A rendszerváltás óta a képzõmûvészek közül – akik korábban elhagyták az országot –, sokan térnek haza megmutatkozni a magyar publikumnak is. Ilyen alkotó a szombaton délután a MûvészetMalomban kiállítását nyitó egri származású, korábban Finnországban élõ és alkotó Popovits Zoltán szobrászmûvész, ékszertervezõ is. Mint Rappai Zsuzsa, a kiállítás kurátora írja : „Plasztikai alkotásai anyagukat, formájukat és gondolatiságukat tekintve a közép-európai mûvészettõl eltérõek, az északi tárgykultúra egyszerûsége és természetközelisége érzõdik bennük. Alkotásai gyakran filozofikus tartalmú, bonyolult, áttételes jelentéssel bíró, rendkívül egyszerû, elegáns formájú tárgyak. Formagazdagság és tömör, jelszerû megjelenítés jellemzi õket. Popovits Zoltán szobrai különbözõ stílusirányzatok – a kezdeti kissé amerikaias pop artot a szürreális, a konceptuális és a posztmodern látásmód követi - vonzásában születtek. A fa és a kõ szobrainak fõ anyaga. E kétféle tapintású, textúrájú matéria asszociációkat keltõ, egyszerû, lecsupaszított formákban jelenik meg. Tárgy-szobrai, a kapu, az asztal, a ház, a fej többértelmû jelek, fogalmak hordozói. Popovits Zoltán szobrászatát az ambivalencia jellemzi, mindennek többes értelme van: az egyszerû és a bonyolult, a vonzó és a félelmetes, a mindennapi és a csodálatos, a pillanatnyi és az örökkévaló. Szobrászi munkásságával párhuzamos ékszertervezõi tevékenysége. Popovits Zoltán 1975-tõl a Lapponia ékszergyár tervezõje. Szobor-ékszerei az erdei sétáin gyûjtött tárgyakból, fragmentumokból épülõ, természetbõl kiinduló egyedi alkotások. Gyakran kapcsol össze különbözõ anyagokat: ezüstöt ébenfával, aranyat tûzopállal és onixszal. Különleges ékszerei a kövek amorf alakzatait és a természetben talált tárgyak organikus formáit ötvözik.”
A szentendrei MûvészetMalomban kiállított 36 plasztikai alkotás több mint kétharmadát nagyméretû, általában többféle anyagot (fa, kõ, fém) ötvözõ szobrai alkotják. E mûvek a 70-es évektõl napjainkig adnak áttekintést alkotásaiból, de megismerkedhettünk ékszertervezõ mûvészetével is. Popovits a finn Lapponia cég számára tervezett különleges ékszerkollekciójának 25 darabja is látható.
Számomra mindig izgalmasak azok a kiállítások, amelyeket Rappai ajánl, hoz, vagy mint esetünkben, kurátora, mert olyan színeket, ízeket kóstolhatunk - ha kap rá lehetõséget – Szentendrén, amelyeket érdemes megismerni. Mondom ezt még akkor is, ha ezek nem a most legdivatosabb fekapott európai sztárok, mert hát erre a városnak nem is lenne pénze. De segíthet abban, hogy az idõnként unalomig ismételt alkotók és alkotások mellett, a helyi érdek és csoportviszonyokon, baráti körökön túltekintve mással is találkozhassunk a városi kiállítótermekben.
Nekem Popovits a kellemes mûvészek közé tartozik, mert modandóját olyan esztétikai csomagolásban kínálja, élei idõnként oly módon lekerekítettek, hogy a mai designen felnõtt nemzedék számra is befogadhatók. De mielõtt bárki is megsértõdne, ezt nem tartom sem bajnak, sem hátrányosnak, sõt még antidögösnek sem, mert szükség van a mesterséget ismerõ, azt magas szinten gyakorló mûvészetre és alkotókra. Õk építik meg a hidat, a gondolatteremtõ, sokszor csak mondanivalóra koncentráló, legtöbbször nyersen fogalmazó zseni és publikum között, amellyel a kor alkotásai eljutnak hozzánk, szakmai kérdésekben mûveletlenekhez és beépülnek a mindennapok esztétikai egyenértékei közé.
Szóval, érdemes lemenni a Malomba, már csak azért is, hogy a bolti, súlyra vásárolt, percízós öntéssel kilószámra készített un. ékszerek helyett olyat is láthassunk, amely nem csak arany, hanem szellemi és emberkéz teremtette érték is.

Szóval itt van ez az idegenforgalom, mi meg ilyenek, idegenforgalmiak vagyunk, legalább is, az ország, sõt Európa nagyobbik része szerint. Sárga arccal néz bennüket a legtöbb vidéki város, írígyelnek a Skanzen, a Kovács Margit Múzeum, a Fõ tér, a Duna korzó, meg a Marcipán Múzeum miatt, s mondják, de jó nektek, hát bizony Szentendre az Szentendre. Mintha itt kolbászból volna kerítés és a város nem gyõzné hova rakni azt a rengeteg sok pénzt, ami a turizmusból a kasszába ömlik. De mint tudjuk nem így van, sõt ez nem is kifejezés erre, mert bíz a város számára a turizmus nem fenékig tejfel. Sok itt a savó, legalább is ezt hallani, pláne most, hogy éppen polgármester-választási kampány van Szentendrén és ilyenkor górcsõ alá vesznek mindent, ami jó azt is, de ami rossz, azt legfõképpen. S a jelöltek felvázolják a víziót, s abban közöttük nagy az egyetértés, hogy a turizmus a város jövõje, sõt, olyan mondatok is elhangzanak, mint minõségi turizmus, gazdag és színvonalas kulturális kínálat, konferencia- meg termál turizmus, meg, hogy a fiataloké a jövõ, tehát ifjúsági turizmus. Nos, március 16-án kezdõdik a nagy országos turisztikai seregszemle, az Utazás 2006, a 29. Nemzetközi idegenforgalmi kiállítás. S mint lenni szokott, most is lesz díszvendég, az országok közül Horvátország és a belföldi: Budapest-Közép-Dunavidék régió. Hát, akkor pedig Budapest mellett Szentendre is, mert hát Gödöllõ, Cegléd, Ócsa is lehetne, de ki venné ezt komolyan? Legfeljebb olyan, aki nagyon reménykedik, vagy aki nem ismeri a turizmus sajátosságait. Ugyanis, az idegenforgalom érdekes dolog, egyszerre a legmodernebb és legkonzervatívabb, mert amit egyszer felfedeztek, befogadtak az van, amit meg nem, az nincs. Nincs, pedig lehet, hogy jobb, kuluráltabb, olcsóbb és szebb is, de mert a másik már van, hát az kell és kész. Hogy ne hazai példát hozzak, Olaszhonban ma is azok a turisztikai központok amik volt hetven évvel ezelõtt, pedig dollármillárdokat ruháztak be másutt, de a szokást nem tudták megváltoztatani, mert Velencébe el kell menni akkor is, ha lenyúlnak, ha iszonyú drága, ha gondolába ma már csak a hülyék és milliomosok ülnek, ha több a giccs mint bármikor korábban stb. Lentebb írtam arról, hogy hogyan gondolkodnak, visekednek a japánok, mármint az a néhány száz, aki hozzánk látogat Bécsbõl Budapestre tartva útközben egy vagy két órás megállóra Szentendrére. Akik nem látják amit mi, ami bosszant benünket, amitõl megüt a guta, hogy mállottak a házak falai, szemetes a város, stb. No, szóval díszvedégek leszünk, s ilyenkor illik, pontosabban illene kitenni magunkért. Ilyenkor az ember a legszebb ruháját veszi fel, legszebb mosolyát mutatja. De, ahogy képviselõ kollégáimat és a város költségvetési helyzetét ismerem, a látogató nem fog sokáig turkálni a színes szentendrei prospektusok, térképek, könyvek, kiadványok között, de nem fog fölbegyökerezni a lába attól sem, ha megnézi, hogy az interneten milyen látnivalókat, programokat kínál a város, különösen, ha az érdeklõdõ nem beszéli különös magyar nyelvünket.