2004. szeptember 7 .
  
 
Fórum nagy indulatokkal
 
Miakich Gábort a tegnapi estén lehetne áldozatnak is tekinteni, de az összejövetelen, amit a Városházán szeptember 6-án délután 6 órától tartottak, leginkább vesztes volt. Vesztes, mert felvállalta kollégái, az adhoc bizottság védelmét, mintegy védendõ a testület döntését és képviselõtársai jóakaratát bizonyítandó. Pedig a tegnap esti közönség láthatóan arra készült, hogy beolvasson mindazoknak, akik a parkolási rendszer mellett érveltek. Történt ugyanis, mint az talán várható volt, az összejövetelre, fórumra, sem Wachsler Tamás, a szerzõdés anyagi, technikai feltételeit kidolgozó ideiglenes bizottság vezetõje, (kitûnõ elõrelátását bizonyítva), sem pedig dr. Dietz Ferenc, aki a jogi megformálásért valamiféle felelõséggel tartozik, nem jött el.
  Így ezen az estén, minden átok és áldás a polgármester fejére hullott. A közönség, a mintegy százhúsz fõs társaság, amely leginkább egy MIÉP- Kisgazda gyûlés valamikori résztvevõire emlékeztetett, arra készül, hogy most megmondják Miakichnak, nem kell nekünk ez a sorompós-rendszer. Ismerve felszólalókat, senkinek sem lehetett illúziója, hogy ezen az estén, aki az elnöki asztalnál ül, az csak vesztes lehet. Pedig, Miakich polgármester komolyan vette az elõzõ fórumon javasoltakat, átdolgoztatta a Bartex Kft-vel a parkolási rendet és vadonatúj javaslatokkal állt elõ.
Így kihagyták a sorompós megoldásokat és a korábban a közönség által javasolt parkoló-órás rendszert mutatták be, pontosabban szólva mutatták volna be, a protestációra türelmetlenül váró közönség elõtt. De mint várható volt, ez sem találhatott megértésre. Már a kezdet-kezdetén látni, pontosabban érezni lehetett, aki itt bartuszek-féle parkolási megoldások mellett egyáltalán szól, annak annyi, mint azt az argoban mondani szokás.  
  Ehhez járult hozzá, hogy ezen az estén Bartuszek úr is formán kívül teljesített, néha dadogott is, a vele szembeni erõs indulatok láthatóan flusztrálták, így nem tudta kezelni saját indulatait sem. Szóval, voltak megszólalások, tulajdonképpen egy kaptafára, amelyek tartalmukat tekintve arról szóltak, hogy nem kell nekünk ez parkolási rendszer semmiképpen. Vagy az ezt alátámasztó argumentációk, amelyben részletesen taglalták a felszólalók, hogy miért nem jó ez nekünk. Tették ezt a hozzászólók, képességük és feltüzeltségük szerinti vehemenciával.
Külön slusszpoénja volt az estének dr. Kiss megszólalása, amely mintegy szubsztanciáját és kvinteszenciáját adta az addigi megszólalásoknak, a felelõsség és morál oldaláról közelítve meg a problémát. Mikorra befejezte, az embernek olyan érzése támadt, most a közönség vállára emeli és megkoronázzák a Duna nem létezõ jegén. Mégis ha valamire a tudósító juthatott ezek után, talán annyi, a kommunikáció nagyon fontos dolog, és ismét bebizonyosodott, a szentendreiek nagyon óvatosak és körültekintõek, és ha kell kemények is olyan ügyekben, amely õket közvetlenül érinti. És még egy. Hiába telt el tizenkét év a rendszerváltás óta, a bizalom nagyon törékeny dolog, és nagy körültekintést és sok munkát igényel, ha valaki arra aspirál, hogy utólag fogadják el érveit. Most nincs más teendõnk, hogy várjunk a holnapi és holnaputáni fórumokat, legyünk ott, hallgassunk, mert ezeken hallik majd meg, mit is akarnak valójában a belvárosiak, az elsõ gõz elpárolgása utáni józanabb légkörben. Szóval az egyszerû képviselõ aligha jutott elõbbre ma az ügyben. Azt tudja, most már tudhatja, hogy vannak akik ellenzik, pontosabban nagyon ellenzik mindkét parkolási rendszert. De szívderítõ élményem is volt, találkozhattam és beszélhettem néhány olyan emberrel is, akinek gondolatait, véleményét érdemes meghallgatni más alkalmakkor is, legyen bármilyen kimenetele ennek az ügynek.
 
2004. szeptember 6.
 
Jön a hajó?
 
Kérelem érkezett bizottságunkhoz, a Mûvelõdési és Kisebbségi Bizottsághoz is. Arról, hogy szállodahajót szeretnének a városi Duna-szakaszon a fantázia-rajz szerint a Kucseránál kikötni. Mint írják, a hajó 94 méter hosszú, 18 méter széles, benne 37 szoba,

 

 
  3 lakosztály, étterem és két rendezvényterem van. Az egész hajó klimatizált. A cég, amely üzemeltetné évi tizenkét millió forint fizetne a városi kasszába öt éven keresztül. Ez az összeg negyede a város éves gépkocsiadó bevételének. Most a bizottságokon, és persze a város lakosságán a sor, hogy eldöntse lehet-e, kell-e ez Szentendrének. Kíváncsi vagyok a belvárosi lakók,
vendéglõsök üzlettulajdonosok és mindenki véleményére, aki a közelében van és azéra is, akit csak áttételesen érint jelenléte. Az bizonyos, ha ez a szállodahajó üzemelni fog, akkor megváltozik a Duna korzó élete, mert állandóan lesz vagy száz ember, aki itt fog sétálni, fogyasztani, s aki nem siet tovább, miután megnézte Szentendrét. A múltat idézendõ, nem lenne új dolog, hogy kikötnek a Duna parton egy hajót, hiszen a húszas években volt fürdõhajó a Görög utca alatti szakaszon és négy vízimalom is mûködött a Duna a város elõtti szakaszán.
 
 
 
Sorompót nem !
 
Új szervezet jelent meg Szentendre egyéként mostanság kissé dagonyás közéletének küzdõterén tegnap. Neve, Szentendrei Polgárok Szövetsége" (2000, Szentendre, Alkotmány u. 2.) amelyet valószínûleg a sorompó-hajcihõ hívott életre, pontosabban a sorompó-ellenes mozgalom. Az egyesületet Kovács Endre közismert szentendrei vállalkozó jegyzi, legalább is abban a levélben, amelyben felsorolják, hogy mi a kifogásuk a parkolási renddel kapcsolatban. Eképpen fogalmaznak:
"1. Nem értünk egyet azzal, hogy az Önkormányzat a lakosság elõzetes tájékoztatása és meghallgatása nélkül, minden konzultáció mellõzésével írta ki a pályázatot a belváros új forgalmi rendjének és parkolási rendszerének ügyében.
2. Nem értünk egyet azzal sem, hogy a pályázat a helyi lapban nem jelent meg, arról csak késve szereztünk tudomást.
3. Furcsálljuk, hogy nem közbeszerzési pályázat keretében, hanem a nyilvánosság kizárásával történt a pályáztatás, ráadásul egy igen hosszú idõre történõ kötelezettség vállalás mellett.
4. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a város lakosságát alapvetõen érintõ (de minden más ide látogató személyre is kiható) kérdésben az Önkormányzat úgy indította el az eljárását, hogy a kellõ hatástanulmányokat nem készítette el, a rendelet-tervezet nem áll rendelkezésre és menet közben is jelentõsen módosította az eredeti elképzeléseit.
5. Úgy véljük, hogy a belváros forgalmi rendjét és a parkolási rendszert nem egy "gettó" kialakításával kell megoldani. A meglévõ parkolóhelyeket valóban parkolásra kell használni, a parkolási díjat arányosan kell megállapítani és azt következetesen beszedni.
 
 
Dr. Kiss László
FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI PÁRT, MAGYAR DEMOKRATA FÓRUM, KISGAZDA POLGÁRI EGYESÜLET
PETÕFI EGYESÜLET, FIDELITAS, MKDSZ színeiben jutott 2002-ben a Szentendrei Önkormányzatba.
(Kiskunhalas, 1938. márc. 12. -) orvos. Sz.: K. Tamás, Juhász Erzsébet. Nõs: Jónás Gizella. Gy.: László (1964), Gizella (1965). T.: SZOTE (1962). É.: Hygienikus orvos, Megyei Köjál, Kecskemét (1962-1963), körzeti orvos, Kiskõrös (1963-1973), körzeti orvos, Szentendre (1973-). Önkormányzati képviselõ (1998-). C.: 2000 Szentendre, Kertész u. 4.
Forrás: Ki, kicsoda Szentendrén könyv
Ez megfelelõ nagyságú bevételt eredményezhet, szükségtelen a terheket tovább növelni és indokolatlan különbséget tenni a belvárosban és más városrészben lakók, udvarral rendelkezõk és nem rendelkezõk, különbözõ foglalkozásúak között.
6. Határozottan állítjuk, hogy más módszerrel kell a problémákat megoldani, a Budai Vár analógiája nem helytálló, mivel egészen más célok megvalósítására irányul a rendszer.
7. A tervezett térfigyelõ rendszer, pedig súlyos személyiségi jogi aggályokat vet fel.

8. Nem fogadhatjuk el a parkolási intervallum nagyságát sem. (Nyáron 22 óra, télen 20 óra)
9. Ugyancsak értetlenül állunk a döntés zárt ülésen való megtárgyalása elõtt, mivel egy ilyen horderejû kérdésben a közvetlen demokrácia szabályainak betartása különösen fontos lenne."
írják.
Miként az a városi pletykákban elterjedt, dr. Kiss képviselõtársam, aki igencsak sértett a Megyei Bíróság mellett mûködõ három tagú tanács múlt évi döntése miatt, amely által rövid idõre kiebrudalták a képviselõk közül, most retorzióra készül. Lemondatni Miakich Gábor polgármestert és mint rosszakarói híresztelik, székébe ülni, ha csak átmeneti idõre is. Állítólag õ lesz a 6-ától, 8-ig megrendezendõ fórumok fõszereplõje is, hiszen szorgalmasan végigjárta híveit és most majd abcugot mond Miakichnak. Az már a korábbi testületi ülésen is látszott, amikor a Kiss-féle csendrendeletet elutasította a testület, hogy nem fogja kímélni frakciótársát Wachlser Tamást sem, aki annak a szuperbizottságnak volt a vezetõje (vagy talán most is az) amely hivatott volt dönteni a sorompó-ügyben. Egyes, a jobboldali helyi politikai viszonyokat jól ismerõk szerint, a sorompó-ügyet felhasználva, dr. Kiss kíván a jobboldal élére állni, amelyben bírja Horváth Gusztáv VSZ Rt. igazgató vezette egyesület támogatását is, és amelyhez most szerzi, szervezi híveit. Nem tudni mi lesz. Egy bizonyos, érdekes napok elé nézünk hiszen, nemsokára testületi ülés lesz, amelyen dönteni fogunk a parkolásról is.
 
2004. szeptember 5.
 
Korlátozás kell!!??
 
  Amikor építkezünk, azt tapasztaljuk, hogy a szomszéd nem elég toleráns, mindenért szót emel. Szól, ha a teherautóról leesett néhány lapát törmelék, hogy hangos a légkalapács, ha néhány percre elfoglaljuk az utcát, ha egy kis por van amiatt, hogy bontjuk a tetõt. Úgy érezzük mindenben, csak akadályoznak bennünket, kötözködnek velünk, pedig lehetne egy kicsit toleránsabb is a mellettünk lakó. Amikor mellettünk építkeznek, felháborít, hogy a szomszéd törmelékkel árasztja el az utcát, és ahelyett, hogy azonnal összesöpörné, még neki áll feljebb,
hogy vasárnap délután, amikor mi pihenni szeretnénk õ légkalapáccsal bontja a födémet, pedig tehetné ezt akkor is amikor mi úgyis munkában vagyunk, hogy lefoglalja az egész úttestet, és mi nem tudunk kocsinkkal a saját kapunkon kihajtani. És különben is, elviselhetetlenné teszi életünket a rengeteg porral, amit "felelõtlen" építkezésével okoz. Azért írtam le ezt a néhány mondatot, mert Hankó kollégámtól hallom javaslat érkezett egyik önkormányzati bizottsághoz, hogy a Kun utcában helyezzenek ki három tonnáig korlátozó KRESZ táblát.
A kérés bizonyosan jogos, hiszen ez az utca aligha bír el hatalmas teherautókat. De mint látom, valaki éppen építkezik ebben az utcában és gondolom, anyagot, konténert szállít el és vissza, hogy a tél beállta elõtt kész legyen az épülettel. Lehet, hogy nem korlátozó táblát kéne kitenni, hanem a szomszédoknak úgy kellene gondolkodniuk egy rövid idõre mintha õk építkeznének, és akkor nem is lenne olyan nagy gond a Kun utcai teherautó forgalom? Nem tudom rá a választ, csak felrémlett az agyamban ez a gondolat is.  
.
 
2004. szeptember 4 .
  
 
Paizs Péter kiállítása a Skanzen Galériában
 
  Amikor elõször leülsz a rajzbakra, és a fehér papírra felteszed az elsõ foltot, a tanár segítségül azt javasolja, úgy dolgozz, mintha nem tárgyat, hanem az azt körülvevõ hátteret festenéd, amelybõl festendõ foltot kivágtad. S a dolog végigkíséri szemléleted egy életen át, mert a két dolog majd állandóan ott lebeg elõtted, ami a papíron van, s amit a felületbõl nem takar el
egyensúlyban legyen. Paizs Péter Skanzen Galériában szeptember 3-án délután ötkor nyitott kiállításán e dolog jutott az eszembe elsõ pillanatban, amikor megláttam a képeket. Mert a fal fehérje és a konstruktív képek fehérei az egész falfelület az alkotás, együtt vannak, együttmûködnek. Igazi, a mai mûvészetre jellemzõ ambivalencia, bizonytalanság jelenik meg recehártyádon, egyszerre van ott és nem is ott az ábra, önmagában és a teljes felületen. Valami ilyesmi a mai mûvészet.  
A kurátor, a kiállítás-rendezõ és a mûvész együttes alkotása, amelyet a nézõ mozgásával, nézelõdésével rak össze élménnyé. A táblakép már nem ablak, amelyen kinézel a tájra és tükör, amelyben megnézheted magad, hanem valami más, az egész része, és a rész egésze. Ami érdekes számomra ebben a kiállításban, hogy nem lehet tömegben megnézni. Csak akkor mûködik igazán, ha egy-két ember van teremben és átláthatod a felületet a felületeket. Igazán alkalmas arra, hogy tömegbõl kiválva lemész a galériába - a látványtár földszintjén van - és sétálsz a kellemes hûvös kiállító teremben. Nem egy képet keresel, ami majd tetszeni fog, hanem ott vagy a térben, és ez adja az élményt. Ha lehetek szemtelen, nekem ilyen jellegû kiállításokhoz, e galériának a magasságával, pontosabban alacsonyságával van bajom, de hát ez valószínû csak nekem érdekes. Ez a Cseri-vállalkozás jó, gratulálok és örülök neki. Bár az ilyenkor szokásos udvarias köszöngetés és ajándékozás kicsit szocbrigádos. A Konok megnyitó szöveg utáni, a Szataravoda patak partján a földszinti teraszon tartott pogácsázás hihetetlenül hangulatos volt, sokkal jobb, mint a traktában sokkal bõvebb CIB bank megnyitó és fogadása, minden kellékével, emberével és ételkínálatával. Kár, hogy a körülbelül hatvan-hetven cég-tagon kívül kevés érdeklõdõ jött el, és hogy az önkormányzat kulturális bizottságából mint ez sajnos általános, rajtam kívül senki.
 
 
2004. szeptember 3.
 
Parkolás olasz módra?
 
  Tiltakozást, indulatokat, de megfontolandó javaslatokat is hallhatott az, aki részt vett a parkolással kapcsolatos beszélgetésekben, vitákban. Ezek közül az egyik fontos felvetés, hogy megoldást kell találni a belvárosban az autók parkolására. " - Elõbb építsen a város parkolókat, azután szedjenek pénzt" hangzott el több fórumon is. Egy magyar fejlesztõ, befektetõ társaság kereste meg a városházát. Ajánlatuk, hogy három a föld alá sûlyesztett,
úgynevezett siló (Trevi parc autiomatic parking systems) rendszerû parkolót építenének Szentendrén, saját beruházásban, ha ezt a város is akarja. A technológia brit és referenciaként olasz városokban már megvalósított ilyen parkolókat mutattak. Ezek közülük az egyik, a cesenai Piazza Fabbri téren (Olaszország) megépített érdekes megoldás, amelyben 85 gépkocsi tud parkolni huszonnégy órán keresztül úgy, hogy ebbõl a felszínen csak a park és a lejáró látszik. Ilyen esetleg Szentendre számára is érdekes lehet. Cesena belvárosban is autóktól zsúfolt területen kellett a parkolást megoldani. De hasonló technológiával egy 21x21 méteres terülten 108 autó parkolását biztosítják napi huszonnégy órában. Szóval van mirõl szót váltani a következõ héten tartandó fórumokon. Egy bizonyos, Szentendre belvárosnak közlekedési gondjait orvosolni szükséges. Erre szomorú bizonyítékot nyújtott az elsõ iskolai napon a Rákóczi, Templomdombi és Református iskola környékének közlekedése. Már csak a múlt és az álom szférájába jutott az, hogy kis nebulók Szentendre belvárosában gyalog mehessenek iskolába. Vagy hogy biciklivel, esetleg babakocsival lehessen balesetmentesen, normálisan közlekedni.
 
2004. szeptember 1.
  
 
Megint a kispostáról
 
Aláírásgyûjtés van kispostánál. Tudják, az a pici bolt nagyságú helyiség a Fõ téren, amely arról ismerszik meg, hogy oda járunk levelet feladni, csekket befizetni stb. Mint hallom ismét be kívánták zárni. Azért a tiltakozás. Múlt héten hétfõn a polgármester járt a szentendrei posta vezetõinél, hogy ne tegyék ezt, és a kérõ szó úgy látszik hatott. Azt nem tudom, hogy az engedmény átmeneti vagy végre belátták, kell ez nekünk lakóknak, kell a városnak.  
Mert hát templom, kocsma és posta nélkül nem város a város, és nem fõ tér a Fõ tér sem. Sokan azt gondolják, hogy ez a belvárosiak csak amolyan kényelmessége miatt van, mert nem akarnak a HÉV-állomáshoz lemenni. A vélekedés részben igaz, de van ennél sokkal fontosabb érvem is. Ez pedig, hogy vannak egy város mûködésének, mint hogy nem létezésének olyan emblematikus helyei, dolgai, amelyek túlmutatnak a praktikusságon, a szürke üzleti érdekeken, ezek pedig a közösségi terek és tradícióik. Amelyek értéket jelentenek a közösségnek, amelyhez ragaszkodnak az emberek, amelyet fontosnak tartanak, amely életük részévé vált, s amelyre éppolyan szükségük van, mint a praktikus dolgokra, de amelyek hasznossággal nem írhatók le, mégis kell, hogy legyenek, mûködjenek. Ilyen a mi kispostánk is. Ha van, tudjuk, hogy vagyunk, hogy ez Szentendre, de ha nincs, egy kicsit meghalunk, belõlünk is letörik egy darab. Persze én is úgy vagyok, hogy levelezésem többségét ma már e-mailen bonyolítom, és gyakrabban fizetek átutalással, mint a lélekbosszantó sárga vagy rózsaszín csekken. Mondom, szívesen leülünk, beszéljünk róla, és talán tudunk ötletet adni ahhoz, hogyan lehetne ezt a kispostát hatékonyabbá, bevételesebbé tenni. Mert hát itt van a városban ez az áldott és utált idegenforgalom, magyarán szólva a turizmus. Bizonyos vagyok benne, hogy a Fõ téren kódorgó japán és más burkus, szívesen adná fel képeslapját egy századfordulós postán, ahol még hagyományosan ütik a pecsétet kopertára. Adjunk ki közösen olyan szentendrei bélyeget, amit csak itt lehet kapni és olyan alkalmi bélyegzõt, amit csak itt használnak. Magyarán, adjunk a nosztalgiának, azt gondolom, így kapós hely lehetne. A Posta Múzeum munkatársai bizonyosan segítenének korhûen berendezni, mert hát akár hiszi a mai vállalatvezetés, akár nem, a posta, a kisposta kultúránk fontos része. S ha már úgy adta jó sorsunk, hogy Szentendrén élünk, mi erre kényesebbek legyünk, mint mások. Szóval, ha Ön kedves sitomra tévedõ szentendrei a Fõ téren jár, kérem írja alá, hogy ne zárják be a mi kispostánkat!
 
2004. augusztus 31.
 
Audiatur et altera pars
 
Sokan megsértõdtek rám, mert amikor találkoztunk és beszélgettünk a sorompó-ügyrõl, nem az õ véleményük szerint foglaltam állást. De hát én úgy gondoltam, és ma is helyesnek tartom, hogy mielõtt döntök megkísérlem megismerni minél több érintett véleményét, és azt, hogy ne fogadjam el fenntartások nélkül azét, aki kijelenti, ez pedig belvárosi lakosok akarata. E-mailen és szóban 74 emberrel tudtam szót váltani a fórum óta. Ezek közé számolom azokat , akikkel érdemben egymás érveit és véleményét meghallgatva tudtunk szót váltani. A fórumon bekiabálókat és a kocsmában beszólókat nem számolom ezek közé. A vélemények megismeréséhez azt a metódust használtam, hogy aki ellene volt, annak
 
Kitelepült a Szamos cuki is
  felsoroltam minden olyan érvet, amely a sorompós megoldás mellett szól, s aki mellette érvelt, annak meg azt, amit ellene fel lehet hozni. Az egyik, az ügyet alapjaiban befolyásoló tapasztalatom, hogy akik megtiszteltek azzal, hogy beszéltek velem az ügyrõl, többségében nem is tudták milyen kedvezmények illetik meg a belvárosiakat és a szentendreieket, egyáltalán mit is akar az önkormányzat. De ugyanez mondható el a támogatók többségérõl is, õk leginkább azt szeretnék, hogy legyen végre lezárva a Duna-korzó. Azt azonban, milyen parkolási rendet akart bevezetni a testület, õk sem ismerték.
Tehát a megkérdezettek többsége a dolog alapos ismerete nélkül ellenezte, vagy támogatta az ügyet. Ez nem a véleménnyilvánítók hibája, hanem az elégtelen elõzetes tájékoztatásé, amelyben a hivatal éppúgy ludas, mint az ügyet felvállaló szuprebizottság, mert arra koncentráltak csak, hogy a lehetõ legjobb anyagi feltételekkel lehessen megkötni a szerzõdést, arra nem gondoltak, hogy errõl szót kell váltani az érintettekkel is, megismerni mit is gondolnak róla. Érdekes tapasztalata a beszélgetéseknek, hogy végsõ érvként az ellenzõk azt említették fel, hogy ez rossz üzlet az önkormányzatnak, mert a vállalkozó bevétele évente legalább 110 millió forint lesz és ebbõl csak negyedszázmillio forintot juttat majd a városnak. Még olyan is akadt, mint V S tapasztalt üzlettulajdonos, aki arra hivatkozott, hogy õ számításokat végzett és e szerint tudja, hány autó jön a belvárosba. Voltak az ellenzõk között, akik ab ovo, önmagában a sorompó felállítását ellenzik, pszichikai okokra hivatkoznak. S vannak, akik ezt még politikai töltettel is felcicomázták, arról beszéltek, hogy az elkötelezett jobboldali nem támogathat ilyen ügyet
 
Petíció a Charlotte boltban
  . Pletykában jólértesültségben Szentendre megint hozta magát. Szinte sci-fibe illõ történeteket hallottam az un. "jólértesültektõl", arról hogy ki mennyit kap ezért, hogy ezt a rendszert már felállították a MH-ben korábban egy objektumnál, hogy ez az a beléptetõ rendszer, amelyet korábban a stadionokhoz vásárolt az egyik minisztérium és még sok képtelenebbnél-képtelenebb történetet. Ha más tanulsága nem lesz ennek az ügynek, hát annyi bizonyosan, hogy komolyan kell venni a lakosság véleményének kikérését, s nem elegendõ saját, kevés és gyakran szubjektív tapasztalatunkra hagyatkozni a döntések elõkészítésekor. Abban a beszélgetõtársaimmal szinte teljes mértékben egyetértettünk, hogy csökkenteni szükséges az idõszakosan elviselhetetlen belvárosi autóforgalmat. Persze mindenki mást okol ezért.
A belvárosi a kényelmes pismányit, aki ha lehetne az iskolapadig vinné kocsival csemetéjét. S ezért balesetveszélyt és közlekedési káoszt okoz reggelente. A drága kocsijával büszkélkedõt, aki képes szinte teraszra felhajtani, és más orra alá bõgetni autójának motorját, s aki a pakolóõrt életveszélyesen megfenyegeti, aki merészelte arra kérni, hogy fizessen. A butiktulajdonost, aki kapu bejáratából eladóhelyet csinált, és ezért napközben zárásig az utcán kénytelen tartani autóját, s ha fizetnie kellene érte, arra hivatkozik neki ez lakhelye. A vendéglõst, aki rendszeresen a Fõ téren parkol szebbnél-szebb új autójával, hogy mindenki lássa neki aztán van mit aprítani a tejbe. És természetesen mindenki erõs kézért és rendõrért kiállt, ha más szabálytalanságáról van szó. Néhány dologban azonban mintha egyetértés mutatkozna. Abban igen, hogy úgy kell használni, a többség szerint lezárni a Duna korzót, hogy biciklivel, gyalogosan és gyerekeknek is biztonságosan lehessen közlekedni. Forgalomszámlálás után, ha indokolható meg kell szüntetni a Duna-parti buszjáratot. Alakítani kell a belváros közlekedési rendjén és ezt szigorúan be kell tartatni, természetesen másokkal. Felmerült, hogy sétáló utca legyen a Dumtsa Jenõ utca és olyan is volt, aki ezt úgy adta elõ késõbb, mintha az én ötletem volna. A 74-bõl 49-en ellene a maradék mellette érvelt. Tény, hogy a velem szóba állók közül nem mindenki lakik a belvárosban, de mindenki érintett valamilyen okból. Vagy itt lakik, itt van üzlete, itt dolgozik, vagy ide hozza gyerekét suliba. Mint hallom az ellenzõk most ügyvédet bíztak meg igazuk érvényesítésére. S még egy sajátossága az érveléseknek, amely szomorú tapasztalatom. Hogy, a támogatónak az ellenzõ, az ellenzõnek a támogató, hülye. Hát bizony ezt nem gondoltam volna. Egy biztos, igaz a mondás "Audiatur et altera pars." Hallgattassék meg a másik fél is. Estünkben az is, akinek van ügyvédje és az is, akinek nincs, az is, aki hangos, és az is, aki igazát nem ordítja a másik arcába. Mert hát, jó volna jó döntést hozni, úgy, hogy ismerjük a véleményeket, érdekeket, és amely végül "Szentendre javát szolgálja". Mert hát ez áll eskünkben is.
 
2004. augusztus 30.
  
 
Kié lesz a földhivatal épülete?
 
Épül az új földhivatali épülete a Posta mögött. Egyre inkább láthatóvá válik, hogy a közel húsz éve tervezett beruházás hamarosan megvalósul és az intézmény, végre kikötözhet, a mai Kossuth Lajos utcai helyérõl. A mai Földhivatal épülete, a valamikor volt Református Kollégium, értékes épület. Bár lepusztult és mostani állapotában szörnyen néz ki és bizonyosan sok pénzt kell költeni rá, hogy bármilyen célra is használható legyen, azért mégis kapós, legalább is ingyen. Ma több elképzelés  
körvonalazódik jövõbeli hasznosítására. Egyik, a fölszintjét térítés nélkül használó és alapítványi színekben mûködõ Mûvészeti Iskola ( Zaszlavik Jenõ fémjelezte, és a kilencvenes évek elején alakult, a Jókai utcai házat használó AGY volt fiókintézménye) akik képzésük elismeréséül, méltányosságból és azért, hogy Szentendrén legyen középfokú mûvészeti iskola kérik. A másik, a Petzelt Szakképzõ Intézet, hogy nyitott, a magyar és külföldi diákok részére olcsó tanéttermet és tanszállodát csináljon belõle, ezzel teremtve meg a gyakorlati képzés lehetõségét a szakács, pincér és szállodás tanulóknak.
  Míg a harmadik, amelyet Deim Pál szorgalmaz, hogy ide költözzön a múzeumi igazgatóság feladataival. A Mûvészeti Képzõ mögött egy, a mindennapi anyagi gondokkal küszködõ magánalapítvány, és kitûnõ lobby- képességû vezetõk vannak. (Pap Lajos ismert szentendrei vállalkozó és Takács Gábor volt alpolgármester.) A Szakképzõ most megyei intézmény, és ugyan bírja Pest megye anyagi támogatását és lobby képességeit, hiszen ez az egyetlen szakképzõ Esztergomtól, Óbudáig, de hát itt tizede annyi jómódú szülõ és helyi
potentát nem vállal szerepet, mint az elõzõ esetben. Végül a harmadik, a Múzeum. Tudják, hogy 2012-ig ki kell költözniük a mostani, Görög utcai épületbõl, és a volt Szerb Gimnázium ( mai Ferenczy Múzeum) épületével együtt vissza kell juttatni a Szerb Ortodox Püspökségnek és ezért az állam biztosítja a szükséges pénzt, tehát szükségük lesz új helyre. Õk a Castrum területén szeretnének építeni, de hát a tekintély, az tekintély, és ezért lehetséges, ha akarnak, ha nem belekényszerülhetnek a földhivatal épületébe. Szóval, ahogy épül az új épület, úgy indult meg a lobbyzás ezerrel azért, kié is legyen az épület. Majd mindenki azt állítja, a nemzet, a város számára pótolhatatlan feladatot lát el, ezért kell neki és csak is neki az épület -lehetõleg ingyen. A városi testület meg dönteni fog valamikor, ha jut rá ideje az állandó hajcihõ és kutyakomédia közepette.
 
2004. augusztus 28.
 
Performance fesztivál
 
Megyek MûvészetMalomba. Lelkiismeretfurdalásom van, már tegnap megkezdõdött a VI. Kis Magyar Performance és Nehéz Zenei Fesztivál és én nem voltam ott a kezdésen. Pedig hát nekem is szívügyem ez a dolog. Meg hát legalább Öcsi miatt el kellett volna jönnöm. Elsumákoltam, mert hát az olimpia, meg egyébként is megyei közgyûlés volt, és egy ilyen után az ember dögfáradt, este már nincs kedve sehova sem menni. Ahogy a malomlépcsõhöz érek hallom ezerrel dübörög már a fesztivál. Itt is, ott is fiatalok, olyan mûvészfélék tucatszám. Ismerõsökkel találkozom. Pestiek.
Kijöttek, mert hatalmas buli ez a Szentendre, mondja a lány. Hümmögök valamit az orrom alatt, hogy hallanád a szomszédokat, mondom magamban. A malomkapuhoz érek, elõtte a Szirtes-féle mozgóképszínház, ott áll öreg csotrogány rönója és a második világháborús német vetítõgépe felállítva a vászon elõtt. Itt már teljes a nyüzsi. Vékony húszévesek és avantgarde jelmezbe öltözött harmincasok. Van ki kifelé tart, más éppen vár valakit, vagy befelé igyekszik, furakodik a tömegbe.  
  Lehetünk vagy hétszázan a malomudvaron. Nézem a mieinket, mi ötvenen túliak vagyunk a törpe minoritás. Kissé visszafogottak, mintha azt mondanák, hogy miénk a hátsó alakzatok, csak nyugiban, inkább hátrébb had nyüzsögjenek a fiatalabbak középen. Laca éppen valakinek magyaráz, arcába hajolva mondja az igét. Látszik rajta ez már legalább kétsörös vehemencia. A lány elkábult arccal a nagy mûvésztõl lelkesen bólogat mondandójára.
Hiába, õ a nagy Bizottság tag, meg egyébként is õ a MÛVÉSZ. Ismerõs a konferáló hangja, aztán leesik, ez Wahornbendzsi. Elcsodálkozom, mit keres õ itt, hát nem Ámerikában van, kérdezem magamtól. A színpadon együttes, nyomják. Jó a hangulat, mint egy Öcsike házibulin a hetvenes évek végén, csak itt nagyobb a tömeg. Dzsoniba botlok. No milyen volt tegnap? Hibátlan válaszolja rá, de tulajdonképpen rám sem hederít, csak vágtat valamilyen kábellel az egyik helyszínre.  
Fotózok, arcokat keresek, meg kesergek magamban, hogy már sötét van, hisz az én digitális fotómasinám nem sokat ér ebben a fényben. Nézem az ide-oda nyüzsgõ beszélgetõ, nevetgélõ tömeget és arra gondolok, valószínû ennyien még nem voltak itt, pláne nem képzõmûvészeti rendezvényen. Vajon miért akarhatja a Malom Kuratórium, hogy halottasház legyen, hiszen ha olyan csinálja a programokat, akinek van érzéke hozzá, lám teltházzal megy. Most performance megy a régi szárny elõtt. A slusszpoen a keretjáték végén, hogy betûnként kiírják az emeleti ablakokba, "tele van a tököm a mûvészettel". Dada, motyogom magamban. "Én lerombolom az agy rekeszeit és a társadalmi szervezettség fiókjait : mindenütt le kell járatni és a pokolba kell vetni a gondviselés kezét, az égre kell szegezni a pokol szemeit, helyre kell állítani a valóságos hatalmasságokban és az egyéni fantáziában az egyetemes cirkusz termékeny körforgását…" Majd újabb és újabb történések, meg duma, no persze csak amolyan szellemi szódavíz. Örülök, megismertem egy rendezõ srácot, meg vagy tucatnyi képzõmûvészeti egyetemistát. Jó volt velük dumcsizni, mert friss az agyuk, mint a most sütött kenyér. Bennem motoszkál a lány mondata, akivel a jövetelkor összetalálkoztam, hatalmas buli ez a Szentendre. Csak a szentendreiek is elhinnék már végre. Legalább egy kicsit.
 
.
  
Martinovics per Szentpemetén
 
  Történt egyszer Szentpemetén, hogy a helikopter ügyekben járatos, a Nagy õt is már egyszer kihívó Kiswastag képviselõ megígérte híveinek,- Megmutatom én ezeknek a pemeteieknek, no meg nektek is híveim, hogy nem fognak itt állandóan ficeregni az õspemeteiek, csak úgy pemetefû cukorkát osztogatni. - Elegem van már a pemetség állandó felemlegetésébõl és egyébként is utálom a pemetefû cukorkát, meg õket is, "mint kukoricagölödint". A bejelentés fogadtatása a jobboltalom csapatában, spontán és heves éljenzés volt, mint amikor az ultizónak kezében marad az adu nyolcas az utolsó ütésre. Néhányuknak még szeme is könnybe lábadt, a torka is elszorult az igért gyõzelem gyönyörûségtõl. Mert már tizenkét éve vágytak arra, hogy végre egyszer õk is elsõk lehessenek az önkormányzati választáson.
Tudni kell, hogy Kiswastag nem beszélt a levegõbe, õ mindig élen járt a tettekben, mondhatni tetterõs, pontosabban teterõs volt. Kovászna, volt ovodás társa -övé volt a házikó jel - szerint, ezt már az oviban is tudni lehetett, mert amikor nyugton kellett volna ülni, már akkor is állandóan járt keze-lába. Kiswastag, akinek nagybicska volt a jele az oviban, mindig rajzolt, matatott valamilyen játékkal, ebéd közben a kanállal, de még vécépapírral is a "nagy" alkotása közben. Miként azt Amália doktornõ édesanyját nyugtatva mondta, ne aggódjon, a hiperaktivitás majdnem mindig "veleszületett" probléma, amely az évek múlásával "kinõhetõ". Ilyenkor leginkább magatartászavarról van szó, de az agyi átvivõ anyagok termelõdésének a felfokozottsága, vagy éppen hiánya is lehet az ok. Természetes, hogy az óvó nénik panaszkodnak az óvodában, hogy a Kiswatag figyelme csak rövid idõre köthetõ le, állandóan felforgat mindent maga körül, nem találja a helyét, akaratos, izeg-mozog, ha nem az történik, amit szeretne. Ilyenkor persze hisztizik, csapkod, kiabál, durva és agresszív, megállás nélkül beszél, képtelen nyugodtan játszani, a helyén megülni (állandóan jár keze, lába). A bejelentést azonnal tett követte. Kiswastag fogta loptopját, csak úgy találomra kikeresett egy jogszabályt, és összeállította a jelentést. S mert többen ültek oldalán, az aggodalmaskodóknak megnyugtatásul csak annyit mondott, - Mit érdekel engem, igaz-e vagy sem, mi vagyunk többen és kész! Az ügy, amivel dolgozatában megvádolta Miazértis polgármestert, hogy azt merészelte mondani kollégájának "- Ne mondjál már fel Dani, szükségünk van a munkádra! No, jó." válaszolta a kis ügyekért felelõs ember. Akkor, úgy látszott, ezzel a dolog le is zárult, mármint Miazértis és Dani nevû munkatársa között. De nem így lett. Mert Kiswastag itt talált rést, mint a szellentés, amikor kisurran takaró alól, és lett jelentése vádpontja és vádirata is. Mármint az, miért nem mondta el rögvest mindenkinek Miaztértis polgármester, hogy Dani felmondott fél órára. Ez lett a "Példa kelle, hogy rettegjen az ország." Miként írta Kazinczy Ferenc az idézett mondatot, amikor I. Ferenc a Martinovics Ignác vezette magyar jakobinus felkelés vezetõit 1795-ben kivégeztette. Amikor az ítéleteket nem a bírósági tárgyalás alapján hozták, hanem elõre eldöntötték. Így volt ez Szentpemetén is valamikor, ahol megülték a Miazértis pört, pontosabban a Martinovics per II-õt. Hogy mikor lesz a kivégzés, még nem tudjuk.
 
 
 
Kutyakomédia?
 
Hát megtörtént. Mármint az, hogy Szentendre polgármesterét fegyelmi ügyben elmarasztalta tíz képviselõ. Persze Önök jól tudják a névsort is, kik lehettek azok ma délután, akik elvégezték e dolgot. Igaz ez a többség, és az is igaz, ez mai esetünkben, mivel eggyel többen vannak, a testületet jelenti. Jómagam nem vettem részt a zárt ajtók mögött folyó ülés ezen részén, mert azt gondoltam, és ma is így tartom, ez bizony "kutyakomédia" volt. De hát mit tehetünk, a többség az bizony többség, még akkor is, ha nincsen igaza. Tulajdonképpen nem az bánt, hogy ilyesmi városunkban megtörtént. Még az sem, hogy egyesek úgy értelmezik félre, hogy az ellenzéknek az a dolga, hogy ott csapjon le, ahol tud, hanem az, hogy már megint nem érdemi, a város fontos ügyeivel, foglalkoztak. Olyanokkal, mint a szerencsétlen szemét rendelet, a sorompó vita, és az uszoda ügye, vagy a költségvetés gondja, amely mind-mind áll, vagy a sûllyedés stádiumában fuldoklik.
Hanem ezek helyett, pótcselekvésekkel múlatták az idõt. S közöttük ott voltak olyan kiváló emberek is, mint dr. Dietz Ferenc, akinek arcán én felfedezni véltem, a háta közepére sem kívánta ezt, de hát a frakciófegyelem kötötte kezeit. Sajnos, a testületben eluralkodni látszik, olyanok, akiknek annyi közük van Szentendréhez, hogy valahogy ide vetette jó sorsuk, fújják a passzát szelet a jobboldalon. S azok, akiket ezer  
szállal köt ide múltjuk, családjuk, és száz más okon van közük e városhoz, hallgatnak, mert hallgatásra kényszerülnek. Pedig lehetne jóra, szépre, érdemesre is fordítani energiát és tehetséget, de hát a politika ilyen lett napjainkra. A közjó helyett a másik kikészítése a fõ, mint számos helyen e hazában.
Azok, akik a zárt ajtók elõtt ülték végig az "inkvizíciós eljárás" majd öt óráját, mesélik, idõnként nevetést is hallottak bentrõl. Állítólag ez nem volt szokatlan annak idején sem. Mint mondják, a levezetõ elnököt alakító dr. Kiss alulmúlhatatlan szerencsétlenkedései, aki késõbb a Söndörgõ fesztivált kérte számon a polgármesteren, már-már az eljárást fenyegette, és fakasztották a teremben ülõket kényszeredett nevetésre. Hát ilyen volt az a négy óra, amirõl tudósítanom nem lehet.
Mikor a terembe léptünk, hogy hosszú várakozás után végre érdemi dologról Pismány csatornázásáról, a városi iskolatej akcióról dönthessünk , az asztalnál hevülettõl piros arcok, és felháborodástól sápadt ábrázatok fogadtak. S mint ilyenkor lenni szokott, az ember próbálta oldani az elvadult légkört, bizony majd egy fél órának kellett eltelnie, hogy oldódjon. Mert hát volt elõttünk számos érdemi ügy is. S mikorra azt a javaslatot mondtam el, hogy ha már a jobboldal megakadályozta - õk tudják miért-, hogy ne lehessen bevétele a városnak, hát legalább azzal segítsük ki a hivatalt szorult anyagi helyzetében, hogy szeptember végégig nem vesszük fel tiszteletdíjunkat, már megfogyatkoztunk. Mert néhányan úgy gondolták, egyéb fontos ügyük elszólítja õket. Éles eszû, valamikor Orbán Viktort is kihívó kollégám is messze járhatott már gyorsjáratú terepjáróján,
amikor a "piti ügyekrõl" is szó került. Olyanokról is, hogy miért oda helyezi el a szelektív konténereket a VSZ Rt, ahova nem kérték, és oda miért nem tesznek, ahol szeretnék, mint azt Zakar képviselõtársamnak megígérték, vagy hogyan is lesz a csatornatársulat szervezése. S azt akartam elmesélni, hogy tegnap milyen sikerrel szerepelt a Szent Cecilia Kórus tagjaiból álló kis szentendrei énekkar Stari Gradban a városka ünnepén, miként arról elõzõ este dalmát barátaim emailen lekendeztek, már nem volt hozzá kedvem. Kedvetlen lettem. Nem a fegyelmi miatt, hanem mert a józan észt felülírta a fondor, akarnok indulat.  
Szent Rókus napi felvonulás
Stari Grad 2004. augusztus 16.
 
 
 
 
 
 


Térkép
Szentendre belvárosa forgalmi rendjének kialakításáról és parkolási rendszerének megvalósításáról.