Untitled Document

2004. szeptember 23.

Külkapcsolatok meg a pénz

Olaszok a Városházán

Külfölddel, testvérvárosokkal a kapcsolatokat illene komolyan venni. Ezt fogadta el megalakulásakor a szentendrei képviselõ-testület is, amikor arról döntött, hogy a külkapcsolatokat tanácsnok felügyeli ebben a ciklusban. Simonyi György elõbb elvállalta, majd amikor már megvolt a feladatok elosztása az SZDSZ napi politikai érdekei miatt lemondta vállalt feladatát, ezzel cserbenhagyva a testületet. Indoka, a költségvetés hiánya volt, amely olyan indok, mintha egy marék füvet azért nem tépek ki a réten, mert félek, hogy ettõl lesz sivatag ott. Mindegy, túl vagyunk rajta.

De hát a lyuk az lyuk, másnak kell betömnie. Pedig mint várható volt, a csatlakozás után, megnõ az érdeklõdés Szentendre iránt. És mostanság már nem csak "egynévkártyás" külhoni magyar befektetõk, olcsó munkaerõért kóricáló multik emberei érdeklõdnek Szentendrén. Delegációk jönnek, a polgármester és helyettese fogadja õket, tárgyal velük, ajánlatokat kap a város, amelyek jó részére csak késve reagálunk, mert nincs aki csak ezekkel az ügyekkel foglalkozva, rajta tartsa a figyelmét, segítse, ellenõrizze, a testületet tájékoztassa, mely országgal, várossal hogyan is állunk, mit kellene lépnünk stb.

Szeptember 21-én ismerõs jött Szentendrére, egy olasz politikus, volt európai parlamenti képviselõ. Õ komolyan gondolja, hogy Szentendre érdemes olasz-magyar kulturális kapcsolatokra, tenni akar, keresi az együttmûködés formáit és lehetõségeit. S mint volt eus képviselõ, aki ismeri a nekünk még újdonságot jelentõ unios ügyintézést, nem csak hasznos tanácsokat tud adni, hanem ismerve az unio belsõ nem látható mechanizmusait, segíthet a kiskapuk megtalálásában is. Ránk férne, mert hát az a 300 milliót, amit a dunai gát és rajta a bicikli út ( Dera pataktól a Postás strandig) építésére pályáztunk, már szinte a zsebünkben érezhetjük, de hát soha sem árt a rásegítés. És itt vannak a nemsokára döntési szakaszba érõ ügyek, a HÉV 48 milliárdos beruházása ( pálya és új kocsik), a VOLÁN-HÉV pályaudvar, a MûvészetMalom befejezése és az egész negyed rekonstrukciója, a város utjainak rendbe hozásáról nem is beszélve.

Jelvény

2004. szeptember 22.

Nem történt semmi...

Rövid testületi ülésre hívott szeptember 21-ére Miakich Gábor polgármester. Két napirend szerepelt a rendkívüli ülésen. Mindkettõ folyamánya volt a korábbi vitáknak. Az egyik a pénzmaradványról, a másik a parkolásról szólt. Igen, így van ez, aki önkormányzati képviselõnek adja fejét számolnia kell azzal, hogy sokfajta ülésre, beszélgetésre, rendezvényre invitálják, s ezeken illik, a legtöbbön kötelezõ ott lenni.

S nem csak olyanokra kell elmenni, amelyeket a munkaterv tartalmaz, hanem gyakran olyanokra is, amelyeket az "élet hoz magával". Persze ok van éppen elég. Mert letelik a pályázat határideje, s ha nem tárgyaljuk meg, akkor lemaradunk a pénznyerés lehetõségrõl, vagy mint estünkben is, a korábbi ülésen nem rendelkeztünk arról, mi is legyen akkor, ha a parkolási pályázaton nyertest a testület elutasítja. Az eredeti elõterjesztés arról szólt, hogy mostani üzemeltetõt bízza meg mindaddig a képviselõ-testület, míg dr. Kiss nem terjeszti elõ a végleges megoldást. Igen ám, de éppen a mostani szolgáltató iránti bizalmatlanság játszott abban közre, hogy váltani kelljen és ezért írt ki pályázatot a város. Így be is terjesztett nyugdíjas orvos képviselõtársam egy módosítást, amely szerint a város közhasznú társasága üzemeltesse egy hónapig. De hát az élet kegyetlen, és kiderült, ahhoz, hogy embereket foglalkoztasson a város cége, számos jogszabályi kötelességnek és elõírásnak meg kell felelnie. Kell melegedõ helyiségnek, öltözõnek, zuhanyozónak lenni, szükséges munkaruha, adminisztrációs személyzet stb. Erre mondják, többe kerülne a leves, mint a hús. Mert hát a vállalkozó, "no, tudjuk hogyan" olcsóban megoldja ezeket és hát ilyenkor a felelõsség is az övé. Így is lett, a józan ész döntött, ellenérzések ide, ellenérzések oda, az olcsóbb megoldás mellett döntött a testület és maradt a kft mindaddig a parkolók üzemeltetõje, míg a testület el nem fogadja a Kiss-féle megoldást. De hát ezért van ez, hogy az ilyen látszólag egyszerû döntés is nehezen születik, mert hát megfertõzte már a kölcsönös fondor bizalmatlanság a legtöbb politikus lelkét. S bár mosolyogva bólogatunk, nézünk ártatlanul egymás szemébe, de ott belül mégis motoszkál, hogy vajh õ éppen miért akarja, vagy éppen miért nem akarja kérdése. Ilyen hát közéletünk mostanság 2004 õszén, Szentendrén. Pedig jobb lenne, ha Lékó Péterre hagynánk a cseleket, a trükkös megnyitásokat és a négy lépésre elõre gondoló játékot és mi csak azt vállalnánk fel, mondanánk ki, amit választóink érdeke és lelkiismeretünk szerint jónak tartunk. Talán így is lehetne jól dönteni.

2004. szeptember 21.

Dalmát szüret

Jó hírek érkeznek Stari Gradból testvérvárosunkból. Az idei szüret jó esélyekkel kecsegteti a városka szõlõtermelõit, hogy jó boruk lehet jövõre. Magas a must cukorfoka és jó az íze is, írja dalmát ismerõsöm. A cabernet savignon szüretelésével már végeztek és most a merlot van soron. Nagy az elszánás a szigeten, hogy visszaállítják a dalmát borok hírnevét, hiszen valamikor innen szállították francia földre boraikat, olyan népszerûek voltak. Nem csak vágy ez, hiszen minden adottságuk megvan hozzá,legalább is, ami az éghajlatot és a termõterületet illeti.

Csak hát bizony az elmúlt évtizedek alatt nem törõdtek a minõséggel, és a kitûnõ adottságokkal is csak gyenge borokat állították elõ. Most számos pincészet foglakozik azzal, hogy rég elfeljetett eljárások felújításával ismét jó borok kerülhessenek az asztalra. Azt gondolom azonban, hogy ma már nem lenne kereslet kecskebõr tömlõben érlelt borra, bár ki tudja, lehet, hogy e specialitás iránt is lenne érdeklõdés. Nálunk ismeretlenek azok a bortárolók (jobb híján picének nevezném) amelyekben a régi eljárásokkal készítenek bort. Amikor elõször ilyet láttam, azt hittem kõbõl rakott boksák. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ilyen kialakításuk azért van, mert a kõ miatt nem lelhet pincét ásni.

2004. szeptember 20.

Sur le pont ....

Manapság szokatlan mûfajú eseményre hívott szombaton a MûvészetMalom. Tárlatvezetésre. Míg az utcán magyarosch ruhába öltözött nyugdíjas klub tagok vonultak és a "nép" örvendezett a szüreti felvonulásnak, a MûvészetMalom udvarán halk szavú filoszok, excentrikus figurák és lelkes mûélvezõk gyülekeztek, hogy részt vegyenek azon a tárlat-vezetésen, amelyet a "Le Pont - Híd, válogatás a Szöllõsi-Nagy- Nemes Gyûjteménybol" címû kiállításon Faludy Judit a kiállítás rendezõje tartott.

Mivel a megnyitón véletlenül ott voltam és nem volt kedvem a Casino melletti echte "jólérzed magadra" menni, hát elmentem, mert furdalt kíváncsiság, mit is hallhatok egy ilyen, mai tárlatvezetésen. Mert hát valljuk be, ma már ez olyan elõzõ századi mûfaj: Mostanság leginkább nyakba akasztott kismagnókkal csoszogunk Európa múzeumaiban, hallgatjuk a személytelen tárlatvezetõt, mármint a magnót, hogy - Most itt állunk a… elõtt, amely a világ stb.… Szóval érdekelt mi is fog mondani. Már csak azért is, mert hallottam már életemben sok unalmas megnyitó szöveget és igencsak bizalmatlan vagyok amikor a két mûfaj, a kép és a szöveg találkozik. Sajnos, az általam legtöbbször hallott megnyitószövegek igen unalmas, egy kaptafára készült standard dumák. Hogy, (az elsõ elem a nyalás), Köszönjük és hálásak vagyunk, mûvésznek, múzeumnak, kurátornak, sponzornak, az éppen ott lévõ nagykutyának stb. Második elem (felhivatkozás): Barcsay mester, Vajda ( Szentendre) , Picasso, Braque, de lehet ez Csontváry vagy akár Munkácsy is, szóval a lényeg, hogy a megnyitószövegelõ sok mindent elmond azokról akiknek a munkája akkor és ott éppen nem látható, de hát errõl tud beszélni csak, mert valamelyik könyvbõl vágta ki a szöveget. Majd jön - ezt utálom legjobban, a blabla. Lehetõleg latin, francia idézetek, kifejezések, ha Szentendrén vagyunk Hamvas Béla is. Legfõképpen olyan nagyoktól idézve, akiket ismerni kellene a mûveltnek, de csak az ismerheti, aki a múlt héten valamelyik fontos kiállításon, mondjuk Párizsban, New Yorkban vagy mondjuk kasseli Dokumenta-Halle folyosóin volt látható.

Folytathatnám, de mert nem ilyen volt a szombati vezetés, hanem érdekes, jó és õszinte, nem teszem. Talán egy kicsit rózsaszínre sikerült, de az vesse az elsõ követ a kalauzra (nevezzük így most Faludy Juditot, aki a kiállítást rendezte) aki nem szokta az esküvõi tortát csicsásra feldíszíteni. Elmondta melyik mûvet, miért választotta ki, miért oda tette, miért azt tette a másik mellé, és végül melyik teremben milyen gondolat köré vannak szervezve a képek, szobrok. Mit mondjak, oké, korrekt. Csíptem, hogy vállalta, mit, miért tett. Hogy én valószínû másképpen csináltam volna, hogy nekem sok a levelezõlap nagyságú alkotás, hogy más összefüggéseket is találnék mint õ, no sagschon. Hát nem errõl szól minden kiállítás?

Hogy tetszik, de mégis. Mert nekem úgy lenne jobb, ha Mona Lisán kalap lenne. De hát, nem ezért megyünk el, mert látni akarjuk, véleményt akarunk formálni, élményt keresünk, dehogynem. Persze azért valljuk meg, a társaságért is. Amikor Nagy Katalin cárnõ felépíttette az Ermitázst és a bojárok nem jöttek el megnézni Rubenseket, bevezettette, hogy az uraknak vodkát, a hölgyeknek teát kínáljanak fel. Lehet, hogy ezt kellene tenni a MûvészetMalomban is, hogy a tehetõs pismányi hölgyek és urak eljöjjenek? Nem tudom.

2004. szeptember 18.

Szüreti felvonulás

Tegnap szüreti felvonulás volt a Szentendre Gyökerei Baráti Társasága és a Mûvelõdési Centrum szervezésében. Érdekes módon, a szerény propaganda ellenére is majd kétezren nézték végig a menetet a Duna korzón. Immáron harmadik éve kisebbségi önkormányzatunk is kapcsolódik az ünnepséghez és a felvonulás kezdõ pontjánál, a Szõlõsgazdák keresztjénél asztalt állítunk és egy régi szokást felelevenítve egy csokor virággal, szõlõvel és egy üveg borral emlékezünk a régi szentendrei szõlõsgazdákra, vincellérekre és szõlõmunkásokra. Ilyenkor az érkezõket egy pohár borral és harapnivalóval kínáljuk. A szokás több mint kétszáz éves, és az érdeklõdõk mondataiból az derült ki most is, hogy sokan vannak, akik örülnek ennek, és fontosnak tartják az ilyen kis megemlékezéseket is.

Természetesen a fõ attrakció ebben az évben is a szüreti felvonulás volt. A Vujicsics téren, a Duna korzón és a Postás strandon játszottak zenekarok, énekeltek és táncoltak együttesek. Napjainkban már csak inkább hagyományõrzõ jellege van a szüreti felvonulásnak és mulatságnak. Pedig Szentendre a szõlõnek, bornak köszönheti leggazdagabb éveit, a város újkori felvirágzását. A tegnapi rendezvény sok ember közös munkája volt és költségvetési szempontból tulajdonképpen olcsó program, mégis az ilyen népünnepélyek nem csak a lelkes szervezõknek fontosak, hanem a város közösségének is. A siker Margaritovits Gyoko, Zsigmondi Éva, Aknay Ági, Szautner Katalin és még sok lelkes önkéntes munkáját, jó szervezõkészségét dícséri.

2004. szeptember 17.

Uszoda-álmok

Kísértet járja be Szentendrét, egy uszoda kísértete.. Immáron vagy két esztendeje, hogy egy jómódú vállalkozó felajánlotta, hogy uszodát és sportcsarnokot épít telek fejében a városban. A dologtól mindenki fellelkesült, no végre teljesülhet õsi vágyunk ennek a perlekedésekben jeleskedõ kis városkánknak is lesz végre uszodája. Így nem kell majd a volt Kossuth fõiskolán kuncsorogni, és lesz uszodánk és így mi is olyanok lehetünk, mint Európa boldogabbik felének lakói.

De ahogy kimondták a gondolatot, hogy jó volna ha ez a Móricz Gimnázium mellé épülne fel, a purparlé azonnal elkezdõdött. A gimnázium egyes tanárai a szentendrei zöldekkel szoros akarategységben kijelentették - Ide, pedig a város uszodát nem épít. Ez a mi ilyen-olyan parkunk, ezt pedig mi nem adjuk! Így hát, mint ilyenkor lenni szokott, a Szentendre és Vidéke és minden más magát lapnak, újságnak nevezõ sajtóorgánumban sorra jelentek meg az írások arról, miért nem lehet ott uszoda, és hogy kell ugyan az uszoda, de másutt legyen.

Lehetõleg ott, ahol az a vállalkozónak nem jó. Hamarosan kiderült a cél, hogy az akkor még ideiglenes kisebbségben lévõ jobboldal akarja kezébe venni az ügyet, és legjobbját, Wachsler Tamást bízta meg, vezesse azt az adhoc bizottságot (azóta lemondott), amely tárgyal a vállalkozóval és a városnak jó szerzõdést elõkészítve, megtalálják az uszoda helyét. Tárgyalt is a bizottság vagy tizenötször együtt meg külön-külön is, de olyan megoldást, amelynek az lett volna az eredménye, hogy elkezdõdjön az uszoda beruházásnak elõkészítése nem tudtak produkálni. Az ügy lassan kikerült a városi közbeszédbõl, és már majdnem a feledés homályába merült, amikor is Horváth úr környezetébõl olyan hírek kezdtek szállingózni, hogy a VSZ Rt. uszodát fog építeni. A fûtõmû mellé a kondensz melegvizet felhasználandó lehetne egy uszodát felépíteni. Természetesen nem saját kockázatára, hanem a város által vagy jótállásával felvett hitelbõl. A dolog attól is érdekes, mert a vállalat, mint a város egyetlen édes gyermeke, amely többek között a szemétszállításban és a város takarításában már elnyerte a lakosság teljes szimpátiáját, tulajdonképpen az anyagi lét szélén tengõdik. Tartalékai nincsenek, legfeljebb a város által átadott vagyon. Új piacokat nem szerzett, de van egy nagy erõssége, hogy ott vannak képviselõi az önkormányzatban, mármint Horváth úr csapatának tagjai, akik most, hogy dr. Kiss, mint mondani szokás „belecsapott a jobboldali lecsóba”, felértékelõdtek. Az egyik ismerõsöm mesélte, Európában ma likvid pénz dögivel van, és ezt szívesen fektetnék be Magyarországon, és a befektetõk igazán az önkormányzatokat részesítik elõnyben, mert hát ott van garancia arra, hogy jó nyereséggel és biztonsággal térül meg befektetett pénzük.

Szóval most kering a hír, hogy hamarosan összeáll, hogyan tud a város- természetesen Horváth úrnak és csapatának méltó erkölcsi részesedést juttatva - uszodát építeni, megvalósítani a lakosság régi álmát.

Történik ez akkor, amikor szinte a városközpontban a vállalkozónak ígért telek árának megfelelõ összegért, huszonöt méteres medencét, kilenc appartmant és egy 2o szobás szállodának kialakított épületet, teniszpályával és számos elegáns kiegészítõ helyiséggel kínál az AV. magyarán mondva az állam eladásra. Majd valaki megveszi ennyiért és adja el a városnak drágán, mondják a rossznyelvek, és ahogy az uszoda-ügyet alakulni látom, elméletileg ez is elõfordulhat.

Mi meg önkormányzati képviselõk öt órákat tárgyalunk a testületben a polgármester álfegyelmijérõl, meg hasonló nagyszabású dolgokról. De hát jó dolog ez a helyi un. politikai csatározás, mert unalmas és hát nagyon lábszagú is, de legalább nincs hova menni utána úszni Szentendrén.

2004. szeptember 16.

Biztos, hogy biztos lesz?

"Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek." Szokták mondani az ilyen esetekre, mint ami e hét kedden a SZEI (köznevén rendelõintézet) vezetõi pályázatával történt. A képviselõ-testület annak rendje-módja szerint pályázatot írt ki a vezetõi állásra. A megadott határidõre hét szakember pályázott is, akik elképzeléseit egy önkormányzati adhoc bizottság bírálta el a következõképpen. Négy pályázatot formai okokra hivatkozva elutasított. Így állva maradt még három fõorvos-jelölt, pontosabban vezetõi aspirán. ,Õket hosszasan meghallgatták, de személyiségi jogaikra hivatkozva nem volt publikus mit is mondtak, mondhattak arról,

hogyan gondolják a szakorvosi ellátás fejlesztését, irányítását õk az aspiránsok, és mi a szakmai bizottság tagjainak véleménye arról, melyikük alkalmas arra, hogy e fontos feladatot ellássa. Lényeg, hogy 14-én, kedden a testület maga elé kérette a három állva maradt pályázót dr. Balogh Illést, dr. Kiss Norbertet, és dr. Kreil Vilmost és öt órán keresztül várakoztatta õket, gondolom azért, hogy megtudja a doktor urak vajon elég türelmesek lesznek-e, ha majd vezetõként Szentendre és térsége egészségügyi szakellátásért kell felelniük. De hát a háttéralku, vagy az alku hiánya, vagy ki tudja miért, végül is dodonai döntés született. A pályázatot sikeresnek de eredménytelennek minõsítette a testület. Így továbbra sincs választott vezetõ a SZEI élén, aki egyszemélyi felelõse és orvosa lehetne az egyre aggasztóbb szakorvosi ellátási helyzet meggyógyításának. Gondolom Önök közül is még sokan emlékeznek arra, hogy az elsõ nagy összeütközés akkor volt a testületben a két oldal között, amikor egy csapat szentendrei szakorvos nekilátott, hogy privatizálja vagy másfél évvel ezelõtt a SZEI-t. De hát az akkor nem jött össze, most már ne firtassuk miért. Egy biztos, azóta is csak ideiglenesen stabilizálódott a rendelõintézet helyzete. Idõnként felröppennek pletykák arról, hogy újabb, most már jól elõkészített privatizáció lesz, de anyagot, tanulmányt, dolgozatot a legtöbben nem láttak csak hallottak róla. Szóval, továbbra is maradt az "exlex" állapot, és most állítólag biztost fog kinevezni a testület a szakorvosi rendelõintézet élére, a probléma kezelésére. Lehet, hogy ez a jó megoldás, nem tudom. Ugy tetszik a testületben lévõ politikai egyensúly eredménye mintha a nemdöntés lenne. Emlékezzünk csak az uszoda, rendelõintézet, a városi bevételek vagy a parkolás ügyére, vagy a Fõ téri kis üzlethelyiség immáron másfél éve húzódó bérbeadására. Ez igaznak tûnik, még akkor is, ha most jól döntött, hogy nem döntött a testület.

2004. szeptember 15.

Gordiuszi csomó

Mikor az ember este tíz után leül számítógépe elé, hogy elmondja, hogyan is látta a napi történteket, néha fáradt és nincs kedve hozzá. Azonban, amikor a ketyegõje két napra a szobához láncolja igencsak türelmetlenül érzi magát, ideges, hogy nem saját tapasztalatai és benyomásai alapján ír, hanem a mások által elmondottakból tájékoztat. Ilyenkor úgy érzi hogy becsapja olvasóit, mert hát õk arra kíváncsiak, õ hogyan látta. Kínozza a bûntudat, miért nem volt ott, miért nem saját tapasztalatai alapján beszél. Ma így vagyok én is, megkésve és nem saját tapasztalásaim alapján írom le a következõ mondatokat.

Szóval a tegnapi testületi ülés hosszú volt, amolyan éjfélig tartó együttlét, amely gyûrõdés mint mondani szokás "összeszoktatja politikai osztályt." Szóval négy úgynevezett sürgõsségivel kezdett a társaság, hogy délután hat óra legyen mire hozzákezdhettek a rendes huszonnyolc napirend megtárgylásához. A fõ téma, mint várható volt a parkolás volt. Mindenki, már akinek volt hozzá taktikai érzéke, és ilyen akadt néhány a képviselõk közül, elmondta mit is gondolt róla korábban. De hát emberek vagyunk, és így azok is, akik korábban ezerrel azért

lobbyztak hogy a parkolás Bartex-módja legyen a gyõztes, most és itt úgy tüntették fel magukat, hogy õk bezzeg megmondták, javasolták, hogy nem kell ez nekünk. Fura fordulata volt ez az ülésnek, és az is, hogy ügyes trükkel most éppen annak a dr. Kissnek a nyakába szakadt a megoldás megtalálása, aki a leginkább ellenezte a dolgot a fórumokon. Most így november elsejéig olyan elõterjesztést kell letennie az önkormányzat asztalára, amely minden tekintetben jobb, mint a korábbi ajánlat. Ez már csak azért sem lesz könnyû, mert a legutolsó ilyen ajánlatról, a közhangulatot elfogadó a testület nem is tárgyalt.
Ez majdnem pontosan a következõ:
1.A képviselõ testület felkéri a polgármestert, hogy haladéktalanul bontsa fel a jelenlegi parkolási rendszert üzemeltetõ vállalkozóval a szerzõdést.
2. A képviselõ testület felkéri dr. Kiss László képviselõt az új parkolási rendre vonatkozó elõterjesztés elkészítésére. A javaslat a folyamatban lévõ ügy jogvita nélküli megnyugtató lezárása mellett feleljen meg következõ elvárásoknak:
A. Az Önkormányzat bevétele lényegesen haladja meg a Bartex Rt. eredeti elfogadott ajánlatában ( továbbiakban Ajánlat) foglalt évi 24 millió forint +ÁFA összeget.
B. A lakosság számára biztosítandó kedvezmények érjék el, vagy haladják meg az ad hoc bizottság, határozatában foglaltakat. Így különösen
I. A Belváros legyen egységes zóna, amelynek teljes területén a bennlakók korlátlanul ingyen parkoljanak.
II. A gépjármûvük után súlyadót Szentendrén fizetõk a parkolási övezetben napi 4 órát parkolhatnak díjtalanul.
III. 18-07 óra között a parkolás a Belvárosban ingyenes legyen.
IV. Az óradíj ne haladja meg a 250 forintot.
V. A belvárosban saját kertben parkoló kapacitással rendelkezõk részérre ezen kapacitás mértékéig a I. ponton túlmenõen ingyenesen kell biztosítani.
VI. A Szentendrén közszolgáltatást biztosító intézmények dolgozóinak idõbeli korlátozás nélkül ingyenes parkolást kell biztosítani.
VII. Az önkormányzat indokolt esetben korlátozás nélkül további ingyenes parkolási jogosítványokat biztosíthat.
C. A javaslatban foglalt garanciák megnyugtatóan biztosítsák az önkormányzat bevételeinek folytonosságát.
D. A szerzõdés futamideje lényegesen maradjon alatta a 12 évnek.
E. A rendszer biztosítsa a parkolási bevételek korrupciómentes eljutását az önkormányzathoz.

Szóval erre szokták azt mondani ez az "amikor a hóhért akasztják". Bevallom én nem voltam sohasem kíméletes képviselõtársammal dr. Kissel, ha kritikára vagy humorra volt lehetõség, de ez bizony nem egy egyszerû feladat. Kíváncsi vagyok, hogy akik az ellenkezésében támogatták segítenek-e neki abban,

hogy a furfangos és szinte megoldhatatlan feladatra megoldást találjon. Megmondom õszintén, én ha lehetõségem és képességeim alkalmassá tesznek arra, hogy segíthetek, hát most megpróbálkozom , mert mint mondani szokás "ez aztán nem akármilyen kihívás."

2004. szeptember 14.

Lázár tér, kontra Bogdányi utca

Augusztus végén levelet kapott minden képviselõ, amelyben a Bogdányi utcai boltosok protestálnak amiatt, hogy a város engedélyezi a Lázár cár téren, hogy a város tulajdonában lévõ árusító asztalokon árusítsanak. Ügyvédjük így fogalmaz „Ne engedjék, hogy az utcai kereskedõk, akik valószínûleg nem mindig szabályosan, nem a rendeletnek megfelelõen árulnak, akik a szezon elején zsûrizett terméket mutatnak be, késõbb viszont nem azokat árulják, elvigyék a hasznot az itteni üzletek elõl, amelybõl feltehetõleg a város,

az ország nem profitál. Érthetetlen ezen kereskedelmi forma mindenáron történõ támogatása.” Levelében a Szentendrén semmiféle hatáskörrel nem rendelkezõ Budapesti Közigazgatási Hivatal vezetõjének állásfoglalására is hivatkozik az ügyvéd úr. Késõbb ezt írja, „…mivel jelenlegi állapot jogtalan kereskedésnek minõsül, amelynek azonnali megszüntetését várják el az Önkormányzattól a törvényes keretek között üzemelõ vállalkozók, üzlettulajdonosok.”

És végül még egy idézet „… utcákon tereken, korzókon való giccsek, tömegáruk ízléstelen módon való árusítása nem illik…. Nemkívánatos tehát, hogy kapualj, köztéri árudömping uralja Szentendre közterületeit , a városka bódék városa legyen…” Szóval hogyan is állunk? Abban azt gondolom teljes az egyetértés, hogy ne terjedjen tovább a Bogdányi utcai giccsáradat, ami sajnos árusító asztalokon éppúgy megtalálható, mint egyes boltokban, vagy a boltnak használt kapualjakban. Gazdaságosságról annyit, miként azt az illetékestõl megtudtam, az árusító asztalokból 5,5 millió bevétele van Szentendrének évente, amely majd egy millióval több, mint a városban mûködõ közel 90 vendéglátóipari egység iparûzési adójának éves bevétele. Miként arról korábban a Mûvészeti Tanács már többször állást foglalt, akkora kompetenciával, mint a Budapesti Közigazgatási Hivatal vezetõje, hogy végre meg kellene állítani a giccsáradatot. Hát kezdjük el...

2004. szeptember 13.

Levél a parkolásról

Levelet kapott minden képviselõ és a hivatal is, a parkolással kapcsolatban. A Kovács Endre, Madarász Sarolta,Valentin Sándor nevével, a Szentendrei Polgárok Szövetsége fejléccel érkezett írás, a parkolási renddel kapcsolatosan továbbra is radikális álláspontot képvisel.

Tisztelt Képviselõ Úr/Asszony !

A "Szentendrei Polgárok Szövetsége" pár napja már megkereste Önt a város forgalmi rendjének és parkolási rendszerének ügyében. Levelünkben felvetettük azokat a problémákat, amelyeket aggályosnak tartunk a tervezett intézkedések kapcsán és kértük, hogy a testületi ülésen a javaslatot abban a formájában ne támogassa.
Levelünk elküldése óta két fontos fejlemény történt:
1. Napvilágot látott az a haszonbérleti szerzõdés-tervezet, amelyet az Önkormányzat a Bartex Rt.-vel kötne a parkolási rendszer kialakítására és üzemeltetésére.
2. Lezajlott három lakossági fórum, melynek tapasztalatai rendelkezésre állnak.
Kérjük, engedje meg, hogy a fentiek alapján felhívjukszíves figyelmét a következõkre:

Folytatás

Skanzen és bor

A hétvége kiemelkedõ szentendrei rendezvénye a Skanzenban rendezett szüreti sokadalom volt, amelyet Borok babonák címmel rendeztek. Ha már hagyományról van szó, hadd említsem fel, hogy a Skanzen mögött, a Szataravoda forrás barokk befoglaló köve közepén egy nagy ovális nyílás van, amely a hagyomány szerint a hordó elhelyezésére szolgált. Állítólag azért, hogy a bort és vizet együtt lehessen venni. Szóval van és volt hagyománya Szentendrén a szüretnek és a bornak, talán több is annál, mint amennyit a nagyközönség ismer.

Kedves visszatérõ rendezvénye ez a Múzeumnak, a szüret Magyarországon fellelhetõ jónéhány szokását elevenítve fel. Volt bábszínház gyerekeknek, tamburazenekar, furulya és táncegyüttes fellépése éppúgy, mint komédiázások. Délibáb Színház: Elveszett ajándékok, Márkus Színház: Laci királyfi, BAB Társulat: Jelenetek egy házasságból stb. De volt sokféle kézmûves bemutató, kádár, kosárfonó, fafaragó, fazekas, kupakészítõ, üvegfúvó, késes, kovács, gyertyaöntõ, gyékényfonó és sok minden más.

És természetesen kítûnõ borok: Polgár, a Mayer és a Blum, Gere és Bock pincészetébõl – elviselhetõ áron. No itt volt ezért Pest és Buda apraja-nagyja,és talán szentendreiek is szép számmal, mert néha úgy teszünk, mintha ezek a kitûnõ programok csak pestieknek szólnának, és hajlamosak vagyunk közömbösek lenni.

2004. szeptember 12.

Sportpálya

A Barcsay Iskola felújításának részeként megkezdõdött a sportpályák rendbe hozása is. Az iskola korszerûsítése majd egy milliárd forintba kerül, amelyet a város pályázaton nyert el. Ennek a programnak része a tornacsarnok korszerûsítése és a sportpályák felújítása is. Jó, hogy nem a végére hagyta a kivitelezõ ezt a munkát, hiszen így addig is tudnak hol mozogni a gyerekek, míg az épületekben és a tornateremben folynak a felújítási munkák. Bizony régen volt, hogy Szentendrén önkormányzati tulajdonú sportpályát újítottak fel, vagy építettek.

Igaz a Református Gimnáziumba is járnak szép számmal szentendrei ifjak és leányok, legalább nekik nem kell múlt századi körülmények között sportolniuk, hiszen tavaly új tornacsarnokot avattak. Az uszoda ügye áll, most éppen nem tudni ki, a bizottság vagy a vállalkozó nem lép, egy biztos, Szentendrén kevés a fiatalok mozgási lehetõsége ebben a valamikor sportjában is jeleskedõ városban.

2004. szeptember 11 .

LE PONT - HÍD képzõmûvészeti kiállítás megnyitója

„Becslések szerint több ezer magyar mûvész dolgozhatott francia földön a történelem folyamán, közülük is legtöbben a 20. században …Egy Párizsban élõ magyar mûvészházaspár… mûgyûjteménye nem az állandóan újratermelõdõ napi politikai konfliktusok mentén szervezõdik. Fõ tengelyét a geometrikus és a szigorúbb irányzatok képezik, de mellettük megjelenik néhány oldottabb mester is, mint a szürreális Bálint Endre, vagy a tanítványának számító Ország Lili.

De nem ez a nyitottság az igazán figyelemre méltó a gyûjtési koncepcióban, hanem a franciaországi magyar és az otthon dolgozó mûvészek közötti rejtett rokon vonások felszínre hozása." Írja Beke László 2000-ben, a kiállítás katalógusához írott elõszavában, ennak a gyûjteménynek Angers-ban történt bemutatása alkalmából.

Ma délután 6 órakor nyílt az a kiállítás a MûvészetMalomban, amelyet a GWP Magyarország, a Szentendrei MûvészetMalom és a Szentendre Mûvészetéért Közhasznú Alapítvány rendezett és LE PONT - HÍD – válogatás a SZÖLLOSI-NAGY - NEMES Gyûjteménybõl címmel nyitott meg Koncz Erika, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára és mondott méltató szavakat Dominique de COMBLES de NAYVES úr, francia nagykövet.

Voltunk vagy háromszázan, akik kíváncsiak voltunk arra, mit is gyûjtött és hozott Szentendrére a házaspár. Szóval nagy volt a felhozatal, különösen ismerõsökbõl. Itt volt mindenk,i aki számít, mármint a képzõmûvészet szentendrei és fõvárosi életében és közönség is szép számmal, különösen a „nemesség nélküli”, vagy inkább latinul: „Sine nobilitate”, amelyet Thackeray tett „sznob” néven világszerte otthonos jelzõvé, mai értelmében.

Szóval ott voltunk, hallgattuk az érdekes beszédeket, és érdekesek próbáltunk lenni, mert bár sok jó mûalkotás volt látható a falakon és a posztamenseken, a tömegtõl csak a felismerésre jutott hely, megtekintésre alig. De hát így van ez minden jelentõs (értsd alatta, tömeges részvételû) kiállítás megnyitón. Apagyi Mária mûvésznõ improvizációkat adott elõ preparált zongorán. Jó volt, kellemes és leginkább expresszív elemeket felvonultató improv. profi megfogalmazásban, és engem mégis az ötvenes, hatvanas évekre emlékeztetett.

Retro. Ha becsuktad a szemed, mintha egy párizsi klubban lennél, ahol gõzös-fejû egyetemisták és tucatnyi extravagáns mûvészlélek áhitatosan hallgatja a preparált zongorán felhangzó zenét. Aztán a szokásos felhozatal, olyan szocreál fogadás-szerû, pogi, vörösbor meg üdítõ, most egy kissé megbolondítva vagy öt kiló szõlõvel a tálcákon. Szokásos duma, mosolyok, csendes köszöngetések és a máshonnan jött vendégek és kollégák szemében a „de jó nektek itt Szentendrén, mert itt aztán…, hiába ez a Szentendre, a mûvészetek városa” – fénytörések. Ez volt hát, és amikor hazafelé indultunk Gyöngyivel, olyan csontvárysan kék volt az ég alja, mint a „Jajcei vízesés”címû képén.