a leszármazottja, akinek elei Leányfalun voltak hentesek és akik (édesapjáék) megvásárolták a húszas évek végén a Határcsárdát, hogy híres vendéglőt csináljanak belőle. Nagy szorgalommal vitték az üzletet, és évről, évre a tisztes nyereségből korszerűsítve, egy-egy árvíz után újraépítve, pavilonnal is bővítve, olyan kockás abroszos igazi nyári kertvendéglőt alakítottak belőle, amilyeneket ma már csak a harmincas évek fekete-fehér filmjein látni, olyat, ahol Jávor Pali húzatja a cigánnyal ha éppen bánata vagy öröme van. A Határcsárdába Budapestről eveztek fel és az ország más részéből is ömlött a vendég hétvégeken. Jöttek a kirándulók csónakkal és automobillal is. De kijárt ide a szentendrei asztalos, kőműves, más kétkezi is ugyanúgy, mint ahogy a városi úri társaság tagjai. Híres volt a Határcsárda halászléjáról, annyira, hogy még ma is vannak olyan külföldre szakadt idősebb hazánkfiai, akiknek hazalátogatván, első dolguk, hogy elzarándokoljanak ide egy halászlére, rántott harcsára, túrós csuszára. Pedig hatvan év telt el azóta, hogy államosították és csinálták belőbb a Pest Megyei Vendéglátó Vállalat Határcsárda nevű, egyik a sok közül, időnként pocsék ételeket kínáló üzletét negyven évig. De a hírnév fennmaradt, annyira, hogy vannak akik még ma sem tudnak igazi halászlét elképzelni csak úgy, hogy ha a Határcsárda kerthelyiségében ülnek és nézik a Dunát, amint rajta a szigetmonostori rév lassan pöfögve úszik a túlsó part felé és előttük gőzölög az isteni lé. A Határcsárda ma ismét magántulajdonban van. Egy általam nem ismert házaspár üzemelteti, nem is rosszul, de hol vannak már Szabóék ízkölteményei? Nos, ezért nálam minden határcsárdás Szabó szava különös súllyal esik a latba.

A Szentendrei Teátrum 2008-ban két bemutatót tart, 6 előadásban. Augusztus 16-án, a Teátrum hőskorának helyszínén, a Fő téren mutatja be a Debreceni Csokonai Színházzal közösen Marin Držić: Dundo Maroje című vígjátékát Vidnyánszky Attila rendezésében. A neves dalmát reneszánsz szerző, Marin Držić születésének 500. évfordulóját ünneplik az idén hazájában, Horvátországban, s ennek kapcsán a produkció meghívást kapott a Dubrovniki Nyári Fesztiválra is.

Én itt most egyetlen dolgot emelek ki fejlesztési területek közül, azt amelyet a stratégia „Szentendre a zöld város” címszó alatt foglal össze. Ebből is a közlekedés, mint huszonegyedik századi Szentendre meghatározó gondját, a turizmus fejlesztését, minőségi elemek erősítését, mint célt, és a környezetszennyezés, különösképpen a CO kibocsátás csökkentésének együttes érvényesítését.
Mert a fenntartható fejlődéshez annak minden dimenzióját - a gazdasági prosperitást, a társadalmi egyensúlyt és az egészséges környezetet - egyidejűleg és egyforma súllyal kell figyelembe venni.
Szentendrén és különösen az óvárosban, a kerékpáros és gyalogos közlekedés prioritásának érvényesülése kora tavasztól, késő őszig.
S az, hogy ez nem egyedi megoldás lehet a várostervezésben és a huszonegyedik századi gondok orvoslásában, arra Brüsszel lehetne számunkra a példa. Velo-City 2009 konferencia sajtótájékoztatóján a brüsszeli közlekedési miniszter úgy nyilatkozott kissé szégyenkezve és azt érzékeltetve, hogy a bicikli a huszonegyedik század közlekedési eszköze és hogy ez náluk nem eléggé népszerű: "Brüsszel Európa fővárosa, a kerékpározásnak viszont egyáltalán nem a fővárosa. A durván egymillió lakosú Brüsszelben jelenleg 4 százalék a kerékpározás részesedése a városi közlekedésben. Londonban és Párizsban ez az arány 6 százalék, Amszterdamban 35, egy belga városban, a Brüsszeltől alig 50 kilométerre fekvő Bruges-ben pedig 55 százalék. Ezen változtatni kell! Évtizedekig az autózás volt a közlekedés támogatott formája. Azt akarjuk, hogy a konferencia fordulópont legyen a közvélemény és a politikusok számára egyaránt" - mondta a miniszter, akinek egyébként nincs autója és mindenhová kerékpárral jár.

Nos én is azt javaslom amit a belga miniszter, Szentendrén is évtizedekig az autózás volt a közlekedés támogatott formája. Ezen változtatni kell! Szentendre legyen tavasztól, őszig a kerékpárok, a kerékpározás városa!

Kezdjük a dolgot a politikusok személyes példamutatásával! Ezért azt javaslom, hogy az önkormányzati képviselők és a hivatal vezető munkatársai, a városi intézmények vezetői (mozgáskorlátozottak kivételével) ne kapjanak ingyenes behajtási engedélyeket, járjanak tömegközlekedéssel, biciklivel vagy gyalog rendezvényeikre, tanácskozásaikra.

A Belga Minisztérium nemrég bevezetett egy új intézményt, az autómentes vasárnapot, amikor a gyalogosok, biciklisek, görkorisok és gördeszkások vehetik birtokba az utakat a város határán belüli autópálya-szakaszokkal együtt. A kerékpárosok újabban az egyirányú utcákban is tekerhetnek mindkét irányban, a belvárosban jelképes összegért lehet biciklit kölcsönözni, az autósok pedig ingyen busz-, metró- és villamosbérletet kapnak, ha leadják a kocsijuk rendszámtábláját. Ezt én Szentendrén is javaslom!

A belga fővárosban nemzetközi kerékpáros várostervezési konferenciát rendeznek jövőre. A kétévente megtartott Velo-City hatására a korábbi helyszíneken, Párizsban például vagy Münchenben nagyszabású fejlesztések indultak. A szervezők a brüsszeli rendezvénytől is azt remélik, hogy segít társadalmi és politikai támogatást szerezni a városi kerékpározás ügyének. A tervek szerint a jövő évi konferencia kezdetéig több kilométer új kerékpárutat és számos bicikligarázst építenek Brüsszelben, amelyekben havi helybérleti díj ellenében lehet majd tárolni a kerékpárokat, és biciklis lifteket is telepítenek a dimbes-dombos városban. A brüsszeli városvezetés célja, hogy 2015-ben már 15 százalék legyen a kerékpáron megtett utak aránya, a kerékpárút-hálózat hosszát pedig 100-ról 310 kilométerre kívánják növelni.

A szentendrei fejlesztések tartalmazzák fedett, és huszonegyedik századi módon kialakított kerékpárparkolók építését, amelyeket a tervezett közterületet-figyelő kamerák hatókörébe kell vonni a kerékpárlopások megelőzése érdekében.

Őrzött kerékpárparkolók, és hozzá kapcsolódó szolgáltató egységek kialakítását ( pénzváltó, kerékpártömlő és egyéb a biciklizést segítő szolgáltatások biztosítását a Postás strandnál, a Lázár cár téren, az Orbán keresztnél, Határcsárda környékén, Pap szigeti bejárónál, Skanzennál és még öt, a felmérés által meghatározott helyen.

Fel kell kérni a Rendőrséget segítsen megvédeni a gyalogosok és kerékpárosok KRESZ biztosította érdekeit. Önkéntes járőrszolgálatot szervez a biciklis közösség a kerékpárutak és járdák védelme érdekében amelyben a hivatal segítő módon működjön együtt.

A szolgáltató vállalattal a kerékpárutak takarítását meg kell oldani.

A program megalkotása előtt a testület kezdeményezzen társadalmi vitát a városi honlapon és a helyi újságokban együttes munkával elkészülő, a város közössége számára elfogadható, korszerű szentendrei kerékpáros program megalkotása érdekében, amelynek ez a néhány sor legfeljebb csak vitaindítója.

Persze ennek a még nem túl baráti melegségű kapcsolatnak, lehet, hogy én is ártottam gyakori Starigrad-rajongásaimmal és azzal, hogy a múlt évben az Ivan dan kapcsán kissé összerúgtam a port az azóta már másokat boldogító, a város ellen az igazát a független magyar bíróságon kereső Kriaszter Attilával. De lehet, hogy nem csak én vagyok egyedül az oka ennek távolságtartásnak, hanem, hogy az ez irányú külügyek kultúrházi ügyintézőjének Frankovits Katalinnak más városok is szimpatikusak, nem csak az én Hvar szigeti libling településem.

Lényeg ami a lényeg, jó volna ha egyszer a város vezető urai és kulturális vezetője is időt tudnának szakítani Starigrad városkára is, mert a személyes tapasztalással szerintem felmelegedhetnének a viszonyok. Mit tehetek ezért én? Megígérem, hogy amikor ők ott lesznek, én nem tartózkodom lenn, hogy jelenlétem se feszélyezze őket.

No, de ez kevésbé fontos, mint azok a hírek, amelyek Starigradból mostanában érkeznek. A Visko Haladic vezette települési szocdem-parasztpárti koalíció sikeresen vezeti a városkát, jól lobbiznak a zsupánjánál (megyénél), jól használják ki, hogy a köztársasági elnök rendszeresen ott pihen a környéken. A most kapott képek is arról tudósítanak, hogy utat építenek, csatornáznak és gőzerővel készülnek szezonra. Arról is kaptam képet, hogy gasztronómia bemutatót tartottak az egyik hotelben. Hát biz rá is férne a szigeti gasztronómiára egy kis megújulás, mert a háború után sokkal inkább annak örültek, hogy volt mit felszolgálni, és kevésbé foglalkoztak a minőséggel.És ime egy másfajta újdonság a polgármesteri hivatal honlapjáról, panorámakép.

Azért, hogy ilyen gondja ne legyen a Szentendréről érkezőknek, javaslom ha egyszer Starigradban jár menjen el az Eremitázs ( nem Ermitázs) nevű, tizenötödik századi kis kolostorba, a Szent Jeromos kápolna-galéria mellett lévő vendéglőbe, ahol Jakša Dulčić a tulaj és a szakács is, aki egyébként a szigeti zöld mozgalom, a Pulentoda egyesület vezetője olyan halat, rákot, és tenger gyümölcseiből készített étket kínál fel, hogy egy életre elfelejti a rántott húst is.

A Preobrazsenszka misztikus helye Szentendrének. Ami különlegessé, egyedivé teszi, az nem csak a templom fenséges belsője, hanem az egész épület máshoz nem hasonlító légköre, aurája. Ugyanis van valami többlete, kézzel nehezen megfogható titokzatossága és fennköltsége itt mindennek. Ahogy a magas fák között, zárt kőkerítés mögött, a hegy felé fordulva rejtőzködik az épület, hogy a hegy tetejéről a Tobakosok keresztjétől kibontva szépségét, a tájba rajzolja fenséges tornyát, sisakjának a napsütésben aranyló színeit.

Vincze Ottó utóbb készült munkáiról beszélgetünk vele, és közben a beszélőt figyelem. Szavain, mozdulatain is átjön, hogy ott belül rend van, semmi elkenés, manír, megjátszom a művészetet viszony. Pontosan, komolyan, igényesen készíti amit a közönség elé visz. S miközben figyelem azon morfondírozom, hogy milyen kár, hogy mostanában keveset láttam dolgaiból. Azokat is leginkább csak katalógusból és a képernyőn. A beszélgetés közben tudatosul bennem, hogy hiányzik a per tu per, a szemtől, szembe, alkotás és a befogadó szemérmes találkozása. No nem a kiállítás-megnyitók hacacáréja, show-ja, hanem az az állapot, amikor az ember csak úgy betéved a kiállítóhelyre és kóstolgatja a műveket. Amikor mint aki nem teljesen normális, magában motyogva beszélget az alkotással és az ott nem is lévő alkotóval. Szidja, dicséri, kérdezi művészt és művét, magyarul emészti a látottakat. Mert bár láttam legújabb dolgait amelyeket Debrecenben és Pakson Rómában állított ki, ahol a Falvarrás, tér és tárgyszabászat címmel mutatták be munkáit csoportos kiállításon, de csak az igényes katalógus segítségével.

Mostanában Vincze alkotásait ritkábban láthatjuk Szentendrén is. Jellemző rá, hogy másokkal ellentétben, ő nem azért vesz részt vidéki, külföldi kiállításokon, hogy a még meglévő vajdás és szentendrei képzőművészet-imagot, önmagát ismételgető alkotások árukapcsolásával eladja, hiszen őt olyan csoportokba hívják meg társalkotónak, kiállítótársnak, ahol az együttlétnek értéke, a dolognak ügy-értelme van. Százados László úgy fogalmaz erről„ hogy időnként nyoma vész a hazai művészeti életben” s ennek okát azzal magyarázza, hogy Ottó sokat és hosszan dolgozik Németországban. Ez igaz, de egy másik szemponttal kiegészítve. Ugyanis ma már meggyőződésem Vincze vigyáz arra, hogy ahol kiállít jelen is legyen, vulgárisan fogalmazva, nem gyakorolja a szentendrei snassz-módit „hozz, adj be valamit, azután csinálunk egy kiállítást” módszert. S én ezt nagyra értékelem tőle, ami fontos magatartás lenne minden képzőművész számára. Ugyanis, az állandó jelenlét, ami természetesen lényeges a képzőművészeti közéletben is, ha csak önmagad állandó ismételgetésével párosul, devalváló lehet, s ugye látunk mi ilyet nem is egyszer napjainkban!

A középnemzedék magányos embere Vincze az egyre szegényedő szentendrei képzőművészeti életben. A rendszerváltás utáni elmagányosodás és egzisztenciális szorongások korában Szentendre és különösen a szentendrei képzőművészeti törekvések és történések mintha ólomsúllyal nehezednének a talajra, nem tudnak maguknak fellelni olyan dinamikákat, mint találták meg ezt a vajdások majd negyven éve már. Ebben elnehezedő provinciális közegben a városnak és értelmiségének különös felelőssége van abban, hogy kinyissák az ajtókat az ifjabb nemzedék előtt és segítsék, hogy a város ne a sodródó középszerűség konca legyen. Mert azt, hogy van mire támaszkodni, hogy vannak itt fundusok amelyekre építeni lehet, látja szinte mindenki, persze leginkább azok, akik nem döntési pozíciókban vannak.

Természetesen van ennek az útnak didaktikusabb és korlátozóbb értelmezése is: „európaiságunk megtartásának és érvényre juttatásának szellemi feltétele nemzeti mivoltunk mély rétegeinek a feltárása. Ezt tanúsította számára Ady életműve, ehhez adott modell értékű ösztönzést számára Bartók Béla. A nagy zeneszerző példája vezette a magyar műhely eszményének a megfogalmazásához, a magyar irodalom bartóki vonulatának megrajzolásához. A magyar nemzet leghatékonyabb szellemi-lelki összetartó erejének tekintette azt az irodalmat, amelyik a nemzeti sorskérdéseket európai és egyetemes szinten vizsgálja.” NL

Olvasva Lehust, és utólag végiggondolva életművén, szerintem mindent vállalt, ami ebből a kései népieseknek még megadatott, megmaradhatott, de kerülte az értelmetlen időnként lehúzó, megosztó vitákat. Dunakanyari léte, hogy ő maga volt a Duna-kanyar, a táj rezdüléseivel, aki kalauza és tanítója volt e vidéknek határozta meg igazán. Barátságos személyiségének vonzása és mert oly szeretettel lakott itt, lett leányfalui lakása az értelmiségiek találka- és szellemi felfrissülést nyújtó nyári pihenőhelye, megállója.

Sokan nem értették, mások tudatosan félreértették, miért élt benne folyamatosan a lent lévők méltányos szeretete, mesélő megbecsülése, amikor az alapos megfigyelő kritikus hangütése látásmódjával mutatta meg a bennünket körülvevő világunkban ellentmondásos helyzetünket.

Hogyan vagyunk mi szentendreiek Ábrányival a költővel és közéleti emberrel? Mert az köztudomású, hogy tagja volt a városi képviselő-testületnek és mint ilyen (kollégánk) akiről Pethőné Erika néni élő helytörténet is idéz Szentendre utcanevei című könyvében: „Ábrányi Emil részt vállalt a város közéletében is. Dr. Antolik Arnold polgármester gyászbeszédében így emlékezett meg róla: "Nemcsak országos hírű költő, hanem szentendrei polgár is. Nagy megtiszteltetés volt, amikor mint városi képviselő-testületi tag megjelent és felszólalt." Ábrányi valóban több hasznos dolgot kezdeményezett, bár mint az alábbi eset példázza, nem mindig eredményesen. "A képviselő-testület 1912. febr. 4-i ülésén Ábrányi Emil, az országos megbecsülésnek örvendő szentendrei költő tüzes hangú szónoklatban szállt síkra a villanyvilágítás mellett," - olvashatjuk a Szentendre és Vidéke c. újság 1912. márc. 3-i számában. Úgy látszik, végül nem sikerült kellően tűz behozni a városatyákat, mert a villanyvilágítás holtpontra jutott. Csak a 30-as években kapott villanyt Szentendre. Ábrányi 1889-ben a keceli kerület országgyűlési képviselőjévé választották függetlenségi programmal. A Szentendrei Városfejlesztő Egyesületnek is aktív tagja volt.

De hát van itt olyan is amit sem a lap sem a gyászbeszédet mondó Antolik polgármester (érthető módon) nem említ. Szerepet vállal 1918-19-ben is. Bár könyvtáros barátaim nem találták meg „Az Internacionálé karéneke” című versét egyetlen Ábrányi kötetben sem, ugyanakkor a Szociálista Párt „Új kor” című lapjának 1919. május 1-jei számában megjelent, hogy Gál Ferenc tanító mondta el Ábrányi Emil „Az Internacionálé karéneke” című versét:

Megszűnt a sápadt bús nyomor,
Kitelt a rabság gyáva bére!
Romokba hullt a régi börtön
Jog és igazság lesz a földön.
Rajtunk a sor! Megváltjuk a világot!”

Az iratok tanúsága szerint Ábrányi volt a második szentendrei polgár, akiről még életében utcát neveztek el. Bár ez inkább helymegnevezés volt, mint érdemeinek elismerése. A villájához vezető utat ugyanis régóta róla emlegették a környékbeliek. Ezért 1913-ban, amikor a második városfelmérés volt és pótlólag elneveztek néhány utcát, köztük volt ez is.

Az Ábrányi villa nem csak a költő okán de bekerült a magyar történelem lapjaira. A villa a 30-as években a Goldberger család tulajdona volt. Egy időben a Goldberger lányt férje bárcziházi Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár lakott benne. Amikor 1944-ben a nyilasok egyre nyíltabban szembe fordultak a kormányzóval, a mellette dolgozó "anglofil", angolbarát Bárczy egyre inkább útjukban állt. Ezért jún. 28-án Baky László /később a Szálasi kormány belügyi államtitkára/ irányításával merényletet követtek el Bárczy ellen itt, a szentendrei villában. A merénylet ugyan balul ütött ki. Bárczynak nem lett semmi baja, csak az egyik merénylő, Láng Kornél sebesült meg.

Felesége, Wein Margit operaénekesnő volt.Wein Margit (Ábrányiné Wein Margit) (Lesnyek, 1861. december 15. – Budapest, 1948. november 28.) énekesnő (szoprán). Édesapja, Wein János a Fővárosi vízművek első igazgatója és részben megteremtője. Zeneakadémiát végzett, majd a budapesti Operaház tagja. Bécsben (1897.) és Kolozsvárott is fellépett. 1882-ben feleségül ment Ábrányi Emil költőhöz. 1901-1920 között a Zeneakadémia tanára. Több opera címszerepét elsőként énekelte Budapesten.

Szép hangjában gyakran gyönyörködtek a villa környékének lakói. Puccini is járt náluk vendégségben. A művészházaspár villájának falán ma emléktábla áll.

Ábrányi Emil a hajóhídon halt meg szívszélhűdésben, abban a pillanatban, amikor kiszállt a hajóból. Azt mondták, hazajött meghalni. A régi szentendreiek így emlékeztek rá: szerényen és barátságosan járt közöttünk.

Nos, erről szólt a mai testületi ülésen „Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről” c. napirend keretében elmondott hozzászólása Magyar Juditnak, aki az egyik aktivistája volt annak a támogató aláírásgyűjtésnek, amelyet tanárok, szülők folytattak az ez évi Szentendrei majálison az iskola megmentése érdekében. Az ülésen átadott üres aláíró ívet a polgármester és alpolgármester úrnak is, hogy ha már a majálison nem volt idejük, módjuk aláírni az ívet, legalább most megtehessék, hogy kifejezzék akaratukat, egyetértenek a népakarattal. 1540 aláírás, ennyi gyűlt össze, amely számát tekintve bár nem lett volna elegendő arra, hogy helyi népszavazást kelljen kiírni a testületnek erről a témáról, de az ezerötszáz ember véleménye tekintélyes mértékben megnyilvánuló helyi népakarat, amelyet nem lehet nem figyelembe venni.

A mostani megyei fenntartó miközben mintha támogatná a fennmaradást, és képviselői is, mint Zakar Ágnes csinos Fideszes önkormányzati képviselőtársnőm aki krokodilkönnyeket hullatva beszélt a megmaradás mellett, eszme- és párttársai csendben dolgoznak -pontosabban mit sem tesznek- a megmaradás érdekében.

Öcsiéknél ülünk az emeleti műteremben és a negyvenéves érettségi találkozó éppen aznapi eseményei kapcsán a múltat idézgetjük Sömével és Öcsivel, amikor beállít egy fiatal csapat, akik valaki nagy embert hoznak. Látszik rajtuk, hogy aki velük van fontos arc, legalább is számukra, mert angolul beszélnek vele, ( mi nem beszélünk angolul, szeretnénk de nem beszélünk) meg aztán a pofa annyira ír, hogy az már barna sör. Tisztelettudóak. Kiderül, emberünk kellemes ötven körüli apuka. Később az is lejön, hogy két kislánya van, az egyik hét, a másik tizenhárom éves és imádja őket. Szóval egy manchesteri ász dj, egy bizonyos alternatív dj kategóriából és két napra jött Magyarországra, aztán repül tovább. Mint honlapján olvasom, előbb Tbiliszibe, onnan vissza Londonba, majd aztán a következő napokban Cadizban nyomja.
A kis srác, a kisérője akit jól ismerek ( ő is ismeri Tunyát, a nagyobbik fiam) kihozta Szentendrére csak azért mert ő itt lakik, meg hát Szentendre az Szentendre, szóval az én ősi nyelvemen fogalmazva a fiatal lokálpatrióta.

S kik távolra mentek, sokan csak közelre jutottak, s most hunyorogva csodálkoznak milyen kicsiny volt, mit óriásnak hittek, s hogy a szépség mennyire személyes és törékeny dolog. Botorkálunk egymást kerseve, mert emlékeink súlyait, olykor felszabadító, máskor lekötöző voltát, már természetes teherként cipeljük magunkban, melyek nem nemesítenek, csak üzennek, s mi időnként azt hisszük visszaidézésük által a régen volt és az oly szépnek tetsző időben távoli világ jött vissza tán. Nosztalgia ez csupán, kérdezzük magunktól, így keressük válaszaink egymásban és a körülöttünk lévő világban, de nincs rá földi magyarázat, a transzcendens pedig válógatósan érkezik csupán.

Ki mit fecsérelt el, mit őrzött meg magából lelkében, kérdésünk, a másik által megválaszolatlan marad bármennyire is hangos válaszok érekezzenek, mert e kérdések sajátja, hogy a felelet csak sajátod lehet. De van cseppnyi szerencsénk, kapaszkodónk is ebben a kusza, kapkodó keresésben, az a barna fatörzs-ember sziluett, mely mint az állandóság közöttünk van, aki önmaga szerint bogár volt csupán. Aki szívből tudott örülni a tavaszi napmelegnek, s hálás volt teremtőjének minden mozdultával, s aki maga is virág lévén, akárcsak társai a mezei virágok a temészetben élt igazán. S minden mit kezével alkotott őt dícsérte évszakról, napra az örökkön változó körforgásban kiteljesedve. S aki hivott volt arra, hogy érző virágként bánjon az emberrel is.

Nos, most az ő virág volta értékké emelni lelki bolyongásiank, amikor egymásban keressük mit magunkban kéne megtalálnunk, jót rosszat, nagyot, szépet, szóval mindent mi eddig akkor és ott számunkra mérce volt, vagy felnőttként mérce lett.

Ölellek hát régi társaim, s ölölem őt is, s szemérmes férfi csókkal köszönöm, hogy megengedte a Termető, hogy együtt lehettünk itt a földön ha csak néhány évre, napra, pillanatra is.

A hajadonok is örültek, akik azt remélték, hogy sok nyalka fiatal tiszt jön majd a városba, és akkor lesznek itt majd mulatságok, flört és minden bohóság, mit a jó ízlés elbír, sőt titokban olyat is, amire úrilány csak a házasság szentségének felvétele után, már mint asszony szokott gondolni. Nos, hogy valóban így lett-e, nem tudom, bár néhány régi újságlap és sárgult meghívó arról árulkodik, hogy rendeztek itt bált is, módjával. Szóval, itt voltak a nyalka tisztek és a bakák is, utászok, akik gyakorlatra a város melletti mezőkre, Izbégre jártak ki. Énekelve meneteltek végig a városon.
.
Esik eső, hideg szél fúj
Menetel a Horthy baka előre
Azt se tudjuk merre mennek, hírt se hallunk felőle
/:Reng a föld, ha néha néha menet közben hadakozni megállnak
Még az ég is azt beszéli, hogy a magyar odaállhat huszárnak:/

Így történhetett meg, hogy az egyik álmos őszi reggelen, a testület akaratát megvalósítandó hajnali öt órakor felhangzott a Fő téren a -tra -tra -tra, az ébresztő közismert dallama. A boltos, akinek az ablaka alatt harsant fel a trombita és mit sem tudott a nagy hatalmú testület elhatározásáról, majd frászt kapott a felhangzó kürtszóra. A rossz nyelvek ezt úgy mesélték el később Weisz úr boltja előtti pletykázón, hogy a kürtszó hallatára ijedtében nem csak hogy kiugrott az ágyból, de régen volt katonaélményei hatására vigyázzba is vágta magát, az éppen a serblivel (az éjjeliedénnyel) a szobából kifelé induló álmos képű felesége előtt. Csak miután kinyitott tudta meg a szomszéd kereskedőtől, hogy mi is volt a hajnali trombitálás oka. Azt is konstatálnia kellett, hogy márpedig ettől a naptól kezdve így lesz ez minden reggel, míg a tanács tagjainak hazafias felbuzdulása el nem múlik és vissza nem vonják elhatározásukat. Morgott, szidta magában a „képmutató semmirekellők”ből álló testületet, de a tanács akaratának ellenszegülni jó adófizető honpolgárként nem mert.

Ezért a következőt találta ki.

Másnap reggel, amikor a kürtös az ablaka alatt megjelent, hogy elkezdje reggeli zenéjét, megszólította a vitéz urat. Dicsérte előző napi szép játékát, elmondta mennyire örül annak, hogy reggelente ilyen katonás kürtszóra ébredhet. Meg is kérte kürtösünket, hogy legyen szíves a következő reggeltől az ablakához közelebb és hangosabban fújja az ébresztőt, mivel ő kissé nagyothalló és szeretne erre a szép zenére ébredni. Azt ígérte, hogy ellenszolgáltatásul és hálája jeléül, minden hajnalon egy kupica jófajta szilvapálinka várja majd kürtösünket az ablak párkányán. Elején így is történt, mert amikor másnap reggel a katona az ablakhoz ért, a párkányon ott találta a pohárkát, benne jófajta szentendrei sztaravodai slivovicczal. Az meg tudni illik minden szentedreinek, hogy a sztaravodai sligovica ha egyszer megkóstolta olyan erősen tud kötődni a férfiember ínyéhez, hogy hűséges marad az hozzá és egy életen át kitart mellette. Nos így történt ez a kürtössel is. A szilvapálinka hatására fújta is kürtön az ébresztőt cefetül minden reggel. Azonban úgy másfél hét eltelte után, az egyik nap reggelén vitézünk szomorúan tapasztalhatta, hogy az ablakban nincs ott a reggeli lélekmelegítő. Elfújta azért az ébresztőt, de már nem olyan lelkesen, mint azt korábban tette. Magában azt gondolta, hogy bizonyosan elfelejtkezett róla derék boltosunk, vagy éppen el kellett utaznia. A pohárka azonban a következő nap reggel sem volt a helyén és az azt követő napon sem. Feldühödött hát ezen a katona, és elhatározta, nem fog ő egy ilyen szélhámosnak ingyen zenélni, aki sajnálja tőle még azt a kis toroköblítőt is. Ezért fogta hát a kürtjét és duzzogva átvonult a Fő tér másik felébe, és itt fújta el az ébresztőt ezek után, de olyan halkan, hogy arra a kereskedő fel ne ébredjen, biztosan ne is hallhassa meg. Boltosunk, meg eközben boldog mosollyal arcán a másik oldalára fordult ágyában s valami olyasmit motyogott, - fura emberek ezek a katonák.

De nem ő, hanem egy másik amerikai asszony Anna M. Jarvis próbálta 1907-ben az Anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Jarvis célját 1914-re elérte, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye.

Azonban arra nem számított, hogy az ünnepet a virágkereskedők üdvözlőlap-gyártók, cukorka- és ajándék-kereskedők hamarosan saját érdekeik szerint alakítják át. Az eredeti elképzeléséhez képest – az élő és elhunyt anyák tisztelete – az ünnep eltolódott az ajándékozás irányába. Jarvis ez ellen volt. Hevesen tiltakozott az ünnep elüzletiesedése ellen, ezért még a törvénnyel is szembekerült egy tüntetésen. 1923-ban keresetet nyújtott be, hogy állítsák le az Anyák napi fesztivált. Az egyik, háborús anyákkal tartott összejövetelen az asszonyok fehér szegfűt árultak, hogy így gyűjtsenek pénzt. Nem ezt akartam - mondta Jarvis, aki egyébként a fehér szegfűt választotta az anyák szimbólumának. A szép érzelmek napját akartam létrehozni, nem pedig a haszonszerzését - jelentette ki. Élete végére megbánta még azt is, hogy neve az Anyák napjával kapcsolatban volt.

Az Anyák napja megünneplésének szokása Európába az első világháborút követően került át. Hozzánk Ausztriából jutott el és a húszas években, az erős hatású katolicista politika kapcsolta osztrák mintára az akkor fénykorát élő Mária-tisztelet hagyományaihoz. Az iparosodással és gazdasági törekvésekkel együtt járó elvilágiasodás ellenében a természetes és egészséges élet és anyaság értéke mellett emelve szót. 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet. 1928-ban miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.

A második világháborút követően a kötelező ideológia szerint, előbb a gyermeket vállaló anya (Ratkó korszak) majd a dolgozó anya volt az ünneplésre méltó idol. Ennek ideologikus tartalma csak a hetvenes évek közepén oldódott fel, és vált az Anyák napja mai értelemben vett „ideológia mentes” anyaszeretet-ünneppé.

Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa /részlet/

Nos, a hagyományok szerint Práterben ünnepelt, most 2008-ban is az SPŐ, az Osztrák Szociáldemokrata Párt. A dolog már csak azért is érdekes lehet azoknak, akik itthon is ünnepelnek, mert ezekről nem, vagy csak ritkán ad hírt tömegtájékoztatás. Hiszen az előző rendszerben csak a kommunista pártok ünnepeiről láthattunk képeket, most meg csak arról adnak hírt, tudósítást, ami bulvárszenzáció. Most, hogy a maga hétköznapi valóságában is kinyílt a kapu nyugat felé és túl vagyunk már az ausztriai mariahilferstrasszés bevásárlásokon ,a Sacher tortás és stefanszdómos városnéző kirándulásokon, most talán körbenézhetünk a alaposabban is a szomszédban.

Aztán azt gondoltam, ha már pötyögök billentyűzeten egy most tapasztalt jelenségről is szólok, amelyről egy hollnd és véletlenül Szentendrére tévedt fiúval beszélgettem, már amennyiben én Médi néni és Gilbert atya oktatta németemmel el tudok egyáltalán valakivel is beszélgetni. Szóval, arról volt szó, hogy náluk az, hogy ilyenkor a hétvégén kerékpárra kapnak és kerékpáron kirándulnak a nyolc és nyolcvan év közöttiek olyan természetes hétvégi elfoglaltság, mint nálunk hétvégi autómosás a lakótelepeken.

Mert ma legalább ötszáz féle bicikliből lehet válogatni a harmincezrestől a két és fél milliósig. Mert van már bicikliben Porsche, Mercedes, Ferrari éppúgy mint Chanel is és még valódi kerékpár-márkákat nem is említettem és persze alkatrészek a Campanolotól hétköznapinak számító Shimano-ig ezernyi -féle. Aztán a bringázásnak különböző ágai, bogai a triáltól a quadbike-ig legalább ötven fajtája a biciklizésnek. Szóval, ez egy szerteágazó, összetett és divatos sport és üzleti világ, rengetek kiegészítővel, szolgáltatással és infrastruktúrával. Mert már régen nem arról van szó hogy autó híján, hanem az egészségükért, a kerékpározás öröméért magáért, a csapatért a közösségért kerekeznek emberek a milliomostól a szegény diákig sokan sokféleképpen.

Szóval, valamibe belevágtunk és most látjuk csak micsoda dolog ez, mennyire összetett dolog és micsoda lehetőségekkel. De hát a turisták lapjában jelent meg. hogy „A Budapest Kerékpár Egyesület 22 taggal és megannyi vendéggel 1883. június 8-án rendezte első kirándulását a Szentendrei-vizeséshez.” Ez a Dömör kapui kirándulás és Gielitzer vendéglőben eltöltött kellemes program lehetett az inspiráció arra, hogy Szentendre kedvelt biciklis kirándulóhellyé is vált ekkortájt. Aztán valószínűleg az ő hatásukra 1898-ban megalakult a Szentendrei Kerékpár Egyesület. Jó apropó nem?

Ja, a majálisról magáról, annak sajátosságairól, mondhatni népi beágyazottságáról. Nos, ez a magyar majális bármennyire is szeretnénk, munkásmozgalmi hagyományaival szokásrendszerével mondhatni beütéseivel még is a „Ki a Práterbe!” ünnep jellegű megmozdulás, a sógoroktól átvett ünneplés-féleség Mondom ünnepféle, mert a harmadik magyar köztársaság sem meri, tudja elhelyezni a nemzet ünnepei között. Talán azért, mert néhányan úgy vélik, mintha az előző rendszerből eredezne, (pedig sokkal korábbi) másrészt, meg nagyon uniós módinak hat. És hogy ne kelljen szégyenkeznünk, hogy ez nem árpád-kori magyar módi, hát annyit, vettünk mi már át az osztrák szokásokból sok minden mást is, például a karácsonyfa állítás szokását, akkor ezt miért ne.

Szóval maradjunk csak az eredetnél, „Amikor 1886. május elsején chicagói munkásai nyolcórás munkanapot követeltek és a rendőrség a tömegbe lőtt, ezekre az eseményekre válaszul javasolta az Amerikai Munkásszövetség, hogy több ország munkáspártjai, szakszervezetei 1890. május első napján rendezzenek világméretű tüntető felvonulásokat, amit aztán az 1889-es párizsi szocialista konferencián, amely II. Internacionálé néven közismert, el is fogadtak.

A kongresszuson ott volt a Magyarországi Általános Munkáspárt delegációja is, amely az első május elsejei honi demonstrációt 1890. május elsejére szervezte meg. A Népszava ezt írta erről, „hatvanezer ember trappolt végig a belügyminiszter rosszallása ellenére a Kálvin tér, Kiskörút, Andrássy út, Városliget útvonalon, hirdetve a "nyolc óra munka, nyolc óra alvás, nyolc óra szórakozás" jelszavakat.” S bár tartalma nálunk is ez, volt és gondolom, hiszem, látom, hogy ma is sajnos egyre aktuálisabban marad is, a munkavállalói érdekekért szót emelni, de megmaradt práteres jellege is.

Talán az is argumentáltja mondandóm, hogy érezzük mi is, hogy a majálishoz igazából a sör való. Az osztrák kapcsolatról meg a következőt: „A szocziálista fővárosi munkások gyűlést tartottak, amelyeken május elsejének megünnepléséről tanácskoztak. A budai munkások a fő-utcza 74. szám alatt lévő vendéglőben Nyíri András elnöklése alatt látogatott népgyűlést tartottak, melynek egyetlen tárgya, a május elsejének jelentősége és megünneplése volt. Bokányi Dezső az első szónok, felhívta elvtársait e nap megünneplésére, melyet az egész világ munkásai megtartanak. Ezután erős szavakkal támadta a parlament működést, mire Almásy rendőrkapitány a szót megvonta tőle. Utána még Felzár Károly a német nyelvű elvtársaknak tolmácsolta Bokányi beszédét. A gyűlés este 6 órakor a munkásinduló eléneklésével ért véget.” Itt arra a mondatra hívom fel figyelmet „Utána még Felzár Károly a német nyelvű elvtársaknak tolmácsolta Bokányi beszédét.”Nos, ennyi talán elég a „Ki a Práterbe!” elmélet igazolásához. Szóval ilyen ez a majális vurstlival, a ringlispíllel, és persze egy kicsit idézve a Bakruhában liget-hangulatát is, a Hunyadi Sándor írásából készült nagy sikerű Fehér Imre rendezte filmből, amely elsősorban Bara Margit, Darvas Iván alakítsa által ragadt meg emlékezetünkben.

Szóval, jó idő volt és sokan jöttek el. De hogy mennyien, az nehezen mérhető. Mércének talán annyit, hogy a vendéglátósok nem panaszkodtak és hétszázan aláírták a „Mentsük meg a Bárczi Iskolát” petíciót is.

A majális tervezésekor azon gondolkodva, hogy vajh mi az és mennyi az a politika, amit egy ilyen majális alkalmával erőlködés nélkül, természetes módon, szükségesen kell és el is fér, három dologgal próbálkoztunk.

Az első, amelyet a jövőben is szeretnénk folytatni, hogy készítettünk egy szerény kiállítást a Kocsigyár történetének fotóiból sátrunkban és meghívtuk egy tál gulyásra és egy korsó sörre azokat, akiket e régi gyárból el tudtunk érni és elfogadták invitálásunkat.

A harmadik dolog az időközben napi politikai aktualitássá vált, a Bárczi Iskola megtartásáért folytatott aláírásgyűjtés lett. Ugyanis, mint az közismert 2008. április 18.-án derült ki, hogy a fenntartó Pest Megyei Önkormányzat a szentendrei Bárczi Gusztáv Általános Iskolát jogutód nélkül meg akarja szüntetni. Amely iskola úgynevezett különleges tantervű iskola ahová a gyerekek nem a szülők választása szerint érkeznek. Ide a tanulókat a Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság utalja, a tanulásban akadályozottság miatt. Ha megszüntetik az iskolát, közelben nem lenne olyan intézmény, ahol a sérült gyermekek tanulhatnának. A megye Vácot, Gyömrőt, Ceglédet jelölte ki ahol a tanulás csak bentlakással lenne lehetséges. Ezért, a Bárczi Iskola megtartásáért gyűjtöttek támogató aláírásokat szülők, tanárok, emeszpés aktivisták.

A fondor média úgy mutatta be, miszerint Szabó Imre az új Környezetvédelmi miniszter csak úttörővezető volt és iskolai végezettsége szerint futballedzői szakvizsgával rendelkező testnevelő tanár. Amit közöltek részben igaz, csak egy apróságot felejtettek el megemlíteni, mégpedig azt, hogy Szabó immáron tizenhatodik éve a Természetbarát Szövetség,- előbb tizenöt évig titkára,- majd 2007-óta elnöke ( társadalmi munkában), s hogy beosztások, országgyűlési képviselőség ide, pártmegbízatások oda, nem engedett a negyvennyolcból, abból, hogy az általa oly szeretett turistákat ne vállalja fel.

„A Magyar Természetbarát Szövetség az alábbi értékeket vállalja és vallja:
szilárd humanista erkölcs, az ember iránti mély tisztelet
az autonóm egyén és közösség elismerése és tisztelete, az ebből fakadó változatosság és sokféleség elfogadása és védelme;
a helyi, a nemzeti és nemzetközi szolidaritás, az összefogás és a közösségi élet igénye;
a fenntartható fejlődés elve, az ember és a természet, a környezet és technika harmonikus egysége;
a szűkebb és tágabb szülőföld odaadó szeretete;
az egészséges testi és lelki életvitel;
az önképzés és ismeretszerzés igénye. „

A miniszter úr, ha csak ezeknek az elveknek megtartását továbbra fontosnak tartja, s miniszteri tevékenységében is érvényesíti, már bizton hogy jó úton jár. Engem csak az bánt egy kissé, hogy ezekről a jobboldali médiák nem is hallottak.

Annak idején hosszú hezitálás után adta át a szentendrei önkormányzat a megyének azzal a meggondolással, hogy úgy is hamarosan megalakulnak a regionális és kistérségi önkormányzatok és így egy tipikusan kistérségi intézménynek a Szentendrei Kistérségi Önkormányzat valódi és jó gazdája lesz. Amikor erről döntöttünk, arra álmunkban sem gondoltunk , hogy dehogy lesz itt regionális közigazgatási rendszer és a FIDESZ, aki korábban egyik lelkes támogatója volt eláll elképzelésétől és szó sem lesz változásról, marad az intézményfenntartó arc és közvetlen felelősség nélküli megye továbbra is.

Nos, most szakmai érvekre hivatkozva a megye be akarja zárni. Csakhogy, szakmai érvek ide, és oda, kollégiumba kényszeríteni ezeket srácokat szerintem szívtelenség és hiba is, bármennyire is jó kezekbe kerülnek. S bár magam is hiszek az állam szociális gondoskodó képességében, mégis úgy látom, jó az ha a család melege, a szülők szeretete és gondoskodása segíti, és az intézmény, közösség együtt vállalja a fogyatékosok nevelésének feladatát. S féltem kis barátainkat attól, hogy a kollégiumban egy hétig távol a családtól, megsínylenék ennek az egészséges gyermekeknek is kihívást jelentő helyzetét.

Módosító javaslatot fogadott el a bizottság és most tovább vizsgálódnak, de kimondták a megszüntetés elvi határozatát. Áll bál és most be akarják pótolni amit elmulasztottak, hogy sem a szentendrei, sem a többi környékbeli önkormányzat nem is tudott erről a tervről még a szándékról sem, ezért csak most ocsúdnak. Képviselő kollégáim asztalán is felizzott drótposta, az internet, és most már országgyűlési és megyei képviselők is keresik a megoldást, próbálja a megyei FIDESZ vezetés is „kezelni az ügyet”.

Szóval lehet, hogy szakmailag a Bárczi nem elég korszerű és baj van vele is, mint a Fő téri gömbakácokkal, de nekem mind a kettőről ugyanaz jut az eszembe, kár ezt tenni.